Egy évvel azt követően, hogy a Veszprém Nagy László és Carlos Ortega leigazolásával a spanyol iskola felé vette az irányt, 2013. január 14-én a Pick Szeged bejelentette a spanyol válogatottal világbajnoki címet nyerő Juan Carlos Pastor szerződtetését - az első kontraktus 2+2 évre szólt -, így ő lett a Pick Szeged 50 éves történetének első nem magyar vagy szerb edzője. Érkezésével elvárás lett, hogy az ekkor kétszeres magyar bajnok és hatszoros Magyar Kupa-győztes együttessel 2008 után ismét nyerjen egy aranyérmet hazai porondon és hosszú távon letaszítsa az ősi riválist a hazai trónról. Ennek érdekében az akkori sportigazgatóval, Mezei Richárddal együttműködve elkezdték az új csapat alapjainak lerakását. Később a korábbi beállós lemondása után került a spanyol edző kezébe a sportigazgatói poszt is, így a klubnál zajló teljes szakmai munkáért a felnőtt csapat edzője lett a felelős, minden az ő kezében összpontosult.
2013-2016: A Pastor-éra hajnala
A Mister első jelentős megmérettetése a Metalurg Skopje elleni Bajnokok Ligája selejtező idegenbeli meccse volt, ahol a második félidőben mindössze öt gólt szerezve végül tíz góllal kapott ki a csapat, ami után borítékolható volt, hogy tíz évnyi folyamatos BL szereplés után nem leszünk ott az elitsorozat csoportkörében, hanem a második számú kupasorozatban, az EHF kupában veszünk részt. A mezőnyt látva a szurkolók többsége a csapatot a berlini négyesdöntőbe várta a szezon végén.
A Mister a bajnokságban 2013 októberében tapasztalhatta meg a magyar El Clásico hangulatát - első csatáját győztesként vívta meg az ősi rivális ellen. Az idény viszont elsősorban az EHF Kupa megnyeréséről marad emlékezetes. A berlini négyesdöntőben a keretek erősségét látva nem mi számítottunk az elsőszámú esélyesnek, mégis két napon belül, nálunk magasabban jegyzett ellenfeleket tudtunk legyőzni Ilyés Feci kimagasló játékával és vezérletével, ráadásul a Füchsét hazai pályán. Ez a siker alapozta meg a Juan Carlos Pastor felé tanúsított feltétlen bizalmat a klub, és egy ideig a szurkolók részéről is.
A sikert követően bár négy éven át nem tudtunk egyik porondon sem aranyérmet szerezni, ugyanakkor voltak olyan erőn felüli győzelmeink, melyek bizonyították, hogy a klub részéről tanúsított bizalom hosszú távon kifizetődő lehet. Ilyen szenzációs diadal volt a Rhein Neckar Löwen oda-vissza való megverése és kiejtése, illetve az akkor még számunkra verhetetlennek tűnő THW Kiel hazai legyőzése. Ebben az időszakban olyan játékosok érkeztek, akik berobbanás előtt álltak (például Mindegía, Bombac, Vranjes, Wyszomirski, Thiagus Petrus), vagy már pályafutásuk csúcsán ugyan túl voltak, de rutinjukkal segíteni tudták a csapatot (például Ilyés, Parrondo, később Sierra és Robledo), és velük a Szeged stabilizálni tudta helyét Európa legjobb együttesei közt. Ugyanakkor ennek a periódusnak a legfontosabb igazolása Jonas Källman megszerzése volt, akinek érkezésével megjött Szegedre a győztes mentalitás és az a profi hozzáállás, ami őt a szegedi legendák közé emelte. Hogyan feledhetnénk azt a meccset, mikor a Kiel elleni BL negyeddöntőben pár nappal vakbélműtétje után játékra jelentkezett, és szinte az egész meccset végigjátszotta, és győzelemre vezette a csapatot? Így érkeztünk el 2016-hoz, amikor a kézilabda világában is példátlan mértékű játékosmozgás zajlott le, és 12 új játékos csatlakozott keretünkhöz, akik közül mai napig többen csapatunkat erősítik (Bodó, Bánhidi, Sostaric, Gaber).
Azonban nem mehetünk el szó nélkül a közönségkedvenc Fero Sulc és a szegedi legenda, Vadkerti Attila méltatlan távozása mellett, melyek során első alkalommal mutatkozott meg, hogy bár szakmailag profi, de emberileg igen megkérdőjelezhető döntéseket hozó, és ezáltal megosztó személy ül a szegedi kispadon. A szurkolói kritika első komolyabb szelei ekkor voltak érezhetőek.
2016-2020: A Pastor-éra felemelkedése
Az alapos és mély vérátömlesztést követően immár rövidtávon is elvárás lett a bajnoki cím megszerzése. 2017-ben, az újjáalakult együttes első évében a Bajnokok Ligájában negyeddöntőig jutott a csapat, ahol végül a döntőt csak egy góllal elbukó Párizs állította meg a fiúkat Köln előtt, pedig a visszavágó utolsó negyedórájára még úgy fordultunk, hogy esélyünk volt a négyesdöntő elérésére. Ugyanebben a szezonban a hazai porondokon egyre közelebb értünk a Veszprémhez, és a Magyar Kupát is csak szerencsétlen körülmények közt veszítettük el.
2017 őszén élte át a Pastor vezette Szeged első igen komoly válságát. Ljubomir Vranjes irányításával a Veszprém rég nem látott különbséggel verte meg szeretett csapatunkat az Újszegedi Sportcsarnokban, ami nagyon mély gödörbe taszította a klubot. Nem várt vereségek, pontvesztések jellemezték ezt az időszakot, és ekkora datálható az első, Pastort már hangosan kritizáló vélemények megjelenése a szurkolók részéről. A klub mégis kitartott a spanyol mester mellett, és Denis Buntic távozásával, valamint Ivan Srsen érkezésével, illetve Jonas Källman csapatkapitánnyá választásával 2017 telétől a Mister újraszervezte híres szisztemét. Pár hónappal ezt követően, 2018 márciusában legyőztük a Veszprém Aréna-fóbiánkat, és első alkalommal sikerült győznünk a 2008 óta bevehetetlennek tűnő vörös pokolban. Ez a lelkileg rendkívül sokat jelentő siker és a bakonyi „tempohandball” csúfos bukása is hozzájárult ahhoz, hogy 11 év után ismét bajnoki címet ünnepelhessünk egy olyan bajnoki döntőt követően, ahol a 120 perc alatt a Veszprém gyakorlatilag egy percig sem foghatta még képzeletben sem a bajnoki serleget. A bajnoki cím kivívása után a szurkolók és a klub étvágya is megnőtt: Köln lett az elsőszámú cél. Azonban a siker itt sem volt maradéktalanul édes, hiszen Zubai Szabolcs Vadkertihez és Sulchoz hasonlóan "érdekes körülmények között" hagyta el a csapatot...
2018 nyarán érkezett Cañellas, Maqueda, Kasparek és Mirko Alilovic, aki hosszú idő után az első olyan játékos volt, aki Veszprémből költözött Szegedre. Mindenkit váratlanul és meglepetésként ért a hír, hogy két év után a szurkolók és a tulajdonos, Csányi Sándor kedvence, Dean Bombac is visszatér Kielcéből. Ez az igazolás utólag az egész szezonra nézve rossz karmát idézett meg a csapatnak, hisz Pastor ismét méltatlan módon küldte el egy játékosát, Stas Skubét, és ezzel elkövette azt a végzetes hibát, hogy győztes hadvezérét cserélte le. A szezon két legfontosabb meccsén mutatkozott meg, hogy a Mister ekkor (is) hibás döntést hozott, mivel a sértett Skube (és Parrondo) által extrán motivált és feltüzelt, végül BL-győztes Vardaron nem tudtunk túllépni. 2013 után hat évvel ismét összeomlottunk Szkopjéban, és egy olyan mélyütést kapott a csapat, amiből – bár egy ideig a hazai visszavágón sikerült visszajönni, de valójában – nem tudtunk felállni ebben az idényben, így végül a bajnoki döntőben is csúfos vereséget szenvedtünk, de egy Magyar Kupa aranyéremmel vigasztalódhattunk.
A 2019-2020-as idényre állt össze sokak szerint mindenidők legerősebb szegedi kerete, amiről széleskörben úgy beszéltek, mint egy Final4-ra valóban esélyes csapatról. A félbeszakadt idény egyik legemlékezetesebb meccse volt a 2020. februári PSG elleni hazai meccs, ahol 6 gólos hátrányból felállva, Joan Cañellas mesteri játékával végül 3 góllal győztük le a Raúl González által vezetett csapatot, de ki lehet emelni még ebből a szezonból az első hazai BL meccset, ahol a 40. percben 9 góllal vezettünk a Barcelona ellen. Sajnos a világjárvány félbeszakította ezt a szezont és ezzel ennek a csapatnak a nagy lehetősége is elúszott. Meg kell említeni, hogy ha a sorozat folytatódott volna, a BL nyolcaddöntőben revansot vehettünk volna az egy évvel korábbi vereségért, az addigra jelentősen meggyengült Vardar Skopjén, és amennyiben sikeresen vettük volna ezt a párharcot, akkor az ősi rivális ellen következett volna az a meccs amelyik eldönthette volna, hogy melyik magyar csapat szerepelt volna Kölben a BL négyessdöntőben - és ebben az évben egy igazi, kiélezett párharca lehetett volna számtani, hisz a két csapat nagyon-nagyon hasonló erejű volt.
2020-2023: A Pastor-éra hanyatlása és bukása
Lehet az elfogultság beszél belőlem, de szerintem a férfi kézilabda mezőnyben egyik csapatot sem sújtotta annyira a pandémia és annak következményei, mint a Pick Szegedet. Gondolok itt a hánytatott őszünkre, a 2020-21-es BL szezon egészére, ahol volt olyan meccs, ahol mindössze hét felnőtt mezőnyjátékost tudtunk csak nevezni. Súlyos vereségeket szenvedtünk idegenben is, és elveszítettük a több éves hazai BL veretlenségünket is. Azonban a szezon nehézségeinek ellenére, a bajnoki döntőben oda-vissza megverve a Veszprémet a csapat negyedik alkalommal lett magyar bajnok. Viszont az öröm ismét nem lehetetett felhőtlen, mert sok kommunikációs huzavona után a klub bejelentette, hogy vezérünk, kapitányunk Jonas Källman elhagyja a csapatot. Egy újabb név a furcsa körülmények között távozó játékosok listáján...
Ebben az időben a bajnoki cím ellenére egyre inkább nőtt a szurkolói elégedtlenség, amit elsősorban a Bajnokok Ligájában látott egyhelyben toporgás, az európai top kézilabdától való leszakadás váltott ki. Egyre többen fejezték ki fenntartásaikat a szakmai igazgatói és edzői pozíciók párhuzamos betöltése, a játékosokkal való rossz kommunikáció és az egyre inkább elavuló és kiismerhető játék miatt. A legtöbben úgy vélték, Pastort csak a bajnoki cím segítette hozzá, hogy ne váljon meg tőle a klub. A jelenből visszatekintve, talán ez volt az a pont, ahol a csúcson lehetett volna az edzőváltást méltó körülmények közt levezényelni. A 2021-22-es idényben a Bajnokok Ligájában már a legjobb nyolc közé sem jutott el a csapat, azonban a sokáig méltatlanul és indokolatlanul mellőzött Rosta Miki drámai körülmények között – valljuk be – megmentette a Mister állását.
Így jutottunk el 2022-23-as szezonhoz, ahol már az idény első meccsein, de különösen az Aalborg elleni hazai találkozón kiütköztek azok a problémák, melyek Pastort arra sarkallták, hogy az idény végeztével felálljon a szegedi kispadról. Távozása sajnos nem a tízéves regnálásához méltó módon történt. A csapat – szurkoló – edző hármas viszonya leginkább egy elvált családra emlékeztettek, ahol a felek kénytelenségből még egy rövid ideig együtt élnek. Bár a bajnoki döntő során esély nyílt a szép búcsúra, azonban ez sajnos nem adatott meg mindenidők legeredményesebb szegedi edzőjének.
Összességében a Pastor-éra három szakaszra osztható: felemelkedés, tündöklés és összeomlás. Természetesen a sikerek nem valósulhattak volna meg, ha Csányi Sándor nem fektet ekkora összegeket a csapatba, és Pastor nem dolgozhatott volna mindenidők legnagyobb és legstabilabb szegedi büdzséjéből, ugyanakkor európai és hazai összevetésben így is kisebb költségvetésből sikerült viszonylag szép eredményeket elérni, és megszilárdítani a Szeged helyét Európa elit csapatai között. Olyan játékosokat emelt be a nemzetközi kézilabda vérkeringésébe, mint Thiagus Petrus, Dean Bombac, Stas Skube, Bánhidi Bence, Bodó Richárd vagy Rosta Miklós, és olyan játékosok élték nálunk másodvirágzásukat, mint Sierra vagy Källman. Ugyanakkor nem tekinhetünk el azon emberi, pedagógiai gyengeségeitől és szakmai makacsságától, melyek sok játékosban és szurkolóban tüskét hagytak, illetve megakadályozták egyes játékosok kibontakozását (a közelmúltból a teljesség igénye nélkül elég csak Kasparekre, Martinsra, Blonzra vagy Rostára gondolni), és bár egy ideig a töretlen fejlődés palástolni tudta ezeket a hibáit, hosszú távon és végsősoron a csapat stagnálásához és hanyatlásához vezettek.
Furcsa érzés lesz megszokni, hogy mostantól - babonájához híven - nem fog felállni a kezdő sípszó pillanatában a kispadról. Sok kritika érte tevékenységét, de el kell ismerni, hogy Juan Carlos Pastor rengeteget tett a szegedi kézilabda felemelkedéséért, és mindenidők legeredményesebb edzőjeként hagyja el az együttest. Nem férhet kétség ahhoz, hogy Juan Carlos Pastornak a szegedi legendák falán a helye.
Adiós, Mister!