Tudjátok miért szurkolunk egy csapatnak? Az enyém csak egy a több ezer hasonló történet közül. Számomra a válasz nagyon egyszerű. Tartozni valahova! Ahol nem kell a hátam mögé nézni, csak előre tekintek, megszabadulva 80 x percre attól a gondolattól, hogy a világ szar vagy rátenni még egy lapáttal, az élet csodaszép tökmindegy mi az eredmény! Elfelejtkezni gondokról, jövőről csak a pillanatnak, csak a csapatnak élni. Nálunk Pickesnek, kéknek lenni családi dolog már majdnem két évtizede, pedig nem vagyok bennszülött. 6 órát utazni 80 x percért Budapestről! Az elején tök bolondnak is néztek… Aztán később kocsival régihíd, halászlé, Szegeden szegedi(az előző megfogalmazás értelme sajnos elveszett az indulataimban), Baján bajai... Aztán meccs és rekedt meccselemzés hazafelé. Én ezt mindig öcsémmel és édesanyámmal osztottam meg. Mára csak öcsémmel maradtunk. Anyám a legrosszabb időszakában is beült, feküdt a kocsiban, volt, hogy a kemó után ketten támasztottuk a hátát egy Löwen elleni meccsen, de mindig ott volt és felvidult, erőt kapott, ahogy adott is ennek a csapatnak. Ó istenem, de utálta Vujint! Amikor Kielbe mentünk és ez a humanoid közeledett, rögtön szépen elegánsan tudtára adta, hogy egy Pick szurkolóhoz képest túl közel van! Aztán Jichának elénekeltük a Happy Birthdayt! Életünk legnehezebb időszakában ezek a meccsek és a klub jelentettek egyfajta reményt, kiutat kilátástalan helyzetünkből. Ezek gyönyörű emlékek.
Amikor tudtunk elmentünk a csapattal bárhová. Az sem zavart, hogy 20-an nem voltunk Veszprémben, de a torkunkat kiüvöltöttük és amit kaptunk, azt sem tettük zsebre. De nem érdekelt, mentünk előre. Nem számított semmi, csak a csapat mellet lehessünk. Vagyunk így egy páran ebben a táborban, régiek, újak. De arra soha nem számítottunk, hogy tetteinkre ez a hála. Vonnegut is megmondta: „Minden jótett elnyeri méltó büntetését!”
Aki bámészkodni megy ki, rohadtul nem érti azt a fajta fanatizmust, ahogy mi a klubért és a kézilabdáért léteztünk, létezünk. Ezeket az emlékeket tiporják most el a „profizmus” nevében olyan emberek, akik közpénzből játsszák itt a nyugati klubvezetőt.
Amikor megszületett a fiam gyakorlatilag az első gondolatom az volt, hogy de jó lesz együtt meccsre járni és az öcsémmel megegyeztünk, hogy a fiaink bármik lehetnek, csak veszprém-szurkolók nem, mert akkor bentlakásos iskola, csak ünnepekkor találkozunk és szigorú magázódás. :D De most mit tanítsak a fiamnak a mai nap után? Hogy a győzelemért, legjobb eredményért bármit?!
Inkább mesélek neki a spártai 300-ról, Leonidász királyról, a GOG elleni meccsünkről, a Magyar-Izlandról! Hogy nem csak a győzelem számít, hanem a mikéntje! Csak úgy nyerhetsz, ha közben nem veszíted el magad vagy azt, amiért küzdesz! Nem az a profizmus, hogy mindent a győzelemnek rendelsz alá. Ott van Tonya Harding, az összes szarházi, akik doppingoltak, csaltak, hazudtak, elárultak másokat vagy saját magukat. Ők is mind a győzelemért tették. Megérte? Nem kéne relativizálni!
Mit ér a győzelem gerinc, tartás, elvek, erkölcsök nélkül. Mit ér egy klub múlt és fanatizmus, igazi szurkolók nélkül? Nekem lószart sem. Aki azt gondolja, hogy ettől kevésbé leszek szurkoló, annak lelke rajta, nem érdekel. Tudom mennyit tettem szurkolóként, tudom, hogy a barátaim megtanulták, hogy a meccs szent és sérthetetlen, hogy a csapat sok dolognál fontosabb, hogy ott kell lenni!
Viszont nem leszek megalkuvó, maradok csökönyös gerinces, mint hogy mindent lenyeljek „profizmus, profisport” jeligére, ez a rohadt béka nem fog lecsúszni! Büszkén akarok a fiam szemébe nézni, anyám emlékét ápolni és nem tűröm, hogy néhányan „jó indokot” találjanak erre az egészre! Mert nincs. Vujinról a béka és skorpió meséje jut eszembe. Tudjátok a skorpió át akar kelni a folyón és meggyőzi a békát, hogy vigye át. Megígéri, hogy nem döfi le. Majd a folyó közepén csak megszúrja a békát, aki megkérdezi: -Miért. A válasz egyszerű. -Mert skorpió vagyok! Mindketten vízbe fúlnak. Engem ez az ember leköpött, de nem úgy, mint amikor Sulic faszagyerekként beállt pezsgőzni, hanem aljasul, hogy a bíró észre se vegye. Bocsánatot kért, fiatal volt. A tudomány szerint 6 éves korunkra kialakulnak jellemző egyéniségjegyeink. Kutyából nem lesz szalonna. Ehhez én már nem tudok asszisztálni. Nem akarom leköpni a családi emlékeimet, a neveltetésemet és tükörbe akarok nézni! Nekem ez nem fér bele!
Nem mindegy hogyan nyersz, hogyan jutsz előre! Nem mindegy kivel! Nem akarom, hogy elvegyétek az emlékeimet, az elveimet! Ha egyszer megint fontos lesz a hűség és az elvek, majd újra találkozunk! Azután újra: - Csak előre!