Merjünk álmodni!?

A Pick Szeged válaszút elé érkezett. Vagy kezdjük átlépni a magunk által vetett árnyékot, vagy pedig az örök magyarázkodás és hitegetés marad. Ez a csapat nem hosszú távú építkezés példája, Ez a csapat azért lett így létrehozva, hogy ebben a szezonban, vagy legkésőbb a következőben a csúcsra érjen. Ahhoz pedig ideje mutatni valamit a szándékból. Hazai pályán le kell győzni a BL címvédőt, nincs mese ez a feladat! Alapvetően a sorsolás előtt ezt a meccset tuti hazaira jelöltem volna, abban a tudatban, hogy egy szláv BL győztes hajlamos akár egy évig is ünnepelni a nagy sikert. Igen ám, de bár a macedónok valószínű új utcákat és tereket neveznek el a hősökről, valamint szobrokat emelnek itt-ott, de a Vardar tulajdonosa sokkal keményebb fazon. Ő nem azért öli a sok euro milliót a csapatba, hogy ünnepeljenek, hanem, hogy történelmet írjanak. A Macedón állammal történt huzavona után nyugvópontra került a helyzet. Sergej Samsonenko megkapta a bizniszeit, Skopje pedig a kirakatcsapatait. Az eddigi fordulók tükrében nem a leeresztett önelégült Vardar érkezik újszegedre, hanem a nagyon összeszedett, kegyetlen profi gárda.

Kell egy jó terv!

Sergej Gorbok tollba mondta a receptet, be kell tartani a mester utasításait, végre kell hajtani pontosan, amit gyakoroltunk. Nos, ez szép és dicséretes, de csak ezzel nem lehet legyőzni a regnáló BL győztest évek óta próbálgatjuk eddig nem jött be. Raul Gonzalez ugyanis pontosan tudja mit és hogyan játszik a Pick Szeged. Ez még persze nem nagy ügy, ezt én is tudom, a probléma inkább az, hogy neki meg is vannak a játékosai ahhoz, hogy megoldja a feladatot mármint részükről, ami nekünk nem annyira jó. Valami váratlan és kiszámíthatatlan szükséges, amit nyilván Pastor beemelt a felkészülésbe. Az edzők háborúja lesz szombat délután, óriási taktikai csata van kilátásban. Az elmúlt években nem tudtunk mit kezdeni a skopjei atomvédekezéssel, és ha végre túljutottunk rajtuk, akkor jöttek a kapusok, ha éppen nem Árpi, akkor Milic védte ki a szemünket. Sokat tanulhatunk ezekből a meccsekből. Egyik csapat sem sokat változott a nyáron A piros feketéknél, a kis Dusi helyett az óriás Kristopans érkezett. A 215 cm-es hegyomlás nem a védekezés gyengülését vetíti előre, a faszit átlőni komoly kihívás lesz, viszont nem túl gyorsmozgású, ezért mellette lesznek lehetőségek. Skube például kétszer körbefutja, mire feleszmél, hogy hol ment el a kisgyerek, csak kell egy kis vállalkozó szellem. Egyébként nagyon komplex csapat a Vardar nincs gyenge pontja, mindenki támad, védekezik ha szükséges. Támadásban pedig meccseket eldöntő zseniket tudnak felvonultatni. Cindric és Karacic tipusú irányítók közül egynek is örül bármelyik csapat. Ez a duó jelenleg a legerősebb ezen a poszton. A Pick alapjátéka a beállókra épül, ez az a csapatrész, ahol egyértelműen verjük a macedónokat. Bence a jelenlegi szegedi keret legértékesebb játékosa, nem véletlenül szeretné szerződtetni az elmúlt két év összes final fouros csapata. Gaberrel bika erős párost alkotnak, kemény harc lesz a falban. Ott a lekövetjük és becsapdázzuk, játék mellet működik, a jó öreg balkáni módszer verjünk nekik néhányat, az emberhátrányt meg lehet úszni, viszont egy- két ütés után már nem úgy megy oda az ember. Ehhez meg is van a verőlegény Abutovic személyében, aki a macedón csapatból a legkevesebb időt tölti a labdával. Ha bírják a beállók, akkor lesz kintről is hely. Szükség lesz Gorbok és Ricsi bombáira, Zsolti pedig Sterbik ellen mindig jól kezd. Szerintem a szegedi adu ászt Zsitnyikovnak hívják. Az orosz jól osztogat viszont kiszámíthatatlan, ha bármilyen esélyt lát beveri, de ehhez többet kell játszani a saját és kevesebbet Pastor játékából. Ez a nap kérdése, valamint a jobb szél. Kezdenünk kellene valamit vele, mert szökőévenként megy arra normális zsuga, egy posztot feladva pedig nem lehet nyerni. Pastornak biztosan van terve, mint ahogy Gonzaleznek is. A terv pedig annyit ér, amit a csapat meg tud valósítani, ha nem megy, kell egy új terv,ha az sem megy akkor szarunk a tervekre csak kézilabdázzunk,ahogy tudunk.

Kell egy CSAPAT!

Minarik Ede óta tudjuk a tutit!

Nos, posztonként felesleges összehasonlítani a két keretet a Vardar játékosok jobbak a Picknél legalább is külső posztokon és a kapuban biztosan. Szerencsére azonban nem véletlenül nevezik a kézilabdát csapatsportnak és nem a hét-a hét elleni játéknak. Néhány hiányosságot ki lehet egyenlíteni lelkesedéssel és küzdéssel. Ebben viszont verni kell a Vardart, az nem lehet, hogy egy kék mezes is csüggedjen, vagy ne higgyen a győzelemben a lefújásig. A kipattanó a miénk és csúszni, mászni kell, ha szükséges. Aki a pályára lép a tudásán kívül legyen az bármekkora is a maximális koncentrációját, erejét és küzdeni akarását kell, hogy parkettre vigye, mintha élete utolsó meccsét játszaná. Magyarul kurvára „dögöljön” meg a pályán, ha ez kell a győzelemhez! Ja és ha kapsz egy sallert, add már vissza vazze okosba ! Nézz Bajusz Sanyi videókat! A két kapus Sierra és Sterbik együtt volt világbajnok, Sierrának viszont most kell bizonyítania, hogy nem véletlenül akasztották a nyakába 2013-ban az aranyat, világszintű kapusteljesítmény nélkül ugyanis nulla az esélyünk.

A katlan

A szegedi tábor sokat fejlődött szurkolásilag az utóbbi időben. Már majdnem eléri a boldog kilencvenes évek végét, kétezres évek elejét. Ez bizonyosan világszintű lesz, szombaton is viszont a Skopje nem fog beszarni az üvöltő kékektől, de megremeghet, ha ez a presszió folyamatos. Ami viszont sokkal fontosabb a két fehérorosz játékvezetőre komoly súlyként kell, hogy nehezedjen, a csarnok légköre érezniük kell, hogy nem tehetnek bármit a meccs folyamán, még ha néha esetleg eszükbe is jutna valami csalafintaság.

Ha behúzzuk a szombati meccset, tovább álmodhatjuk az évet, akkor elhitetjük a világgal, hogy készek vagyunk egy nagyobb győzelemre!

Kezdőkép: Szeretném Árpit ilyennek látni!

A tehetség nyeri a meccset, de a csapatmunka és az értelem nyeri a bajnokságot.

/Michael Jordan/

Hajrá Pick Szeged! Miénk lesz a győzelem!