Végre egy hazai teltházas meccs volt szombaton. Nagyon hiányzott már ez a hangulat mindenkinek. Matematikailag számunkra tét nélküli meccs volt, hiszen beástuk magunkat az 5. helyre, de a csapat újjászületése szempontjából mégis fontos. A Zágrábnak egy esetleges idegenbeli győzelem azt jelentette volna, hogy nem az utolsó fordulós, svédek elleni rangadóra marad a továbbjutás eldöntése. Azt mondják, hogy nem illik vendéségbe menni ajándék nélkül. Na, a horvátok keménységet és sok, ugyan nem megoldhatatlan problémát hoztak a szomszédoláshoz. Nem a legkedvesebb vendégeskedésen estünk túl. Vori, Susna játékához képest az alkesz, perverz nagybácsi viselkedése az ebédlőasztalnál „elnöki”. Vori soha nem akart népszerűségi versenyt nyerni, de most nagyon elemében volt, sokaknál elrúgta a pöttyöst.
Az első félidőben nagyon udvarias házigazdák voltunk, hagytuk, hogy otthon érezzék magukat. Előzetesen nem számítottunk acélos horvát támadásokra, főleg a kényszerátlövők miatt, de a mi harmatos védelmünk is meglepő volt. Megmutatkozott Petrus hiánya, a múlt héten dícsért ketteseink pedig betliztek. Úgy szűrt a védelmünk, mint a lyukas szita, a kapuból meg több gól jött, mint védés. De a legnagyobb baj az volt, hogy nagyon kedvesen „hellyel” kínáltuk a szomszédokat. Éltek is vele rendesen vagy inkább visszaéltek a vendéglátó jóindulatával. Így ugyan nagyon szimpatikusnak tűntünk, de eredményesnek semennyire sem. Átlövőben mi sem állunk jól a sérülések miatt, sajnos Ricsinek nem sikerültek az első lövései és letört, mint a bili füle. Meg kell tanulnia, hogy arról mutatkozik meg a klasszis, hogy gyenge kezdés után is képes megrázni és megszórni magát. Sok van még benne és bízom, hogy átugorja a magasra tett lécet.
Ha már átlövők, beszéljünk egy kicsit Zlatko Horvatról! Nagyon imádom, zseniális játékos, de hogy ezt ellenünk bizonyítsa jobblökőben, azt kicsit túlzásnak érzem. Kezdjük azzal, hogy a Gyűrűk Ura forgatásához először őt keresték meg Elijah Wood helyett Frodó szerepére, másrészt kb. 100 éves, harmadrészt jobbszélső. Ehhez képest tök hülyét csinált belőlünk, megjegyzem nem ez az első eset, 12 gólt lőtt, 9-et mezőnyből. Az első kettőnél még mosolyogtam, mert nem ritka nála, hogy felkanyarodásból átlő, és még gyors is, de könyörgöm 9!!!! Mondjuk Mocsai premisszája, miszerint az ideális kézilabdás 190cm-nél kezdődik Zlatko játékával 120. alkalommal is megdőlt. Le a kalappal előtte, a védelmünk előtt kevésbé. Mondjuk nem kis szerepe volt ebben Igor herceg és társai takarításának, úgy tűntek el néha a védőink a környékükről, mintha valaki egy láthatatlan kötéllel húzta volna ki a lábukat. Na mindegy... Élőben égbekiáltóan nagy bírói tévedéseket láttunk, visszanézve nem volt annyira „gáz”. Kivéve Susna első félidei,utolsó perces gusztustalan, hátulról a felugró Dima lövőkezére irányuló mozdulata, aminél ebben a játékban nem sok sérülésveszélyesebb szabálytalanság létezik. A sípszó után a piros lapnak kellett volna villannia és talán a kékéről lehetett volna még vitázni, és akkor Beni sem indul el egy jogos kétpercért megkérdezni Susna mamájának pljeskavica receptjét a komplett horvát csapattól. Megjegyzem, hogy elég komoly jele volt ez az újjáalakult csapategységnek. Kicsit aggódtam Beniért, mert Zlatko (Horvat) már René Toft-Hansent is földre vitte már... De tetszett, hogy újra van "érzelmi dinamika" (ez akár a Neka szakmai anyagából is lehetne... :D ) a csapatban. Küzdöttünk egymásért!
Fel is paprikázott minket, meg az öltözőben sem Munkácsy bravúros színhasználatáról lehetett szó, ráadásul elfogyott a „jólneveltségünk”, amikor huszadjára vágtak pofán a saját otthonunkban. Így végre úgy jöttünk ki a második félidőben, hogy végre adtunk is, nem csak kaptunk. Összeállt a védelem, Csíró vezér lett középen, vissza is jöttünk a meccsbe. Skube eddigi legjobb meccsét játszotta nálunk, ráadásul Bánhidivel fantasztikusan összeértek. Beninek nem volt könnyű dolga a falban, főleg, hogy a szabálytalanságok nagy része bűntetlen maradt, de keményen állta a sarat és felvette a kesztyűt Voriék ellen.
Nagyon bitang lesz a kétirányítós játékunk, bár Dima haloványabb volt szombaton, de úgy készítenek elő egymásnak és a társaknak, hogy sírok. Van hova fejlődni, összeszokni, de ez a kicsit kényszerszülte felállás nagy erősségünk lehet.
Nem sikerült elszakakadnunk a horvátoktól, de aztán Sierra, aki a gólkirályi címre is bejelentette igényét, elkezdett fogni, mikor máskor, mint a végén. Kallman, aki alig tudott lebicegni, egy szerencsétlen földetérés után, összeszorított foggal harcolta végig a meccset, igazi hős. A szemében már rég nem a vérprofi svéd mentalitás csillog, hanem az a bolond, ránk és a környékbeli országokra jellemző fanatizmus. Sokadik alkalommal bizonyítja, hogy megőrült nálunk.Imádom!
De az igazi vezér egyértelműen Sostaric volt. SuperMarioról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, amit művelt világklasszis magasságokba repítették. Ha tartja ezt a szintet tényleg világsztár lehet nálunk, úgy tűnik nagy kincsünk. Hibátlanul játszott, nem remegett a keze a heteseknél, fanatizálta a szurkolókat. Fantasztikus volt.
Öröm volt látni, hogy Pastor pacsizik a játékosokkal, hagyja érvényesülni a tehetséget és a fineszt. Kifejezetten örömteli, hogy tényként kezelhető, megkérdőjelezte mindenhatóságát a kézilabdában és fejlődik mind a játék, csapategység, pedagógia területén.
Egy nem túl jó meccsen, közepes játékkal és néhány világklasszis teljesítménnyel bedaráltuk az igen rágós falat horvátokat. Nem szeretnék megfeledkezni a szurkolókról, akiket meggyötört az ősz, de végig hajtották a csapatot. Szívmelengető volt újra győzelmet ünnepelni a csarnokban.
Úgy néz ki megúsztuk a Veszprémet, és ha a PSG nem adja le a Kiel elleni meccset és a Kielce veri a Brestet, akkor utazunk lengyel testvéreinkhez, akik mindig szeretettel látnak minket és kinéz nekünk egy újabb felejthetetlen hétvége.
Képek: a csapat hivatalos FB oldaláról (Kocsis Alíz lőtte őket)