Elment a mézesmadzag..

Nem sok hiányzott, de nem léptük át saját árnyékunkat, ezért nincs jutalom(falat)pont. Tényleg olyan érzésem van, mint amikor a kutyának már csak néhány centi hiányzik az áhított falathoz, de csak nem kapja meg. Ez most nem csak a gazdi szívatós kedvén múlt, mert ugorhattunk volna nagyobbat is, de az a pár centi ma nem lett meg...

Egy ilyen meccshez illő emelkedett hangulatban érkeztünk a csarnokba, mindenki dörzsölte a tenyerét, újra akartuk élni 2004-et. Érvek pro és kontra érkeztek, sokan pesszimisták voltak, még többen nem! Benne volt a levegőben az a két pont. Majdnem rögtön sikerült elnémítani a most tényleg teltházas csarnokot, ugyanazt a szélsőbefutást kétszer eladva mattolt a Barca. Ezután viszont felengedett a jég, ötletes és látványos játékkal a félidő felére közétettünk hármat. Kallman szokás szerint labdát lopott, levettük a lövőket, működött az 5+1, Sierra szkopjei formáját idézte, elöl pedig Jonas cunderezett, Balogh kínaizott, Bombac egy-egyezett és jól osztogatott, úgy nézett ki minden sínen van. Aztán jött a sorcsere, Balogh-on kívül minden poszton új emberrel, ami kissé megzavarta a társaságot, gyorsan egyenlített is a címvédő. Mindegia a kezdeti bizonytalankodás után osztott néhány jó labdát, megint kettő ide. Sajnos elszúrtuk a félidő végét, fordítottak a katalánok, de itt még mindig érezhető volt, hogy ma nagyon is foghatók.

A második félidő elején megint közétették a -3-at, amit már nem tudtunk megfordítani, végig futottunk az eredmény után, pár perccel a a vége előtt egy rontott indításon múlt az egyenlítés, de nem jött össze, minimális különbséggel nyert a Barca.

Néhány kérdés azért felmerült a mézesmadzag elengedése okán.. Beharangoztam, hogy Jicha leszállóágban van. Nem mondom, hogy nem, de nála ez is jelent 5-6 gólt 30 percenként. Nálunk sajnos nem volt ilyen átlövő teljesítmény, megközelítőleg sem. Ilyés kezdett, nem is rosszul és feltűnően jól érzi Jonast a szélen, a meccs folyamán nem egyszer ziccert érő passzt adott neki. Petrusnak nem tudom mekkora hely kellene, hogy betaláljon, elég nyersnek tűnik még a srác, néha nem ártana a hálót is eltalálni és nem a kapu körülit. Robledot meg nem értettem miért játszik szinte egy teljes félidőt végig, amikor most épült fel. De nem is ez a gond, hanem az, hogy kintről ő is teljesen hatástalan (ma beljebb is az volt). A másik oldalon sem volt sokkal jobb a helyzet, Zsoltinak akadt néhány szép lövése, volt néhány begyötört labdája is (ami ugyanolyan gól természetesen), de annyira azért nem volt jó, hogy Ancsin Gabit szélen kelljen jegelni egész meccsen. Ha néha felkeveredett, kapura se mert nézni, mert ha hibázik, irány a pad. Az utóbbi időben tőle sem voltam elragadtatva, félreértés ne essék, de ő az egyetlen lövőnk, aki kintről tényleg veszélyes. Nem léptek ki a védők egyik oldalon sem, így hiába próbálkozott (a nagyon fáradt) Bombac középen, a második félidőben többször elfogyott a gondolat a csapatból.

Egyrészt jó érzés volt partiban lenni a címvédővel és látni a végén a katalán örömtáncot, ami azt jelenti, Szegeden igenis komoly dolog pontokat gyűjteni. Jó érzés látni a kreativitást a játékunkban, néhány rövidebb periódustól eltekintve nem voltunk tanácstalanok, megvoltak a helyzetek. Jól küzdött a csapat ismét, ezt sem szabad elfelejteni. Másrészt bosszantó ez a vereség, mert a fent említett tényezők miatt nem sikerült pontokat szerezni. Jövő héten a Kolding ellen nagyon fontos meccset játszunk, nagyon fognak kaparni az első pontjaikért, de ha tovább akarunk jutni, nyerni kell. A csapat formája biztató, de valahogy az átlövőjátékot rendbe kellene tenni, mert ezen a szinten ez kevés.

Fotók a csapat fb oldaláról.