Kupadöntő, hej!

Megérkezett Töcök összes gondolata is a tegnapi kupadöntőről, olvassátok szorgalommal, érdemes. A képeket természetesen én válogattam hozzá, haha.

Volt izgalom, európai szintű játék, remek hangulat, nyert a jobb csapat, kicsit bírózunk - de másképp. Figyuzzatok ide!

Busszal utazni meccsekre azért jó, mert a szurkolói lélektan széles spektrumát láthatjuk és hallhatjuk az elvakultságtól egészen a higgadtságig. Miután kiderült, hogy Savika szerinti sportcsarnokkal szembeni buszmegálló és a szerintem szembeni nem ugyanaz, így tiszteletkörök után elindultunk vasárnap Pécsre. Magyar Kupa szempontból 2:1 volt a Veszprém javára Pécsett, azóta ez változott, de elárulom: nem egyenlítettünk ki.

Esélyeink a meccs előtt a Pastor-mágia, illetve a veszprémi játékosok túlzott óvatossága lehetett, a nekik oly fontos BL F4 jegyében.

A bronzmeccsen a szegedi tábor a legendás Bajusz Sanyit éltette, na meg az aranycsináló Skalát is. Jött a döntő végre, a két tábor egymásnak feszült hangban. A veszprémiek „final four, final four” felkiáltására a „negyedik hely negyedik hely jött” válasznak, majd „építők” ott és „kőművesek” itt. Jaj de jó is ez! Ettől olyan szuper ezekre a meccsekre járni. A derbi egy pontján a két tábor együtt üvöltötte a játékvezető dicséretére szerkesztett rövid mondatot, a ”Hülye vagy, hülye vagy!„-ot. Átnézve a szembe szektorba és a kékbe is, a vörös ordító fejek egy pillanatra elmosolyodtak, általában nincs sok egyetértés a két fél között, de ebben ragyogó az összhang.

Ortega nagyot húzott Mirko kezdőbe jelölésével és Ruesga viszonylag korai hozatalával. Pastor Wisuval próbálta kompenzálni ezt, de a dombon túliaknak jött be az ötlet. A Pick esélye, azaz a veszprémi óvatosság, az elején be is jött annak ellenére, hogy a kapuban már ekkor jelentős volt a különbség - nem ide. A szünetben a kérdés a kék táborban: meg lehet–e? Az okos és higgadt válasz: fél óra múlva már többet tudok mondani.

A sorsdöntő második félidő eleje elvitte az esélyeket, hogy miért, azt egy-két rövid mondatban: Ortega jól forgatta a csapatot, ezzel mindig friss erő volt a pályán. Feljavultak védekezésben, mi pedig fáradtunk, pontatlanul játszottunk, amiből könnyű gólokat kaptunk. Laci pedig extra motivációval kézilabdázott.

Bírozzunk, na! Pastor kirohanásáról van egy kis Mourinhos-utánérzet, egy biztos, ő semmit nem csinál véletlenül.

Tudjuk, hogy a Dobrovics–Tájok páros minden meccsen utazik a látványos durvaságra. A veszprémi játékosok is tudták ezt és okosan kicsit rá is játszottak az egyáltalán nem durva faultokra. Vranjes még jön később, ezen kívül semmi extra. Chema a Gór Nagy Mária Színi Tanoda végzőse is lehetne, mert valóban remekül játsza a hattyú halála eposzt. Az indokoltnál többet voltak a földön a piros mezesek, Laci pedig jó csapatkapitányhoz illően folyamatosan beszélt a bírókkal, sokszor igazat adva nekik és néha kritikával illetve őket. A veszprémi kommunikáció kivívta a bíróknál a túlzott tiszteletet. Ami semmit nem döntött el, de nyugalmat adott ott, és feszültséget itt. Pastor tudja ezt, ezért is a kirohanás, a BL-meccseken feltűnően korrekt volt a bíráskodás, ehhez hasonló tisztelet nem illette meg sem a Löwent, sem a Kielt.

Ami még ide kívánkozik: a játékvezetők utaznak Vranjesre és Sulicsra is. A két szláv fenegyerek komoly munkával vívta ki a megkülönböztetett figyelmet. Csakhogy odaát rá tudták venni a horvátot, hogy ne legyen idióta. Ennek a sikernek a legfeltűnőbb nyoma, hogy a szegedi tábor a meccs folyamán csak egyszer anyázta, akkor sem komolyan. A kékeknél viszont Vranjes agya nem fogadta be az intelmeket, már ha voltak. Látványosan csinálja a baromságot, ezzel rendszeresen hátrányba hozza a csapatát és nem csak a hazai bírók vették ezt észre. Én a magam részéről felültetném egy Boszniába induló buszra. Nem sokat segít, sokkal inkább árt a csapatnak. Bánhidi Bence, gyere már!

A vereségünk oka tehát nem a játékvezetésben keresendő, azzal együtt, hogy nem árt, ha kapnak egy kis nyomást a következő meccsekre. Sokkal inkább Bombac kifingatása a probléma, és itt nem hagyhatjuk ki Pastor felelősségét. Tudtuk, hogy Mindégia fél évre kidőlt. Hiba, hogy nem hoztunk senkit, és még nagyobb hiba, hogy a mester nem találta ki a mentesítő megoldást. Nélküle nem létezik Pick-támadójáték. A szlovén lélegeztetőgépen tartását csak ha tíz percre is, de meg kellene oldani a jövőben.

Nincs hiányérzetem. A csapat ebben a helyzetben a maximumot hozta. Néhány hiba és egy jobb csapat okozta a vesztünket. A kékek remekül szurkoltak, respect a kövesdieknek is, jó volt a hangulat és igazán már senkit nem izgat fel, hogy a Veszprém behúzott egy újabb aranyat.

Nálunk viszont ne mondja senki, hogy csak két–három poszton jobb a Veszprém, mert az egy oltári nagy baromság! Ja és azt se, hogy a kapuban erősödtünk tavalyhoz képest…

Szép volt fiúk! Együtt sírunk, együtt nevetünk. Csak Előre! - ahogy a szurkolók szlogenje mutatja az utat.