Az OTP Bank-PICK Szeged szurkolói számára a 2024-es év eddigi alakulása maga a megvalósult álom. A csapat nem csupán a pályán mutatott teljesítményével, hanem egységével és elszántságával is lenyűgözi a közönséget. Az Aalborg elleni közelgő Bajnokok Ligája-mérkőzés nem csupán egy újabb találkozó a naptárban, hanem egy kulcsfontosságú összecsapás, amely meghatározhatja a csapat további szereplését a nemzetközi porondon. Ez az a pillanat, amikor a Szeged bebizonyíthatja, hogy nem csak álmodik a nagy sikerekről, hanem készen áll arra, hogy meg is valósítsa őket.
Az idei szezonban az októberi kilengést leszámítva eddig olyan összeszedett és harmonikus játékot mutattunk, amelyre talán még soha nem volt példa a klub történetében, de mindenképp régen volt (talán a 2019-2020-as szezon februárjáig). Bár októberben három vereséget szenvedtünk el zsinórban – idegenben az Aalborg és a Csurgó ellen, valamint hazai pályán a Kolstad ellen –, talán éppen ezek a kudarcok kellettek ahhoz, hogy a csapat mostanra olyan erős, összeszedett és elszánt legyen, amilyen régóta nem volt. Ezek a pofonok ébresztők voltak, amelyek rávilágítottak arra, hogy a sikerért meg kell küzdeni, és most itt az idő, hogy megmutassuk: tanultunk belőlük. Azóta novemberben olyan kézilabdát játszottunk, amelyre nem csak mi, szurkolók, de az egész kézilabda-világ felkapta a fejét. A játékosok közötti összhang, a taktikai fegyelem és az utóbbi években úgy hiányzó mentális erő, tartás magas szintre emelkedett – az elmúlt évek hullámzó teljesítménye után ez a stabilitás és magabiztosság különösen üdítő. Ez a csapat most nem egyszerűen versenyez, hanem harcol, küzd a klubért, egymásért, a szurkolókért, és minden egyes mozdulatával bizonyítja: ott van a helyünk Európa legjobbjai között.
Michael Apelgren vezetőedző érkezése új lendületet adott a csapatnak. Két évvel ezelőtt talán csak a legfanatikusabb kézilabda-rajongók ismerték a nevét, és még a legvérmesebb szurkolók sem gondolták volna, hogy ilyen rövid idő alatt szinte tökéletes őszt produkál majd a csapat irányításával. Az ő munkája és víziója meghozta gyümölcsét, de ne feledjük: Jonas Källman nélkül mindez nem lenne ugyanaz. A svéd legenda, aki a pályán már bizonyította nagyságát, most a kispadról mutatja meg, mit jelent szegedinek lenni. Ő az, aki a játékosoknak és a szurkolóknak egyaránt hirdeti: itt az idő, hogy újra csúcsra jussunk, aki át tudja adni, mit is jelent itt játszani, magában hordozza a klub DNS-ét.
Az elmúlt években gyakran egy-egy kiemelkedő játékos vitte a hátán a csapatot. Az idei szezonban azonban a Szeged legnagyobb ereje maga a csapat egységében rejlik. A Kielce elleni idegenbeli győzelem tökéletes példa erre: a 13 mezőnyjátékosból 12 gólt szerzett, ami azt mutatja, hogy mindenki hozzájárul a sikerhez. Ez az összhang és kollektív erő az, ami különlegessé teszi az idei Szegedet. Minden játékos tudja, hogy számítanak rá, és ez a felelősségtudat motiválja őket a legjobb teljesítményre. Ehhez Micke kiváló taktikai felkészültsége is rengeteget hozzátesz, aki megtalálta mindenki legideálisabb helyét, hogy a lehető legtöbbet tudja kihozni magából, és eredményesen tegyen hozzá a csapat produkciójához. Az újonnan érkezők is egyre inkább megtalálják a hangot a társakkal, elég csak Janus elmúlt meccseken mutatott teljesítményére, vagy Toto védelemben betöltött szerepére gondolni.
Az Aalborg elleni mérkőzés tétje óriási: a csoport második helye és a közvetlen negyeddöntőbe jutás a cél. A Szeged 2019 óta nem jutott el a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, és most újra lehetőség nyílik arra, hogy közelebb kerüljünk a régóta kergetett álomhoz: a kölni Final4-hoz. De ne szaladjunk ennyire előre – először az Aalborg elleni kulcsfontosságú meccset kell megnyerni, mert csak lépésről lépésre, meccsről meccsre juthatunk el oda, ahol még soha nem jártunk. A helyzet világos: ha a hátralévő három hazai mérkőzésünket megnyerjük, beleértve a Barcelona elleni találkozót is, akkor biztosítjuk a második helyet a csoportban. Fontos megjegyezni, hogy az elmúlt évtizedben már többször is sikerült hazai pályán legyőznünk a Barcelonát, ami önbizalmat adhat a csapatnak, ráadásul az utolsó fordulóban találkozunk a katalánokkal, akik – talán nem földtől elrugaszkodott gondolat – vélhetően tét nélkül fognak már ekkor pályára lépni tavasszal. Ilyen eredményekkel, ilyen hangulatban és ilyen szurkolótáborral a hátunk mögött senki sem érkezhet esélyesként a Pick Arénába. Sem a Barcelona, Sem az Aalborg, se senki.
A PICK Aréna atmoszférája az idei szezonban új szintre emelkedett. Az eredmények visszahozták a hitet a szurkolók körében, és ez meg is látszik: az Aalborg elleni mérkőzésre már napokkal korábban elfogytak a jegyek, és minden székben olyan valaki ül majd, aki hisz ebben a csapatban. Ez a támogatás nem csupán lelkesedés, hanem egy valódi erő, amely a csapat minden egyes tagjára hatással van. A szurkolók és a csapat közötti szoros kapcsolat olyan energiát generál, amelyet az ellenfelek is megéreznek, amikor belépnek a Pick Arénába. Az Aalborg elleni győzelem nem csupán két pontot jelentene. Ez lenne a koronája annak a fantasztikus munkának, amit az edzői stáb és a játékosok idén ősszel elvégeztek. Ez lenne az a pillanat, amikor a Szeged visszaszerezné a saját sorsának irányítását, és a csoport második helyéért való harcban a saját kezébe venné a jövőjét. A Pick Aréna közönsége előtt, az otthonunkban, a mi erődünkben kell ezt a történetet tovább írnunk.
Ez a mérkőzés nem csak a játékosoké, nem csak az edzőké, hanem minden szegedié. Azoké, akik ott lesznek a lelátón, és azoké is, akik távolról szurkolnak. Ez a meccs arról szól, hogy megmutassuk: Szeged nem csak egy csapat, hanem egy közösség, amely együtt küzd, együtt álmodik, és együtt győz.
Harcoljatok, fiúk! Mutassátok meg, hogy az a szív és az az akarat, ami idén ősszel új szintre emelte a Szegedet, adott ahhoz, hogy legyőzzük az Aalborgot. A lelátóról mi minden erőnkkel mellettetek állunk, és együtt tesszük felejthetetlenné ezt az estét. Hajrá Pick Szeged! Hajrá kékek, csak előre!