Minden szegedinek ez a dal jutott eszébe rögtön a lefújás után. 9 éve már megnyíltak a kapuk, 2007-ben sikerült megnyerni a bajnokságot és most hosszú idő után ismért reális esély mutatkozik az ünneplésre. Az akkori párharc teljesen más volt, mások voltak a csapatok, az erőviszonyok, minden, nem is érdemes összehasonlítani a két helyzetet, egyben viszont közös lehet a múlt és a jelen.. majd jövő héten befejezem a mondatot.
Egy dologra már mindenképp választ kaptunk: a kupadöntőben nem csupán kijött a lépés, nem egy jól elsült ritka kivételt láthattunk, mert idén úgy tűnik tényleg nagyon komolyan szorongatjuk a grabancukat. Sokkal jobban, mint azt a papírforma (vagy a játékoskeretek minősége) indokolná. A csapatsportágaknak többek közt ez a szépsége, hogy az egyéni képességeken túl rengeteg más tényező is kell ahhoz, hogy jól működjön a gépezet. És nálunk (lekopogom), idén már az ősi rivális ellen is jól működik. Hogy ennek mi lehet az oka? Számomra egyértelműen a kispadok közötti különbség dönt. Sokkal jobban felkészültünk belőlük, jobban koncentráltunk, ki voltunk hegyezve erre a meccsre és néhány megingástól eltekintve volt válaszunk minden lépésükre. Sokszor egyéni megoldásokból tettük ezt meg, de ezt a veszprémi falat így is nagyon nehéz megbontani.
Pengeélesen kezdtük a meccset, hátul szépen kihasználtuk a hibáikat, megköszöntük, hogy Chema kezdett és indításból, majd felállt fal ellen szélre letéve vagy a beállót megjátszva rendre megbontottuk az akkor még nem túl feszes veszprémi falat. Feci két góllal indított és már ekkor látható volt, hogy Kallmannak kulcsszerepe lesz a mai meccsen. A másik oldalon Laci volt veszélyes az elején, Ilicset szépen kivettük, Gulyás és a beállóik tudták leginkább megbontani a falunkat. Sierra fogott néhány labdát, de azért nem vitte túlzásba, szerencsénkre Mikler sem húzta le a rolót. Döntetlen körül tartottuk magunkat végig a félidőben, tetszett Jonas átlövése, Deki passzai és Ancsin Gabi tíz méterről pattintott lövése, amikor Mikler ráült a bal alsóra és a feje mellett szépen lazán becsorgott a labda.
A második félidő eleje döntő jelentőségű szokott lenni, főleg Veszprémben. Villámgyorsan közé lehet tenni 3-4 gólt és akkor hiába kapaszkodunk a meccs nagy részében, néhány perc alatt romba dőlhet az egész. Volt is két ilyen helyzet a második játékrészben, amikor három góllal elment a Veszprém és pengeélen táncolt a meccs számunkra. Az első rögtön a második félidő elején, amkor kb. 5 percen belül kaptunk vagy négy kiállítást. Aminek a fele kamu volt, de sikerült átvészelni ezt az időszakot, ismét közelebb jöttünk. A második félidő közepén beállt Wyszu, aminek éppen ideje volt, a hátralévő időben nagyon fontos labdákat fogott. A másik oldalon Sabate a szünetben lehozta a Rolót, de a kezdeti lelkesedést követően Alilovic sem tett hozzá sokat. A második játékrészben láthatóan egyéni megoldásokból születtek a góljaink leginkább, ekkor már jobban fogott a veszprémi fal, szükség volt a két irányítós játékunkra és az abból adódó kreatív egyéni megoldásokra. Bombac mellett Niko is felnőtt a feladathoz és ki kell emelni Zsoltit is, aki iszonyat fontos gólokat szerzett. A másik necces helyzetünk a vége előtt 5 perccel adódott, 30-27-nél ismét hátrányban voltunk, ott megint eldőlhetett volna a meccs és maga a döntő is lényegében, de Wyszu nagyon fontos pillanatokban fogott és harapott a védelmünk a végéig, a kissé ötlettelenül játszó Veszprém már nem tudott többet közérakni, mi meg lőttünk kettőt, így több, mint biztató helyzetből várjuk a visszavágót.
Azt a visszavágót, ahol be kell törni azokat a kapukat! Pokol lesz Szegeden a bakonyiaknak, olyan kristálytiszta kék lesz az ég, hogy esélye sem lesz egyetlen vörös viharfelhőnek sem. Őrület lesz a csarnokban ezt most borítékolom, javaslok egy szabadtéri kivetítést valahol a csarnok előtt, hogy az a rengeteg ember aki nem tud már jegyet szerezni, testközelből nézhesse a döntőt. Azt a döntőt, ahol még mindig nem mi vagyunk az esélyesek, nem kell elszállni, alázatosan dolgozni, mert tényleg borzasztó nehéz lesz.Még mindig a világ egyik legjobb csapata lesz az ellenfél és nem fogják olcsón adni a bőrüket. A hazai pálya, a már oly sok csodát megélt szegedi parketta, az edzők közötti különbség és a távozó játékosok motiváltsága (vagy az itt maradóké is akiknek tele van a mindene a három éve tartó szívással) és ez a láthatóan csúcsra érő csapategység, a négyezer szurkolóval karöltve eredményezhet egy fantasztikus délutánt! Lassan fog telni az idő jövő héten, a meccs alatt meg még inkább, de régen látott esélyünk adódott, ragadjuk meg!
Le a kalappal a csapat előtt, már csak egy kicsit kell hozzétenni! Hajrá Szeged!