Keserű gombócot toltak le a torkunkon

Zsinórban a harmadik hazai meccset is elbuktuk, ismét bőven harminc kapott gól felett, epizódszerepet játszva hazai pályán. Sejthető volt, hogy valami nincs rendben és ez a probléma nem most kezdődött, de azért a francia ezüstérmest dacból is behúzzuk - gondolta az egyszerű szurkoló. Nem húztuk, ők húzták el a nótánkat ismét, ami a mérkőzés végén, a csendes csarnokban szívfacsaróan szólt. Itt most már tényleg változtatni kell, ez már nem csak egy természetes hullámvölgy.

Nagy fogadkozások mentek a meccs előtt edzőtől, játékostól, szurkolótól, hogy márpedig ezt be kell húzni, nincs mese, nem létezik más végeredmény. Ennek megfelelő harcossággal kezdtük a meccset, a szurkolók is kitettek megukért. Gorbok két perc alatt kettőt durrantott (akkor még nem tudtuk, hogy ezzel el is lőtte az összes puskaport), Bence gyártotta a heteseket, Zsolti is jól indított. Nem is lett volna itt különösebb gond, ha nem kapunk többet hátul. A védekezésünk megint átjáróház volt, szinte minden francia lövés gól lett. Okosan, sajnos a végéig játszva támadtak a franciák és mindig találtak egy szabad embert vagy rést. Sierra is hasonló színvonalon teljesített, a labdával csak a hálóban találkozott. Én a gyenge védekezést először annak a számlájára írtam, hogy Bencét és később Ricsit is védekeztette Pastor. Bence most írt alá öt évre, ő a jövő Szegeden, egy vérbeli támadni-védekezni is tudó beállót kell belőle faragni. Azon már nem gondolkodtam el naiv perceimben, hogy nem egy ilyen meccsen próbálgatna új felállásokat a Mister, amikor ő maga mondta, nem akar nagy nyomást helyezni a játékosaira, de kötelező a győzelem. Hát nyilván meg se érezték a súlyát.. Szóval nem, rebootoltam és rájöttem, ez egy kétségbeesett próbálkozás volt, mivel az eredeti system nem működött. Próbálta a Ciro-Petrus tengellyel, hasztalanul.

Felmerült rögtön az egyik legfontosabb kérdés: Mi a görcs van a védelemmel? A védekezés kevésbé érzékeny rendszer taktikailag, itt az akaraterő számít, okosok szerint 80%-ban a hozzáálláson múlik a hatékonysága. Tehát a jól motivált, megfelelő feszültségi szinten pörgő játékosok elvileg megoldják a feladatot. Azt sem lehet mondani, hogy nem ismerik a rendszert vagy nem szoktak volna össze, hiszen pont a védekezésben játszanak együtt évek óta a kulcsemeberek. Eddig ment, most nem. Miért? Számomra egyértelmű, hogy a fejekben van gond. Valami eltört, valami már nem működik, ami eddig ment. Pastor nem az emberi oldaláról híres, ezt talán ki lehet jelenteni. Ha nem bíznak benne a játékosok, nem bíznak a szisztémában sem. A szakmai tudásával komenzálhatta pedagógiai/emberi hiányosságait, de ezek szerint már nem működik így ez az egész. Van egy pont, ahol átszakad a gát, ahol felszínre kerül minden eddig elnyomott dolog. Látszólag hirtelen, valójában szépen lassan nőve a föld alatt, mint egy vulkán. Nem tudom, hogy ez történik-e most, csak azt írhatom le, ami bennem megérett. De ha ez így van, akkor nagyon nehéz lesz helyreállítani a rendet.

Támadásban rendben voltunk a meccs első szakaszában, főleg amikor a Bodó-Zsitnyikov páros szállt be. Iszonyat hatékonyak tudnak lenni, Dima jól lát a pályán, jól húzza össze a falat Ricsinek, cselezni és lőni is tud. Ő tud olyan passzokat, cseleket és lövéseket, amitől felpattan a fél csarnok a székéből. Egy zseni a gyerek, nagyon meg kellene becsülni. Ricsivel és Bencével kiegészülve rájuk lehetne építeni a jövő Pick Szegedét, nem is tudom volt-e már itt egyszerre három ilyen szintű fiatal tehetség. Az félidő végére fel is zárkóztunk egy gólra, ott úgy éreztem átlendültünk, megvan bennünk az az átütő erő, amivel megnyerhetjük a meccset. Érezte ezt mindenki, hiszen robbant a csarnok. Sajnos a meccsen utoljára.. Ez a lendület a szünet után elveszett (pedig az előbb említett páros maradt fenn). Ismét csak futottunk az eredmény után. Küzdöttek a fiúk, az akarással most nem volt gond, de a gyenge védekezés előrevetítette a felzárkózás reménytelenségét. Meg-megcsillant a remény, de jöttek a gólok francia oldalon, ami a vége előtt néhány perccel lezárta a meccset. Sokat mondó adat, hogy a két heteslövőnk volt a két legeredményesebb játékos. Zsolti az elején biztató volt, de később nem ment neki. Sigi kapott néhány percet a szélen, labdát viszont nem. Bántóan sima meccsen vagyunk túl, ahol voltak felvillanások, Pastor is jobban forgatta a csapatot, de érdemi változás sajnos nem történt.

A legnagyobb probléma számomra az, hogy úgy teszünk, mintha nem lenne komoly probléma. Itt már nem lehet a kimaradt ziccerekre vagy az elmaradt sáncokra fogni a vereséget. Miért nem ásunk mélyebbre? Előbb-utóbb kiesnek azok a csontvázak. Ezt a csapatot a Mister válogatta össze, szakmailag abszolút az ő döntése volt mindenki. Egyszer már cseréltünk csapatot, akkor azt gondoltam én is, előbbre léphetünk, mert bármennyire is szimpatikusak voltak a srácok, kijátszották magukból amit lehet (legalábbis ezt gondoltuk). Most, az új csapattal történelmi mélyponton vagyunk. Voltunk már pofozógépek, de ötöd ekkora költségvetéssel. Nem akarok már álszent kérdéseket feltenni. Ez a rendszer túlságosan merev és korlátozó. Megfolytja a kreativitást. Jó alap lenne, de a kereteken belül engedni kellene a szárnyalást (lsd. Vardar). A játékosok és az edző között demokratikus kapcsolat lenne jó, amiben természetesen az edzőé a döntés joga, de meghallgatja a játékosokat, kikéri a véleményüket és ami jogos beépíti a taktikába. Ha jó a csapatmorál, ha bíznak a játékosok a taktikában és az edzőben, mint vezérben, akkor fel fogják szaggatni a spori parkettjét és küzdenek a végsőkig. Így csak kaparásszák, ami látjuk hova vezet. Nem tudom képesek vagyunk-e komoly változásokra. Bár ehhez első lépésként fel kellene ismerni ennek a szükségességét és amíg ezt nem teszi meg az illetékes és nem szól rá senki, addig hiába bármi.. Valakinek az asztalra kellene csapni és kézbe venni a dolgot, mert ezt a helyzetet már nem lehet szép szavakkal elkendőzni. Aztán pedig keresni egy olyan szakembert, aki segít rendbetenni a mentális problémákat, minden szinten. Nagyon sokat segíthet higgyétek el, ez a jövő!

Képek innen és a csapat fb oldaláról.