Megvan az első győzelem az idei szezonban, elhoztuk a két pontot horvát barátainktól, történetünk során először vertük őket idegenben. Erre vágytunk, ebben bíztunk és egy koncentrált végjátékkal meg is csináltuk. Végig szoros,viszonylag jó iramú meccsen azt az öt percet húztuk be, ami a legfontosabb volt, a végét. Különös élt adott a történetnek Sandro Obranovic játéka, abszolút húzóember tudott lenni. Gondolom horvát oldalon elgondolkodtak, hogy miért is adták kölcsön a legjobb irányítójukat, de ez már legyen az ő bajuk. Gorbok, Kallman és Sostaric gólozott mellette, Sego a második félidőben ismét ihletetten védett, így nem is lehetett más a vége, elcsendesítettük az Arénát! (ami nem volt nehéz, de erről később).
Hosszú idő után végre eljutottunk egy idegenbeli meccsre, napsütés és 25 fok várt Zágrábban. Délután lecsekkoltuk a várost, kóstoltunk echte horvát kajákat, bejártuk a töménytelen mennyiségú gyalogos zónával tarkított központot, hogy aztán a kellő mennyiségű horvát levegőtől kiszellőzve átkeljünk a Száván és megpróbáljuk bevenni az egyébként valóban 
impozáns Zágráb Arénát. A városban nem éreztük magunkat idegennek, az épületek stílusa nagyban emlékeztetett Szegedre, ami annyira azért nem meglepő, párszáz évig közös volt a történelmünk, annyira meg nem vagyunk messze egymástól. Szóval mondhatni otthonosan éreztük magunkat, külön tetszett a villamosok és emberek baráti viszonya, itt a főtéren gyalogosszinten zúgnak át a villamosok, minimális kiemelt padka van, korlát meg semmi, a főtéren csak gyalogosok és a köztük haladó vilingerek közlekedhetnek, teszem hozzá teljes egyetértésben. Ha már főtér, a Jellasic szobor előtt sétálva azon morfondíroztam, hogy másfél évszázada megtudta a derék tábornok, milyen a magyarok istene, vajon este nyolctól ismétli-e magát a történelem?
Zágrábról nekem az óriási hangulatú derbik éltek az emlékeimben, fanatikus szurkolótáborral, csurig telt csarnokkal. Hát ez vagy régen volt vagy csak álmodtam, de a 2009-es vb-re épült, egyébként nagyon szép, impozáns, jó akusztikájú csarnokban fél órával a meccs előtt csak lézengtek az emberek. A kezdésre sem lettek sokkal többen, nagyon nagy jóindulattal félházzal indult a meccs, a horvát közönség meg szerintem úgy gondolta színházban van, rekedtre kellett ordítania magát a szpíkernek, hogy valami szurkolás-félét kicsikarjon belőlük. Nem volt túl felemelő, de így legalább a maroknyi szegedi a felső karéjban lazán leszurkolta a hazaiakat. Ha egyszerre tízen elkezdtük buzdítani a csapatot, már hangosabbak voltunk. Minek ezeknek ekkora aréna? Van egy szerethető, fiatal csapatuk tele horvátokkal, akik zsinórban másodszor jutottak be e negyeddönőbe, többet érdemelnének. Már azon gondolkodtam hogy lehetne a felső karéjt levenni, feltenni a buszra és rárakni a sporira.
Ebben a színházi hangulatban otthon érezte magát a csapat is, gyorsan elhúztunk két góllal az elején. Vorit rögtön kiszórták, Jonas beköszönt, Gorbok is bombázott, de még emberhátrányban bekúszott Horvat a résbe és szépített. Ez tőle nem meglepő, később ha jól emlékszem átlövésből is betalált, ezután már nagyon figyeltünk rá, nem engedtük fickándozni. Azért nem esett volna jól, ha ő szívat minket jobbkettőből. Az első félidőben jellemzően sok volt a hiba, Skube nem találja még a ritmust a lövőkkel. Vagy ő a túl gyors, vagy Gorbokék lassúak hozzá képest, de nem értik egymást még, az látszik. Bánhidit próbáltuk megjátszani többször is, aki fiatal kora ellenére jól állja a sarat, néhány hibától eltekintve jól dolgozik a falban. A széleinket viszont bántóan nem foglalkoztatjuk, Jonasnak még néha megy a labda, de jobb oldalra szinte semmi. Mondjuk Balogh Zsolti sem a tűpontos passzairól híres, aki az elején megint homály volt. Neki játszani kellene egy félidőt valahol minden meccsünk előtt, mert ez így nem lesz jó. Az meg hogy miért ő lövi a hetest, akkor is ha kaput nem talál addig, számomra rejtély. Egyébként is vannak sokkal technikásabb játékosaink, nem értem miért őt erőltetjük. Sostaric jött utána, aki gond nélkül beverte az összeset. Gorbok góljai nagyon kellettek, már hárommal is mentek a horvátok, amit a félidőre sikerült kiegyenlíteni. Kissé töketlennek tűnt a csapat még ekkor, kellett Obranovic harcias játéka, hogy felálljunk. A horvátok könnyű gólokat lőhettek a hibáinkból és sokszor úgy mentek át a védelmünkön, mint kés a vajon. Tőlünk ezt egyetlen ember tudta megcsinálni rögtön a vége előtt. Na kicsoda? Hát persze, hogy Sandro. Így lett iksz a felénél.
Látszott, hogy még nem tette rendbe magát ez a horvát csapat, egyetértek Vujoviccsal, hogy fognak ők még sokkal jobban is játszani. Sok szerencsét a többieknek, hehe. A második félidőben szinte végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, de már ők futottak az eredmény után. Érezhető volt, ha csak egy kicsit is rendbe tesszük magunkat, ha csak egy fokozattal feljebb pörgetjük a tempót és csökkentjük a bosszantó hibákat, fogható ez a zágrábi csapat. A védelem ennek megfelelően már jobban muzsikált, a tavalyról összeszokott Kallman-Blazevic-Petrus trió alkotta a gerincet. A végén az ő két labdaszerzésük volt a győzelem kulcsa. Obranovic jól osztogatott, amikor nagyon kellett gólozott is, Sego elkapta a fonalat és ismét ziccereket védett. Sorozatban másodszor tapasztaljuk meg, milyen az ha van egy jó kapusunk, megint életet mentettek a védései. Bunticról úgy gondoltam jobban fog érvényesülni a sajátjai ellen, de sok volt neki ez a gyors horvát fal, azért egy alsó lövése bement fontos pillanatban, ahogy Zsoltinak is volt egy szép gólja a második félidőben, de azért egyikük sem nyugtatott meg a posztot illetően. A végén feltolták a falat a horvátok, de a beállót így is nehezen találtuk. Zubainak ekkor lehetett volna szerepe, de megint nem kapott egy percet sem. Két tényleg nagyon jó játékossal kell versenyeznie ez tiszta sor és nem a "szegedi szív" miatt gondolom, hogy játszatni kellene, mert a Bl-ben borzasztó fontos minden pont, de nem hiszem el, hogy ilyen szinten mellőzni kell.
Az utolsó öt percre döntetlennel fordultunk és itt kijött a több minőségi játékosunk jelentette előny. A horvátok fáradtak, egyre pontatlanabbul játszottak, egy darabig Mandalinic góljai tartották őket, de a végén két nagyon fontos labdát szereztünk, nomeg Sego fogott egy kötelezőt, amivel elhúztunk kettővel. Gyorsan szépítettek, hogy a zágrábi kölcsönjátékos, a múlt héten sorsdöntő szituációban még hibázó Obranovic feltegye a koronát a mai teljesítményére és belője a mindent eldöntő gólt! Vége, nyertünk Zágrábban!!!! Először a húsz éves Bl történetünkben, de remélhetőleg nem utoljára. Ízlelgetem még ezt, bámulok ki egy zágrábi tömbház ablakán, már kezd mozgolódni a város, szemerkél az eső, a villamosok is lomhábbnak tűnnek, a kockás zászlók összehajtva fekszenek az autók hátsó ülésén, elhalkult a város, bevették az Arénát. Mi pedig lassan elindulunk, még az óvárost le kell csekkolni, ahol dialalittas mosollyal, a tegnapi győzelmet ízlelgetve fogjuk kortyolgatni a kávét, történelmi színhelyen ünnepelve a történelmi tettet. Szippatunk még néhányat a horvát levegőből, hogy aztán tűzzünk haza és hangoljunk a Kielce elleni hétvégi derbire, ahol megpróbáljuk elkapni a Bl győztes gramancát.
Képek saját + innen