Pick Plock elintézzük?

Ha jófej akarok lenni azzal kezdem, hogy mutassuk meg a Veszprémnek, hogyan is kell Plockban nyerni! Mivel is? Pontosan azzal, ami nekik az utóbbi két lengyelországi túrán hiányzott: fegyelmezett, szervezett játékkal a lefújás pillanatáig. Nekünk ezzel nem szokott problémánk lenni, utoljára nálunk alacsonyabban jegyzett csapattól 2015. februárban kaptunk ki, de annak a schaffhauseni meccsnek már nem volt igazi tétje. Nomeg volt egy tavalyi breszti is, de ők idén is bizonyítják, hogy erősen kezdenek felnőni a liga első feléhez. Elméletileg nekünk ezt a ma estét hozni kell, méghozzá magabiztosan. Aztán persze ez csak leírva ilyen magától értetődő.

Bence felépült, vagy legalábbis összedrótozzák valahogy estig, így Szabi és Pedro a két kimaradó. A spanyol mellőzése némileg meglepő. Nem tudom Fekete Bálint az évek alatt meggyőzte a mestert és lát benne fantáziát hosszútávon vagy csak jobban védekezik és ezért könnyebben be lehet dobni kritikus szituációkban vészmegoldásként. Vagy Pedro felé ez egy pedagógiai eszköz, hogy térjen észhez. Nem tudom, de amíg szökőévente megy labda jobbszélre, addig akár én is állhatnék ott vagy ülhetnék a padon. Utóbbit még élvezném is, az ácsorgás azért fárasztó, meg egy jó városnézés mindig érdekelne. Ha tippelnem kellene, Pedrot fejben kellene ősszerakni, kérdés van-e a láthatáron olyan szakember, aki képes lehet neki segíteni.

A lengyelek eddig egy pontot szereztek, méghozzá Zágrábban az elmúlt hétvégén. Egy hajtós, viszonylag dinamikus kézilabdát játszó szürke csapat, akik Corrales, Rocha és Dima távozásával idénre inkább sötétszürkék lettek. Talán Duartét lehet kiemelni, az ő rugóira azért figyelni kell. Semmi extrát nem játszanak, de amit tudnak azt fegyelmezetten végrehajtják és tepernek is egész meccsen rendesen. Vigyázni kell velük, mert a Barcán kívül olyan nagyon nem verte még őket senki és hazai pályán veszélyesek, főleg ha megérzik a vérszagot. A meccs elejétől kezdve dominálnunk kell, hasonlóan Zágrábhoz, akkor nem lesz gond. Egy nagyon fegyelmezett, harapós védelem, legalább egy félideig jó kapusteljesítmény és pontos támadásvezetés. Ha ez mind megvan, meg kell lennie a két pontnak, nincs mese. Érdekes lesz Dima játéka, mennyire tudja magában félretenni az elmúlt két évet, mennyire lesz képes csak a játékra figyelni. Ha valahol, itt tényleg meg kellene neki adni a bizalmat, mert sokat tud ő lökni a csapat szekerén, főleg a régi pajtik ellen. Ne is szaporítsuk a szót, lássuk a meccset, kell az a két pont!

Hajrá Szeged!

Képek 1 2 3