Seha többet?!

Ami biztos, nem megyünk a Seha ligába és a Seha liga sem jön hozzánk. Az elmúlt időszakban folyamatosan ment a spekuláció, jöttek innen-onnen információ foszlányok, tervek, elképzelések, hogy mi lesz a jővőben, indulunk-e a néhány éve futó új sorozatban. Sokan sokféle véleményt formáltak a dologról, de ennek vége, nem megyünk. A napokban lejött egy origos cikk, amire klubunk közleményben reagált, lezártnak tekintve az ügyet. Nekem meg annyi gondolat cikázik a fejemben, hogy ez simán megér egy cikket, kis időre félretéve a viccet.

Előrebocsátom, hogy nem örülök a döntésnek, továbbra sem értem a miérteket. Két éve, amikor szintén felmerült a csatlakozás lehetősége nem éltünk vele. A hivatalos verzió a magas részvételi díj volt. Ez vagy így van vagy nem, a tények ismerete nélkül nem lehet eldönteni, de mondjuk így volt. A liga jelenlegi résztvevőivel is erősebb a magyar bajnokságnál, de a jövő évi tervek szerint sokkal jobb lenne. Ha megnézzük a tabellájukat, az első 5-6 csapat képvisel komolyabb játékerőt, a többi nem. Jövőre viszont a két szlovén és négy magyar csapattal kiegészülve, gondolom a kicsik kihajításával állt volna össze egy 10-12 csapatos, már valóban erős pontvadászat. Ez miért nem jó nekünk? Bonyolítja a helyzetet a szövetség elvárása, akik a Szerencsejáték Zrt-n keresztül komoly pénzeket pumpálnak a csapatokba, valószínűleg nem azért, hogy a legjobbak csak tavasszal két hónapot szerepeljenek a hazai ligában. Ezért merültek fel különböző verziók, de a közleményünkből az derül ki, hogy nem tárgyultunk senkivel, mi alapból nem akartuk ezt az egészet. Komolyan reális lehet az, hogy a Pick Szeged, aki képviselővel rendelkezik az elnökségben, semmit nem tudott a tervekről? A szövetségben a tavasz folyamán egyszer sem vetődött fel, mit és hogyan kellene csinálni? Nem tárgyaltak a lehetőségekről, csupán egy hivatalos levélben olvasta a klubvezetésünk meglepetten, hogy négy magyar indulhatna a Sehában? Arról meg semmiféle információnk nem volt, hogy hozzánk integrálnának néhány csapatot onnan? Ez számomra több, mint hihetetlen, de ha így van sürgősen kezdjünk el kapcsolatokat építeni, mert különben mindenből kimaradunk. Egyébként a nemleges választ azzal indokolták, hogy rossz tapasztalatuk volt két évvel ez előtt a Seha vezetőivel és egyébként is szervezetlen a liga. Mivel balkáni menedzselésű ez a kóceráj, valószínűleg nem német precizitással mennek a dolgok, de nem lehetett volna esetleg felvenni velük a kapcsolatot? Most komolyan megsértődünk azon, hogy két éve (állítólag, de mondjuk higgyük el) át akartak minket verni? Mi van, ha sokkal több pénz van a buliban? Mi van, ha teljesen mások a feltételek? Mi van, ha nekünk anyagilag sem lenne hátrányos? Nem tudjuk, mert nem tárgyaltunk senkivel. A meccseket pedig tudomásom szerint a csapatok szervezik le, tehát nem kész programot nyomtak volna az orrunk alá indulás előtt, ez elég valószínű.

A liga csak májusra állt volna össze, amiben a vezetésünk ismét csak a szervezetlenséget látta. De basszus, persze hogy nem állt össze, mert most hívtak új csapatokat - többek közt minket is - és most kellett volna letárgyalni a menetet, hogy az mindnekinek jó legyen. Ha nem hívnának senkit, persze hogy meglenne a végleges program már most. De akkor nekünk és másnak sem lennének nyitottak a kapuk. Ilyen esetben hogy lehet arra hivatkozni, hogy kiszámíthatatlan a program, a marketing, stb.. ? A szövetség úgy tűnik nyitott volt az újításra, mi meg nem akartuk ezt semmilyen körülmények között. Meg lehetett volna oldani, hogy ne sérüljön a magyar bajnokság színvonala, de a legjobb csapatok komolyabb ellenfelekkel is játszhassanak. Szerintem hasznos lett volna ez nekünk is, pláne úgy, hogy a Seha eredményei nem számítanak be a magyar pontvadászatba, tehát nem kellett volna véresen komolyan venni azt a sorozatot. Ugyanakkor vitán felül sokkal erősebb csapatok ellen lehetett volna készülni. Különösen a közeljövőbeni terveink miatt lett volna ennek jelentősége. Egy Gorbokot vagy egy Bunticot komolyan a Balmazújváros ellen akarunk beépíteni a csapatba? Az első félévünk kőkemény csapatépítés lesz ez igaz, de jelen állás szerint így is fogunk meccselni ősszel a Veszprémmel és annak a meccsnek tétje lesz. És ha mellette kikaptunk volna Szkopjében és Zágrábban? Netán Celjében? Akkor mi van? Legalább edződünk a Bl-re, amit Orosházán vagy Cegléden nem fogunk megtenni. Elnézést az említett csapatoktól, de gondolom tudja mindenki miről beszélek.

Mi lehet a tényleges indok? Gondolom keressük a biztonságos közeget a csapatépítéshez, amihez kitűnő lehetőség a magyar alapszakasz. Itt nincs kihívás, tét nélkül lehet csapatot építeni. Ebben most Pastor a főnök, ez az Ő döntése. Jobban szereti a nyugisabb, kiszámíthatóbb közeget. Csak a másik odalon ott lenne a további fejlődés lehetősége, sokkal pezsgőbb, élvezetesebb kézilabda meccseket lehetne rendezni a fent említett csapatokkal. Az is látszik, hogy a Seha alapszakaszát sem vették túl komolyan a nagyok, nem kellett nekik. De több jó csapat részvételével már nem lehetne annyit alibizni (itthon szinte az összes meccsen lehet majd) és a liga presztízse is évről évre emelkedne, egyre nagyobb rangot jelentene szerepelni benne és jó eredményt elérni. Ez nem alakul ki egyik napról a másikra, dolgozni kell érte és persze részt venni benne.

Zárógondolatként megjegyezném, hogy igen az origós cikk nem a mi szánk íze szerint íródott és a beígért frissítés sem jelenik meg. Továbbá meg lehet benne kérdőjelezni néhány információ forrását (pl. mit is mondanak valójában a Bányásznál, Csurgónál, Fürednél), azonban a tények ismertetése mellett is lehet úgy árnyalni egy írást, hogy az valakinek kedvezőbb legyen, másnak kevésbé. Mi most az utóbbi szerepet kaptuk ismét csak, de én ilyen esetben mindig azt vallom, hogy hőbörgés helyett megoldást keressünk. Például hogyan lehetne nekünk is egy emberünk országos hírportálnál? Agyaljunk tovább, mert csak úgy lehet előre menni és jobbá tenni a jövőt.

Kép innen