A szurkolók hülyének nézése, a sablonos lózung nyilatkozatok, a #handballfamily hazugsága évek óta tart.
Eddig a legtöbb kritikát a vezetőség és az edző kapta. Az elmúlt mérkőzéseken már a játékosok is vállalhatatlan hozzáállást tanúsítottak, így joggal érezhettük cserben hagyva magunkat. A gondok ráadásul nem Veszprémben, nem az Aalborg elleni hazaival kezdődtek, mint azt már írtam, hanem az egész naptári évünkre igaz a bajnoki döntő szerencsés kimenetelét leszámítva.
A szemfényvesztő szlogenek és mondatok, a játékosok részéről az alázat hiánya, mindez ahhoz vezetett, hogy 11-3-nál a Veszprémbe látogató szegedi szurkolók többsége egyszerűen teljes joggal besokallt és kivonult a nézőtérről. Ezt jelentős részben azok tették meg, akik évek, sőt évtizedek óta időt és pénzt nem kímélve mennek meccsekre itthon és külföldön egyaránt. Azok, akik a dánok elleni BL-meccsen, nem törődve a lélektelen hozzáállással és a vállalhatatlan égéssel, -12-nél is az utolsó másodpercig nyomták a szurkolást, így azt hiszem, nem illő az ő felkérdezésük vagy a felettük való ítélkezés.
Mindig felmerül a kérdés, hogy a szurkoló-csapat kapcsolatban ki van kiért. Ideális esetben egymásért, harmonikus viszonyban állnak egymással. De mikor esetünkben mi szurkolók már ennyit tettünk ebbe a dologba, és még mindig megy a parasztvakítás, kamu bocsánatkérő leveleket irkálnak, amiről a játékosok többsége nem is tud, csak utólag értesül, hogy mihez adták a nevüket, ráadásul már a híres #handballfamily is cserben hagy többszörösen, akkor hadd illesse már meg a szurkolót a véleménynyilvánítás joga, ha eddig csak nyelt és nyelt. És igen, ilyen drasztikus formában, mert csak így lehet észhez téríteni a csapatot és a körülötte ténykedőket. Látszólag ez meg is történt, mintha a kivonulás után már „csakazértis” mentek volna előre, és vállalható második félidőt toltak.
Lehet jönni azzal, hogy ezt nem ott Veszprémben kellett volna megtenni. De azt gondolom, hogy igenis ott kell, ahol fáj, ahol szembeötlő a hiánya a szurkolóknak, és elér a hang(talanság)uk a pályára és a VIP páholyba. Itthon egy mezei bajnokin ennek nincs relevanciája, az Elverum ellen pedig ilyen teljesítmények után már annyian se leszünk, hogy feltűnjön ez bárkinek is.
Legyünk csak a szükséges rossz? Csak kussoljunk és várjuk a csodát, invesztáljunk továbbra is ebbe pénzt, időt, energiát, miközben egy őszinte pillanatot nem kapunk vissza? Nagyon szomorú, hogy a legtöbben úgy vélik most már szurkolók közt is, ahogy azt egyszer Nagy László kinyilatkoztatta: „A csapat játsszon, a szurkoló szurkoljon” – tovább szaporítva ezzel kedvelőinek számát. Szerintem ennél sokkal többrétű feladatai vannak egy szurkolónak, aki akkor is itt lesz, mikor sem ez a vezetőség, sem ez a játékoskeret már nem. Jó lenne, ha ezt azok is elfogadnák, akik most ócsárolják a legelhivatottabb drukkereket, akiknél joggal szakadt el a cérna 11-3-nál, és a kivonulás és/vagy a szurkolás leállítása mellett döntöttek ott és akkor, mert ez ott üt egyedül. És tegyük hozzá azt is, hogy volt bennük annyi gerinc, hogy a feltámadás ellenére is kitartottak az álláspontjuk mellett, és nemcsak akkor szurkoltak, mikor futott a szekér, nem mentek át divatdrukkerkedésbe.
Minden tiszteletem azoké, akik ebben a helyzetben is eljöttek tegnap Veszprémbe akár Szegedről, akár máshonnan. Tisztelem azokat, akik kivonultak, és elfogadom azok véleményét is, akik bent maradtak. De akkor sincs szükség melldöngetésre, hogy ő így meg úgy drukkolta végig a meccset, és szégyen a többiek viselkedése. Se egymás felkérdezésére. És leginkább nincs szükség se önjelölt Capokra, se önjelölt erkölcsi csőszökre – különösen nem a fotelből.