Kár a végéért

Jól jött, hogy aludtam egyet a tegnapi meccsre, mert nagyon bosszantott a sokadszorra mentálisan széteső végjátékunk, így viszont egészében látva, kifejezetten jó meccset játszottunk. Teljesen higgadtan és realistán kijelenthető, győzött az erősebb, Timur (Dibirov) és bandája hozta a kötelezőt, viszont nem lehet keserű a szánk íze a látottak után, leszámítva ugye, a végét, de arról majd később.

Vautor kollega baharangozójával teljesen egyetértve nem minket nyomott az esélyesség terhe, sőt már ősszel eldőlt, hogy a sorsolásunknak köszönhetően jobb, ha megbarátkozunk az 5. hellyel a csoportban és jó eséllyel valamelyik „Kiel”-t tartamazó csapat jöhet majd szembe, de jelen állás szerint még a Flensi és a Veszprém is beeshet. Azóta a Kielce bénázása elég esélyessé tett egy már „szokásos” német túrát. A Vardar viszont győzelme esetén közelebb kerülhet az első helyhez, és a hőn áhított egy forduló pihenőhöz és a „könnyebb” ághoz. Nekünk ebbe kellett volna belepiszkálnunk.

Kb. 100 szegedi szurkoló ment ki skopjei barátainkhoz, nagyon sajnálom, hogy nem tudtam velük tartani, veszett jó buli lehetett, és hallatták rendesen a hangjukat. Nagy riszpekt nekik! Jobban szurkoltak, mint a hazaiak, akik inkább csak a füttyögést választották, nem fűtötték be a macedón poklot.

Mindig jó kis brusztolós meccseket szoktunk játszani, általában nem is tudjuk meglepni egymást, hiszen Pastor és Pastor, az ifjabb (Gonzales) nagyon jól olvasnak a másikban. Most sem volt másképp, azt leszámítva, hogy a mi rövidebb kispadunk miatt nem mehettünk bele egy fizikai csatába, nem bírkózhattunk 60 percig, mert csúnyán elvéreztünk volna és a múltheti rohanás sem lehetett megoldás, hiszen a Vardar védelménél nem sok jobb van pillanatnyilag a mezőnyben.

Az első félidőben fej-fej mellett haladtunk a címvédővel, még akkor is, ha most a Vardar védelme kicsit középre kényszerített minket, de erre egy jóval tetszetősebb, dinamikusabb támadójáték volt a válasz. Ez a Srsen fiú azért csere híján megint szépen csöndben lőtt 6-ot a meccsen (Sterbiket átejteni nem kis önbizalomra vall). Ez a teljesítmény már „kicsit” több, mint kellemes meglepetés. Szabi és Jonas 2-esben szintén jó volt, sőt, az hogy sikerült kivenni Borozant, Kristopanst a játékból nem kis teljesítmény. Sajnos Cindric és Dibirov megoldhatatlannak bizonyult. Dibirovról mindig eszembe jut, amikor megkérdezték Körtét, hogy lehetne Timurt kivenni a játékból, azt mondta: ”-El kell vinni kávézni!” Sajnos mivel az orosz és horvát zseni bárhonnan gólt lő, ők könnyebben széthúzták a falunkat, de Sierra megint fontosakat fogott, és támadásban kompenzáltuk a nem túl acélos védekezésünket. Eredményesnek speciel a macedón védekezés sem volt mondható az első félidőben, mondjuk Ricsike kettőt nem tudott lépni fault nélkül, nem hogy felemelkedni. De csak megtaláltuk a réseket. Kár az utolsó 1 percért a félidőben. A másodikban a Dima-Skube tengely szépen megbontotta a szkopjei falat. Látszott, hogy élvezik ezt a szabadságot és éltek is vele. Arra már meccs előtt sem lehetett számítani, hogy Bánhidi gólrekordot fog beállítani a vonalról, de könyörgöm ne a hetesre utazzunk már, bár Pista (Sigurmansson) élményszámba menő bűntetői mind bementek, nagyon kétesélyes, főleg, ha a két rigó be sem fújja. Nem igazán értettem Ricsike bírózását a végén, bár megye 2. szinten fújtak, nagyon durva hazait nem kaptak a macedónok. Az Eb óta nem érdemes dühöngeni már a bírókon, ott elérték a szakmai mélypontot... Sajnos nem ezen múlott a meccs.

Az nagyon szívderítő volt, hogy mínusz 5-nél sem estünk szét, nem hittük el, hogy elmegy a hajó, volt tartásunk és visszakapaszkodtunk. Ez jó sokat ki is vett belőlünk, de végig lőtávolon belül maradtunk. Hála az égnek Milic sem tudott minket megviccelni, bár kétszer rögtön kifogott Skubén. Nekünk egyenlíteni, Dibirovnak hibázni (csak egyet) nem sikerült. 11! gólt lőtt. Ennek ellenére nem engedtük el az ellenfelet. Tetszett ez a pitbull mentalitás, amivel belementünk a végjátékba.

A végét csúnyán elügyetlenkedtük, de végre húztunk valami váratlant a 7-6 elleni játékkal (a Löwen ellen lépéselőnyben voltunk), veszíteni valónk nem volt. Nyerni akart Pastor, kockáztatott, végre nem a biztoshoz tértünk vissza. Rápihenve mondhatom, a tegnapi dühöngés után, semmi esélyünk nem volt ezzel a játékelemmel a Vardar védelme ellen sajnos, mert nagyon középen játszattak minket és fejben is elfáradtunk már, és ehhez a kockázatos taktikához hideg fej, biztos kéz kell. És ne legyenek illúzióink, volt még tartalék a Skopjében. Az addig nagyon jól játszó Skube szinte lenullázta addigi teljesítményét. Semmi baj, tanulni kell belőle, de most már nagyon hiányzik az utolsó 5 percben, kiélezett téthelyzetben a koncentráció és jó játék. Ha ebben előre tudnánk lépni, ha elhinnénk végre, hogy megérdemeljük a győzelmet, megdolgoztunk érte, akkor megérkezhetünk a legnagyobbak közé. De haladjunk csak lépésről lépésre, ahogy most tesszük. Több volt ez, mint tisztes helytállás. Jól játszottunk, és a felépülő sérültekkel még talán jobban is fogunk!

Most már le merem írni, hogy komoly, örömteli változások látszanak nálunk. Borzasztóan boldoggá tesz ez a tudat, de az ősz óvatosságra is int, nem szabad elrugaszkodni a valóságtól, de újra merek, merünk remélni.

Két meccs után nagyon úgy tűnik, hogy visszatért a Csapatunk! Isten hozott újra titeket fiúk, nagyon hiányoztatok!

Képek: EHF, sansasport