Megvolt a várva várt kupadöntő, hosszú idő után nem csak a csodában reménykedhettünk, reális esélyünk volt elhódítani a címet. Ez a realitás be is igazolódott, de azok az apró nüanszok, a sors apró kis tüskéi még mindig a mi talpunkat nyomták, nem sikerült hozzátenni annyit, hogy elég legyen. Pedig nem kellett volna sok, számos okot, meccset alakító tényezőt lehetne felsorolni, amit meg is teszünk. Ha évente váltakozó sikerrel kerülnének az aranyak ide vagy oda nem cincálnánk szét ezt a meccset sem, letudnánk egy simán "nem sikerült"-el. De szét kell cincálni, mert legbelül minden szegedi meg akarja tudni az okokat, vagy legalábbis gyártani egy logikusnak tűnő magyarázatot, hogy itt most Héra átka ül rajtunk vagy egyszerűen csak még mindig nem teszünk eleget a győzelemért.
Jó esélyekkel indultunk neki a döntőnek, az előző napi könnyed győzelem feltétlen optimizmusra adott okot. Utólag kiderült, hogy Gorbok sérült volt, Bence pedig lázas a meccs előtt, ezek tudatában azért jobban remegett volna a térdünk. Rengeteg kék drukker kísérte el a csapatot, a formával egyenes arányban nő a siserehad, ebben is abszolút felvettük a versenyt a pirosakkal, igazi derbi-hangulat fogadta a csapatokat. Úgy tűnt jól kezdjük a meccset, gyorsan elmentünk 3-1-re, nyoma sem volt az elmúlt hetekben megszokott gyenge kezdésnek. Egészen a negyedik percig, amikor egy jó időre abbahagytuk a gólgyártást. Sikerült megint egy olyan húsz percet produkálni, amivel borzasztóan megnehezítettük a dolgunkat. Elmentek 13-7-re, sorra lőtték az indításgólokat, mi meg teljesen tanácstalanul totyorogtunk a faluk előtt. Barok tanár úr erre mondta volna régen, hogy legközelebb a Védőnőképző 2-t hívja el, ellenük hátha nem leszünk ennyire impotensek. Nem tudtunk mit kezdeni a hatosfalukkal, a beállót próbáltuk erőltetni, de nem ment. Az átlövés sem, pedig ilyenkor az segítene, csak ugye ki tudja átlőni azt a vörös szörnyalakulatot? Hát Bodó Ricsi. Na ő át is lőtte, nem is egyszer, örültem a jó formájának, de egyedül kevés volt. Úgy tűnik idén a Veszprém ellen ez lesz a kulcs, hogy amíg ki tudják maxolni a zárt falukat, találunk-e ellenszert azt mégis átjátszani. A félidő végén elkezdtünk zárkózni, ami előrevetítette a bakonyi meccs forgatókönyvét.
Meg is valósult az a script, körülbelül tíz perc alatt egalizáltunk. Hogy ilyenkor mi történik, arra őszintén kívámcsi vagyok. Volt egy tippünk, hogy Pastor időkéréseit a szünetben fordítja le Krivo, ezért tudunk csak a második játékrész elején változtatni, haha. Bár ennek némileg ellentmond, hogy az első félidő végén kezdtünk el ismét felzárkózni. A másik verzió, hogy a meccsnek van egy természetes hullámzása, egy ideig az egyik csapat, majd a másik tud dominálni, bár ezek a hullámzások most túl szélsőségesek voltak. Miért szúrjuk el módszeresen az első félidőt? Aztán miért tudunk ilyen elképesztő feltámadást produkálni a másodikban? És ha utóbbi megvan, miért nem tudjuk átlépni a saját árnyékunkat? Megérne egy tanulmányt ez. Miután a negyvenedik percre kiegyenlítettünk, vérbeli kupadöntőt láthatott a debreceni publikum, fej-fej mellett haladtak a csapatok egészen a végéig. Zsolti elképesztően lőtte a heteseket, Sierra ismét fantasztikusan védett, a szélsőink is jók voltak egészen a végéig. Nem akarom arra a néhány percre kihegyezni, mert tehettünk volna érte, hogy 3-4 gólos előnnyel kezdjük a hajrát, de az a kettős emberelőny borzalmas volt. Kijátszottuk mindkét labdát Jónásra, akinél már nem egyszer láthattuk, hogy nem bírja a hatvan perces terhelést (és ez nem az ő hibája!), a másik szélre kellett volna leadni legalább másodszor. Meg ugye ha Mario egész pályás lövése bemegy.. Lékai góljáról már nem is beszélek, mert nem tudom megérteni, hogy lehet ekkora mákjuk, ez hihetetlen. És ezzel nem azt mondom, hogy érdemtelenül nyertek kupát, mert sajnos nem, de többet kellett volna tennünk érte, ki kellett volna hozni a maximumot magunkból, akkor sikerült volna, most az elég lett volna, de nem tettük. A végén sajnos fújható volt Gaber faultja, ha az nincs Nilsson üres kapura lőhetett volna, elkéstünk a cserével az a nagy igazság. És igen, Tatabányán is pontosan így kellett volna befújni az utolsó ítéletet. Annak az óvásnak meglesz a böjtje, tényleg az volt a véleményem, de ezt a fújást én nem arra fognám, ez sajnos egyértelmű volt most.
Megint hiányzott egy kevés és itt azt hiszem elfelejthetjük Héra átkát az önsajnálattal együtt. Viszont könnyű magyarázni Veszprémből, hogy a helyünkre kerültünk. Lehet, de ha mi nyertünk valamit az utóbbi húsz évben, az mindig erőn felüli teljesítményből fakadt. Ez igaz a mai napig, még ha a költségvetések és erőviszonyok nagy erővel közelednek is egymáshoz. Szóval nincs okunk szégyenkezni, ez a csapat és ez a szurkolótábor nyerni fog aranyat a közeljövőben, ebben biztos vagyok. Mondjuk a bajnoki döntőben ismét lesz egy 50% körüli esélyünk és ha nem szúrjuk el a tatabányai meccset, a hazai visszavágó most sokat érhet. Csatát vesztettünk, de háborút nem! Üssük azt a vasat amíg meleg! Ezt a kupát meg felejtsük el.
Képek a csapat fb oldaláról.