Lesz-e meglepetés az utolsó fordulóban?

Először is tisztázzuk, hogy mit értünk meglepetés alatt: nálunk egyértelműen a PSG és a Szeged kölni részvétele számít meglepetésnek. Lesz ilyen?

Napok óta próbálok erősen koncentrálni kizárólag a pozitív dolgokra, ahogy ilyenkor minden rendes szurkoló csinálja, ezért nem fogok bővebb lére eresztett értekezéseket lezavarni sem Ilic remek ütemben érkezett mehetnékjén (ehhez csak annyit, hogy aki menni akar, azt engedni kell, hiszen játékosok jönnek-mennek ugye, csak Iváncsik Geri és Gulyás Peti örök Veszprémben), sem a már előre érzékelhető, ám a hátam közepére nem kívánt jegymizérián, sem pedig a tisztújításon, mert ez most nem fér bele. Ebbe a hétvégébe nem.

Kisokos Veszprémbe érkező szurkolóknak

Amivel viszont foglalkozni kell az az, hogy a tavalyi visszavágóhoz hasonlóan idén is mindenki pirosban érkezzen projekt fut, amit ezeccer illik komolyan venni. Évente egy alkalommal muszáj lenne, na most van az az egy. Úgyhogy tényleg MINDENKI PIROSBAN érkezzen, ne fehérben, ne aranyszínűben, hanem PIROSBAN. Értem? Aztán szurkolói átvonulás készülődik ismételten a Fajánosból az Arénához, aki szeretne csatlakozni, az megteheti, elvileg 16.40-kor indul a menet. A Telekom jóvoltából kivetítőn megtekinthető lesz a mérkőzés az Aréna előtti téren, és különféle szurkolókat szórakoztató programokat is ígérnek, amelyek biztosan jók lesznek. Tavaly rohadt sokan voltatok, akinek nem jutott jegy, legyetek idén is minél többen! A mi meccsünk után a Szeged idegenbelije is kinn lesz nagyképernyőn természetesen, Taki pajtásunk reméljük addig megnyugtat bennünket (megnyugtatott, száraz idő lesz), hogy ha nem is lesz hőség, legalább eső ne legyen. Aztán dudahasználat KIZÁRÓLAG akkor, amikor támad az ellen. Ne csesszünk ki egymással, segítse mindenki a balkánias hangulatot elő azzal, hogy ha nem is adja hangját az egészhez, legalább nem dudálja szét a kórust egészen. A lenti videó előzetese egy nagyobb, a hazai meccsel együtt összerakott cuccnak, aki akar benne szerepelni, az támadja Gyuri kameráját szemből a hazai meccsen.

PSG vs Veszprém (24:24)

Elvileg lesz külön Veszprém LA, de ettől függetlenül kanyarintok néhány gondolatot ide, mivel a kinti meccs környékét teljes egészében elsportturistáskodtam NordHedgésen ugye. Ami a helyszínen nekem egyértelmű vol az az, hogy a végét mi basztuk el. Igen, lehet kicsit bírózni is, mert a passzív megítélése például igen érdekesen egyoldalú volt szerintem, aminek az utolsó percekben lett csak igazán jelentősége, de mivel továbbra is állítom, hogy ennél a Párizsnál mi 4-5 góllal jobbak vagyunk (bíróstól mondjuk kettővel), ezért ennek felesleges is lenne több karaktert szentelnem.

Amiben javulnunk kell az a pad kihasználtsága. Az irányítókérdést nem éreztem annyira gáznak kinn, talán mert most Máté sem úgy szállt be, hogy megeszi az összes kékmezest reggelire, és Ruesga is inkább öncélúan irányított, nem elsősorban kiszolgálta a lövőket. Az irányító bizalmi poszt, ezt be kell látni és el kell fogadnia mindenkinek. Viszont Zeitz és Mirko jöhetett volna többször és egyáltalán, ugye. Ha másért nem, hát azért, hogy Roli kicsit pihegjen és lássa kívülről azokat a lövéseket, amiket Accambray pl. takarásból eleresztett. Jamalit lehet hiányolni az ilyen meccseken, de aki ezt teszi fennhangon, az legyen kedves azzal a lendülettel megnevezni egy kimaradót is helyette, figyelembe véve a védekezés stabilitásának megtartását ugye, ami a legfontosabb szempont minden esetben. Mindkét beállónkat levideózta O'meyer, az mondjuk látszott gyönyörűen, ettől függetlenül Nilsson kaphatott volna kicsit többet szerintem.

És akkor ehhez még hozzátenném azt is, hogy kihagytunk vagy 5-6 ziccert, szóval nem igazán értem, mire fel volt olyan bizakodóan örömteli a hangulat a PSG-sekben. Mert az volt, tényleg. Gardent úgy csinált, mintha nem 45 perc esztelen cserélgetés után véletlenül talált volna egy rendesen védekezni képes csapatot a végére (pedig de), azzal megfűszerezve, hogy az utolsó 20 percet az ő oldalán lévő bírónak való állandó pofázással töltötte el (pedig de). Vonalban voltam velük (padhoz közelebbi bíró) a pálya szélén, és ott anyáztam, hogy nem hiszem el, hogy minden egyes ítélet miatt a meccs lefolyása közben külön neki magyarázkodni kell. Ilyet én még nem láttam az életben sem. Mikkel Hansen azért a sajtóson ellőtte a kurva nehéz lenne nyerni Veszprémben típusú lózungot, ebből remélem, hogy talán szorult némi józanság bele.

Nekünk bizony két góllal kellett volna nyernünk Párizsban, ehelyett döntetlen lett, ami csak a meccs egészét tekintve csalódás, mert nyilván aláírta volna akárki előzetesen. Azzal a meccsel többet nem is foglalkozunk, annyi a feladatunk, hogy itthon nyerni kell. Ehhez itt lesz a közönség, és egyben kell legyen minden. Bealudni nem fogunk legalább és nem hisszük el azt sem, hogy ez már megvan ugye. Mert nincs meg. Ki kell őket nyírni itthon, amennyivel csak lehet.

A nyilatkozatok alapján helyén tudjuk kezelni a dolgokat, és talán ez lehet a legfontosabb jelenleg. A hivatalos oldal megcsinálta az interjúkat, azokat most jól át is veszem.

Ortega: Nem játszottunk jól az utolsó két-három percben. A végeredmény kapcsán ugyanakkor az a véleményem, hogy ha valaki a találkozó előtt azt mondja, hogy a hazai meccsünk fog majd dönteni a Final Fourba jutásról, akkor valószínűleg aláírtuk volna. Most továbbra is a Párizsra kell koncentrálnunk, és jól fel kell készülnünk ellenük a hazai mérkőzésre. Mindent ki kell hoznunk magunkból, hiszen ott akarunk lenni a Final Fourban. Itthon, a saját közönségünk előtt még erősebbek leszünk a Párizs elleni második összecsapáson.

Ruesga: Ez a második meccs is borzasztóan nehéz lesz, hiszen a PSG egy igazi klasszis csapat. Ám itthon, a saját közönségünk támogatásával nem lehet más a célunk, minthogy idén is elérjük az álmunkat, és bejussunk a Final Fourba. Támadásban fejlődnünk kell az első találkozóhoz képest, de ezen kívül is minden téren koncentráltnak kell lennünk az utolsó pillanatig. Ha legjobb formánkat hozzuk, akkor minden esélyünk megvan a továbbjutásra.

Gulyás Péter: Csak magunkat hibáztathatjuk azért, hogy elfogyott az ötgólos előnyünk a találkozó végére egy már megnyertnek hitt mérkőzésen. A hajrában védekezésben is, de főleg támadásban rossz megoldásokat választottunk. Ezért most rettenetesen nehéz visszavágó vár ránk. Hatvan perces kiemelt koncentrációra lesz szükség, hogy legyőzzük a tavalyihoz képest keretében és csapatban is megerősödött francia riválisunkat. Hazai pályán azonban kötelező kiharcolni a továbbjutást!

2015. április 19. 17.30 Veszprém vs PSG (1)

Szeged vs Kiel (31:29)

Gíslason tanácstalan fejénél szebb képet ebben a szakaszban egyszerűen elképzelni sem lehet, talán Vujin hisztis toporgása utáni fetrengése vetekedhet ezzel, de hogy mindezt a Szeged ellen nézzük, hát az meg külön öröm, természetesen. Még a párizsi sajtóson ültünk benn, ahol persze ne kaptunk jegyzőkönyvet, amikor jött az sms, hogy 7:2-re vezet a Szeged, így időt kértek a németek. Aztán a textben érkező tudósítás az egész, meccs után vacsorázni Párizsban projektet végig is kísérte.

Visszanézni kedden tudtam csak, de most annyira nem frusztrált a tudat, hogy tudom, mennyi lesz a vége. Többször mondtuk már ebben az évben, hogy még egy ilyen vagy olyan nem történhet meg, és erre többször rácáfolt az élet. Kapus nélkül nehéz, az biztos, de ez bennünket nem érdekel, és mivel úgy tűnik Ege és Sonne marad a visszavágóra is, hát ki tudja, ugye. Attis azt mondja, hogy 23 szegedi érkezik Kielbe, reméljük tudnak lopni egy mikrofont, hogy hallatszódjon a hangjuk abban a várhatóan csattogástól hangos izében. Vagy vezessen végig a Szeged, mert akkor tuti elcsendesednek.

Decemberben egy interjúban Balogh Zsolti azt találta mondani nekem, hogy egy rendes szegedi semmit nem cserélne el egy hazai - értsd Veszprém elleni - címért, de mivel most olyan meccs előtt áll a Pick Szeged, amely külső szemlélőnek akár még többet is érhetne, és ő már akkor is azt mondta, hogy megérdemelnének még egy kört a BL-ben, aztán nézd már ugye, evidensnek éreztem, hogy megkérjem, hadd kérdezzek most tőle. Így az ő gondolataira fűzzük fel a többit, de persze Töcök majd jön egy csak Szeged elével.

Ahogy Balogh Zsolti látja

"Szerettünk volna mindenképpen nyerni Szegeden, bár tudtuk, hogy nehéz lesz, természetesen voltak bennünk kételyek, mert hát tényleg nagyon jó csapat ellen játszottunk, és kérdés volt, hogy elég lesz-e a mi tudásunk azon a napon ahhoz, hogy megverjük őket. Az sem volt biztos, hogy ha jól is játszik a csapat, azzal tudunk-e egyáltalán nyerni, akkora különbségnek tűnt ez a két gárda között előzetesen. De szerencsére remek egyéni teljesítményekkel, igazi csapatként sikerült, hiszen mindenki hozzátett, aki csak pályára lépett. Emellett hatalmas hangulat is volt, azt hiszem most már kimondhatjuk, hogy mindenkit meg tudunk verni Szegeden, ha így játszunk, nem kell félnünk senkitől."

A Kiel ugyan tud ennél jobban játszani, amiben nem teljesen vagyok biztos a Szeged esetében, ráadásul hazai pályán nyilván nagyobb eséllyel jobban fognak erőlködni a németek, de ettől függetlenül rajtuk lesz a nyomás, annyi szent. Az a tanácstalanság, ami Szegeden jellemezte őket, talán jelzés lehet abba az irányba, hogy ők sem verhetetlenek. Két meccsen sem. A Pick Szeged Pastor vezetése alatt tökéletesen felkészült a fontos meccseire, de vajon ez elég lehet-e Kielben? Na ez volt a következő kérdésem.

fotó: délmagyar.hu

"Nem. Csak ennyi, hogy tisztességesen felkészülünk, annyi nem lehet elég, főleg, mert azzal sosincs gond szerintem. Kielben ennél több kell. Szembe kell néznünk azzal, hogy idegenben fogunk játszani minden szempontból, úgyhogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, de már megmutattuk ebben a sorozatban, hogy idegenben is tudunk veszélyesek lenni. Nekünk lazán kell játszanunk, élvezve a játékot, nagyon nagy dolog az is, hogy idáig eljutottunk és meg tudtunk verni egy ekkora csapatot, ezek után szerintem nincsen félnivalónk, nekik kell menni és lesz ami lesz. Tudjuk, hogy ők az esélyesek, de döntöttünk már papírformát ugye."

A Löwen ellen mindenképpen, és a Kiel is bombaesélyesnek számított, míg le nem fújták az első meccset. Persze most is az, na de a nyomás ezzel a győzelemmel, ha volt is, már teljesen lekerülhetett a szegedi vállakról. De vajon ezt mennyire lehet érzékelni játék közben? El tudja-e könyvelni magában a játékos úgy, hogy ne szakadjon rá egy-egy lövés súlya, hogy ne remegjen meg a keze? Le lehet ezt vetkőzni a meccsre?

"Hú, hát borzasztóan nehéz lesz. Mert beszélhetünk itt arról, hogy ők az esélyesek, és rajtuk van nyomás, de ha már idáig eljutottunk, és tényleg már csak egy lépésre vagyunk egy hosszú út után egy óriási álomtól, akkor nem tudom azt mondani, hogy rajtunk nincs nyomás. Lehet, hogy kevesebb, de nehéz ezzel is lazázni. Pedig ha ezt sikerülne, akkor valószínűleg nagyon jó mérkőzést tudnánk játszani velük. Ha már csak egy lépésre vagyunk, akkor ne pont ez az egy ne sikerüljön."

Hát igen, ez teljesen jogos felvetés, és őszintén kívánjuk, hogy ez a meccs is úgy alakuljon, ahogy a szegedi, mert egy Kiel nélküli Kölnnél összességében talán csak a Kiel és Barcelona nélküli Köln lehetne szebb. Nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá, akkor most mi van azzal, hogy magyar bajnokság vagy Köln? Miután teljesen döbbent csend következett, éreztem, hogy finomítanom kell, így a kupagyőzelem vagy Köln kérdést tettem fel. Hosszas tépelődés után jött csak a válasz.

"Ha a magyar bajnokságot mondod, akkor azt mondom, hogy simán az Kölnnel szemben, a Magyar Kupára meg, hát, nem tudom. Mindkettő, hehe, de most így hirtelen nem tudnék választani, tényleg. Te is tudod, hogy nekünk magyar versenyt nyerni az igazán nagy dolog. A Veszprémnek ez gyakorlatilag kötelező, nekünk meg egy bravúr mindig."

2015. április 19. 19.30 Kiel vs Szeged (1)