Előzésre felkészülni!

Vajon van bennünk annyi kakaó? A lehetőség adott, meglátjuk élünk-e vele. Ha Kielce, akkor tömeges szegedi kirajzás jellemző a lengyelországi márkőzésre, idén sincs ez másként. Körülbelül 200 szegedi kerekedett fel egy tél végi kirándulós, meccsnézős hétvégére lengyel barátainkhoz. Ha minden jól megy, lesz majd galériánk a helyszíni eseményekről egy lelkes szurkoló képeit bemutatva, ott mélyebb bepillantást nyerhetünk a hétvégi hangulatba. Ami ennél is lényegesebb, megérkezett a csapat is és gőzerővel készülnek a vasárnap esti rangadóra. Pont a lengyelek múlt heti veresége miatt vált váratlanul fontossá a holnapi találkozó, ugyanis a rossz kezdésünk ellénre egy győzelemmel Talanték elé kerülhetünk, ami egészen jól hangzik így elsőre leírva.

Másodikra is, kaptunk a sorstól még egy esélyt egy esetleges jobb helyezésre a csoporton belül. Mindkét csapatnak égető szüksége lenne a pontokra, de a hazai pálya és a címívédő lét rájuk helyezi a jóval nagyobb nyomást. Nagy kérdés számomra, hogy csak eltaktikázta a derék tatár az elmúlt két (főleg a celjei) meccset vagy tartós krízis elé néz a sárga siserehad. Múlt héten teljes kerettel álltak ki, talán Kus hiányzott a védelemből, de ez nem magyarázza meg a 34 kapott gólt. Támadásban rendben vannak, de hátul komoly problémáik akadtak. Hazai pályán várhatóan nekünk fognak esni, zsinórban három vereség sok lenne nekik, de bízzunk benne, hogy inkább görcsölésbe megy át a nagy akarás. Meg azért, ha belegondolunk, egy BL győzelem után nehéz újra harapni, még ha vannak is új arcok a csapatban. A válogatottól visszavonult, jóllakott sztárok (Bieleczki, Jurecki, Lijewski, Szmal) kérdéses, hogy mennyire tüzelhetők fel, főleg egy csoportmeccsre.

Ahogy már említettem, adott a sors még egy javítási lehetőséget ebben a csoportban, így legalább van tétje a rangadónak. Ősszel kikaptunk tőlük Szegeden egy hihetetlen bosszantó meccsen. Kezünkben volt a győzelem, csak ugye Kus Gorbokra mért balegyenese és a kihagyott ziccerek miatt nem sikerült egy pontot sem itthon tartani. Tavaly egy már tét nélküli meccsen nagyot játszottunk Kielcében, mondanám, hogy abból lehet meríteni, de a csapatunk is teljesen más már, meg a jelenlegi szituáció is, tehát nem mondom. Meríthetünk viszont sokminden másból. Például a tavaly késő őszi magabiztos, fegyelmezett játékból. Ahogy tükörsimán hoztuk a kötelezőket (Celjében is, ahol most a lengyelek elbuktak) és ahogy meg tudtuk verni a Veszprémet. A breszti meccsből nehéz kiemelni bármit is, azt a mester is elrontotta. A Vardar ellen már jobb volt a helyzet, a védelmünk nagyon szépen összeállt az első negyed óra után, támadásban viszont még elég gyengusz amit produkálunk. A 23 és 21 lőtt gól gombócból is kevés, ezen mindenképpen javítani kell holnap, ha meccsben akarunk maradni. Kallman pihentetése szürreális elképzelés jelenleg, bár nagyon kellene neki. Skubét viszont lehetne, kétszer tíz percben Sandro is megoldaná az irányító posztot és akkor talán nem fogyna el a vér a kis szlovén fejéből a végére. Sego kiesése sem hiányzott, de itt a lehetőség Nagy Martinnak, hogy bizonyítson. 18 évesen lehet, hogy korai még neki ez a szint, de hátha, remélem a mister bedobja.

Abból kell építkezni, amink van, ami jól működik. Ez most a védekezés, meg kellene próbálni kevés gólon tartani a lengyeleket, akkor lehet esélyünk. Kapuban necces lesz a helyzet, de egy jól működő védelem mögé nem kell annyi bravúr, ezért ha lehet ilyet mondani, duplán fontos a kemény védőfal. Elöl pedig hozzuk vissza azt a kreativitást, tökös megoldásokat, ami ősz végén már jellemezte a csapatot. Minden poszton tudunk variálni, tegyük oda magunkat és hozzuk el azt a két pontot!

Képek 1 2 3