Kielcére fel!

Bortér, szeptemberi strandidő ide vagy oda, a Pick Szeged a mai napon elkezdi a hadjáratot a sampion liga B csoportjában. Rögtön a tavalyi nagy rivális, a lengyel bajnok Kielce ellen. Ez a hétvége a lengyel-magyar párharcoktól hangos, a másik csoportban Plockban járt a Veszprém és hagyott ott néhány fogat. Szegeden a lengyel bajnok jön a magyar ezüstérmes otthonába, pikáns kis összecsapás lesz, az már biztos. A lengyelek már trappolnak le ferihegyről a déli napsütésbe.

A Kielce néhány éve bérli a lengyel trónt, valószínűleg egy darabig ez így is marad, de nem mindig ez volt a felállás a polákoknál. A kétezres évek elején a Plock uralta a mezőnyt, akkoriban a Kielce egyszer nyert bajnokságot, 2003-ban a feltörekvő Bielecki-Tkaczyk párossal a soraiban, jutott is nekik egy év Bl, utána a bundás csapatok szétszedték őket és újra a Plocké volt a terep. Megjegyzem, azt a Plockot mi simán vertük, oda-vissza. 2009-től viszont egy kivétellel mindig a Kielce a bajnok, általában nagyon simán. Bombaerős a keret, a Plock hiába sokkal erősebb, mint bajnokcsapat korában, ez most nem elég, idén sem lesz az úgy tűnik. A Bl-ben is vártak néhány évet az áttörésre, ami 3 éve sikerült egy bronzéremmel. Annyire tetszett ez nekik, hogy tavaly megismételték. Elhozták a Plockból Jurkiewiczet, más lényeges változás tudtommal nincs, azon kívül, hogy Talant nyugodtan dolgozhat, 2019-ig biztosan, mert nyáron szerződést hosszabbítottak vele.

Abba most nem mennék bele, hogy párhuzamokat keressek a Plock-Veszprém és a Szeged-Kielce párharcokban, még azt sem mondanám, hogy előre aláírnám az x-et, mert nem. Nyerni kellene, ha akarunk valamit alkotni ebben a csoportban, mindjárt ki is fejtem miért. Töcök kolléga annyiszor elmondta nekem az első öt fordulóról szóló elméletét, hogy nem tudok elmenni mellette és bizony igazat kell adnom neki. Szóval, van ez a mai meccs amit hozni kellene, mert: jövő héten Vardar idegenben, aztán Barca itthon. Utána pihenésképpen Kolding és Löwen idegenben.. no ebből jól látszik, hogy nagyon könnyen lehet akár nulla pont is és ha ezen az első fordulóban nem segítünk, könnyen frusztrálttá válhat a társaság néhány hét alatt. Egy picit árnyal a képen, hogy a Kolding idén mindennek tűnik, csak félelmetesnek nem.. Szerdán ugye sikerült nagyon csúnyán kikapni Kristianstadban, ami két dolgot jelent: vagy a svédeket iszonyú komolyan kell venni, mert nem libikókázni megyünk oda vagy a dánok annyira hitványak, hogy ők léptek a csoport hülyéje szerepbe. A dánok nagyon hektikusak tudnak lenni, hazai pályán inkább a jó arcukat mutogatják, de majd látjuk. A Kim Andersson-Igropulo csere semmiképp nem tett jót a csapat IQ szintjének, finoman fogalmazva, de a svédek szárnyalása kissé aggasztó.

No de kanyarodjunk vissza a mai ellenfélre. Már írtam itt egyszer, hogy nekem ők valahogy sosem voltak szimpatikusak, de ez szubjektív dolog. Nagy dromedár ogrék, gyors szélsőkkel és egyébként nem túl fantáziadús játékkal. Nekünk sosem feküdt a játékuk és ha beállnak hatosfalra, gondban leszünk, márpedig egy Pastor-féle nem túl magas csapat ellen mért nyitnák ki a védelmet? Ebben az esetben viszont mind Ancsinnak, mind Petrusnak kintről kell lőni, amit idén eddig nem sokat gyakoroltak meccsen, a beállóinknak meg sokat birkózni a másfélszer akkora védők közt. Meglátjuk mit talál ki a mi Pastorunk. A B-közép mindenesetre nagyon hangol, pénteken főpróbát is tartottak a performanszból, ellenben a jegyek nem igazán fogynak, szombat este még konganak az oldalsó szektorok, ami szokatlan egy Bl rangadó előtt. A dupla jegyárat még emésztgetik a szegediek, bocsánat szögediek, mert ugye nem vehetem a számra szeretett városom nevét csak úgy.. ezt meg egyébként nekem kell még emésztgetni, szó mi szó..

Lényegtelen dolgokkal nem foglalkozunk, csak olyat írok innentől kezdve, aminek súlya és értelme van: tehát holnap játszik kedvenc csapatunk a lengyel bajnok ellen és győzni kell, nincs mese! Folyt. köv. a meccs után.

Hajrá Pick Szeged!

Képek forrásai: 1 2 3