Sikerült az, ami idén senkinek és amiben csak nagyon halványan reménykedtünk, pontot szereztünk Párizsban. Ez a pont számszerűleg nem sokat ér, ez a hősies küzdelem jutalma. Ha ki kell esni, így essünk ki. Emelt fővel, nagyot küzdve. Nem sikerült a szinte lehetetlen, pedig közel voltunk hozzá. A negyvenedik percben továbbjutásra álltunk, aztán a jó tíz perces gólcsend megpecsételte a sorsunkat. Felnőttünk a nemzetközi elithez, szorongatjuk őket, már csak néhány lépés kell, hogy ez az eredményekben is megmutatkozzon. A legnehezebb néhány lépés.
Bekészítettem a popcornt, elnyúltam a kanapén, a titkos reménykedés mellett valahol egy talán szoros, de a továbbjutás szempontjából izgalommentes meccsre számítottam. Ahhoz képest a második félidő elején már az ágy sarkán rágtam a körmöm. Ugyanis szinte tökéletes támadójátékot produkáltunk az első félidőben, Sierra parádékkal megfűszerezve. Zsoltinak sült a keze, Gorbok végre azt játszotta, amit várok tőle, amikor kellett felvállalta a lövéseket és bombázott négy gólt. Skube is, Bence is, Sostaric is jó volt, Jonas is, igazság szerint mindenki hozzátette amit tud, fegyelmezettek voltunk, nem szórtunk el labdákat, ebből pedig 17 lőtt gól következett Párizsban, idegenben, egy félidő alatt. A hazaiak szenvedtek, nehezen találták a fogást, Karabaticson kívül talán senkinek nem ment igazán, de az erejüket jelzi, így is "csak" mínusz egy állt a kijelzőn az ő szempontjukból. Ritkán tudták alkalmazni egyik legnagyobb fegyverüket, a gyors középkezdést, amiből a még rendezetlen védelem ellen egy-egyezhetnek. Ez talán jellemezte is az egész meccsen mutatott játékukat. Ha egyénileg nem megy, csapatként nem tudják hozzátenni azt a pluszt, ami átlendíti őket. Persze van ott egy Karabatics, aki folyamatosan hajtja őket és minden poszton kivételes képességű játékosok vannak (a padon is). Így ellensúlyozzák a hiányosságokat, de Kölnben egy ki-ki meccsen hasonló erősségű csapatok ellen bizony ez megint visszaüthet. Hiába óriási favoritok, az ilyen egyénieskedő játékot egy Vardar például szét fogja szedni.
Mi is szétszedtük, de csak negyven percig. A szünet után félő volt, hogy az első félidőt nem lehet überelni, de erre is rácáfoltak a srácok. Kipattintottuk a védekezést, zseniálisan támadtunk, az időközben Gorbok helyett szerepet kapó Bodó Ricsi is fantasztikusan játszott (ilyet szeretnék még Ricsikém, még még!), Sandro is nagyokat eresztett, Sierra továbbra is szenzációsan védett, ennek eredményeképp pedig összesen 100 perc játék után Párizsban továbbjutásra álltunk! Na ez az a pont, ez az az érzelmi, mentális többlet, amit bele kell vésni, csippenteni, rúgni, piszkálni, pöckölni a fejekbe! Ennek a meccsnek ez volt a legnagyobb hozadáka, hogy elhiggyük, mennyire jól tudunk játszani, nem is akárhol, a BL favorit otthonában! Ezt kell megőrizni és már most néhány héten belül a bajnoki döntőben elővenni, ha nem megy a szekér. Elővenni és felkapocsolni egy fokozatot, amivel igenis meglehet az az arany! Tanuljunk meg végre nyerni, ne csak részsikereket gyűjteni! Ebben lehet segítségünkre ez a meccs. Meg persze jövőre a nemzetközi porondon, de én még nem tudok elvonatkoztatni a májusi döntőnktől.
Támadhattunk az öt gólos vezetésért, de itt vége volt a történetnek, kifogyott a benzin. Több, mint tíz perces gólcsendet produkáltunk, amivel a hazaiak megfordították a meccset és eldöntötték a párharcot. A végére becsületünkre legyen mondva, visszajöttünk ikszre, amit maximálisan megérdemeltünk ezen az estén. A kiesés ellenére is jóleső érzés egy kis zsákmánnyal hazatérni. Serdarusic nem cserélt, még akkor sem, amikor Remili dupla nullát produkált másfél félidőn keresztül. Fura ez, amikor ott ül a padon egy Stapancic és egy Barachet. Ugyanakkor Karabaticsból is így lett klasszis Kielben rövid időn belül, hogy bízott benne a végtelenségig és hagyta játszani akkor is, amikor semmi sem sikerült neki. Ez a bizalom nagyon sokat ér, Remili is megint meglövi a szokásos 6-8 találatát a következő meccsen, ebben biztos vagyok. Csak kérdés, mennyire korrekt a többieket feláldozni egy általa favorizált játékosért. Nálunk beállóposzton érezhető még ez a skatulyázás, úgy a negyvenedik perctől Gaber helyett be kellett volna hozni Szabit, legalább tíz percre, amíg a szlovén kifújja magát. Onnantól neki nem maradt elég oxigén a támadásokhoz. Egyébként le a kalappal a Mister és a csapat előtt, ez több volt, mint amit vártunk. Gyerünk srácok, eltenni ezt az élményt és májusban még kétszer elővenni, hogy igazán szépen fejezzük be a szezont! Erről szól a május, a bajnoki döntőről! Szép volt Fiúk, gyerünk tovább!!!