Miután megbeszéltük Töcökkel, hogy ki mit fog írni a hétvégén, kérdeztem tőle, hogy ugye nekem nem ugyanazt kell majd, mint az elmúlt években? Remélte, hogy nem, de vereség esetére javasolta, hogy írjak másról. Szóval ma a fahéjszínű zsírosbagolyról lesz szó, ami egy lepke! A fahéjszínű zsírosbagoly (Amphipyra pyramidea) a rovarok (Insecta) osztályának a lepkék (Lepidoptera) rendjébe, ezen belül a bagolylepkefélék (Noctuidae) családjába tartozó faj. Szárnyfesztávolsága 40-52 milliméter. Az első szárnyai szürke-barna mintásak, középső részük fekete. Szárnyvégen vékony, néha szaggatott, fehér "nyakkendő". A szárny felső részén a sarkokban egy kicsi, fehér, fekete maggal ellátott gyűrű látható. Na jó nem folytatom, pedig olyan jó érzés erről a lepkéről olvasni, földöntúli nyugalom áraszt el közben. A tegnapi meccsre gondolva már nem annyira, de azért próbáljunk felidézni ezt-azt. Ami rögtön beugrik, hogy kikaptunk, méghozzá bántóan simán. Az elmúlt két évben még hibáztathattuk a sorsot, a bírókat, a Főnix borítását vagy a hetesvonal gonosz szellemét, most sajnos az utolsó 10 percre nem maradt izgalom. Éhesen maradt ezer kék szív Debrecenben, pedig ha valaki, ők megérdemelték volna a kupát! Le a kalappal, jók voltatok!
Az első félidőkkel sosem volt baj, amíg a kezdőcsapatnak frissek az agytekervényei, általában meccsben vagyunk, bárki is az ellen. Ez történt tegnap is, nagyrészt uraltuk az első játékrészt, vezettünk már három góllal is és a félidő végi slusszpoént is mi szolgáltattuk. A védekezésünk jól működött, a beállójukat kivettük, Ilic és Laci lövéseit pedig fogta Sego. Lékai és a szélek okoztak némi problémát, de az a 10 kapott gól több, mint vállalható. A védelmet odaát is rendbetették, nem kis feszültség lehetett Vranjesben, ha feladva a reformtörekvéseket, visszanyúlt az elmúlt években bevált védőfalhoz. Sulic, Terzic, Timuzsin nem emlékszem mikor volt utoljára együtt a keretben egy fontos tétmeccsen. Ebből is látszott, mennyire kellett nekik ez a győzelem. Nem csodálom, ha kikapnak ugrott volna az uzsipénz is. Ezzel együtt is azért vicces volt olvasni Laci és Máté nyilatkozatait, miszerint ennyi sikertelenség után kellett már nekik ez a győzelem.. Az enyhe kifejezés, hogy más fogalmaink vannak a sikerről, de az elmúlt öt évben négy F4 és az összes begyűjthető hazai trófea minek számít arrafelé? Most komolyan, akkor mit szóljunk mi? Huhh mindegy, mások a célok, más nyelvet beszélünk, nem is ez a mi problémánk elsősorban.
Ott tartottunk, hogy ők is összerakták a régi jól bevált védelmet, amit nem volt egyszerű átjátszani, de az első félidőben még volt gondolat, a beállóink jól dolgoztak, lövőből is becsusszant néhány gól, idáig rendben is voltunk. A szünetben a bizakodás mellett komoly aggályaim voltak, elsősorban a 40. perc utáni teljesítményünkkel kapcsolatban. Tét nélküli meccseken kiválóan forgatja a csapatot Pastor, de ha tétre megy a játék, görcsösen ragaszkodik a kezdősorhoz. Kallman, Skube, Ricsi teljesen elkészült az erejével, de még akkor sincs csere, ha látványosan, percek óta megakadt a gépezet. Tavaly az volt a probléma, hogy Ricsi alig kap szerepet Gorbok mögött, most fordult a kocka, de átestünk a ló túloldalára. Az nyilván örömteli, hogy egy fiatal magyar válogatott a kezdő, ő a kulcsember azon a poszton, de neki is kellene pihenni. Gorbok arra a 15-20 percre bőven jó lenne. Zsitnyikovot meg mintha direkt szívatná. Felmegy, egy hiba, rögtön vissza a padra. Később felmegy, lő egy szép gólt kettes külsőről, de a következő támadásnál megint nincs fent. Nulla bizalommal hogy lehetne jól játszani? Ha folyamatosan az van a fejedben, hogy nem hibázhatsz, mert megbüntetnek, az csak görcsösséghez vezethet. Pedig ő lehetne a mi Nenadicsunk. Van olyan képzett és kreatív, mint a szerb, csak talán kevésbé őrült. Láthattuk mit jelent egy ilyen játékos, pláne szünet után, friss erőként beállva. Ő és Alilovic jelentették a különbséget, melletük Lékai hozott egy szokásos magas szintet. Ennyi. Ha a második félidőben mi is mozgósítottunk volna friss erőket, ha nem a kezdősor szenvedi végig a meccset, minimum partiban vagyunk a végéig, ebben biztos vagyok. A kettős emberelőnyünk nem volt fordulópont, de bántóan megmutatott néhány különbséget. Az egyik a már említett Nenadic, a másik pedig Sostaric, aki ha jól emlékszem akkor lőtt először kapura. Be kellett volna lőnie, de így egy kicsit nehezebb. Ha biztató dolgot szeretnénk keresni a második félidőben az talán Mirko. Bizonyította, hogy mit tud, hasonló teljesítményt kérek jövő ilyenkor is. Vele előrébb leszünk.
Visszatérve az előző témára, hogy kinek mi a siker. Nem az bánt a legjobban, hogy tíz éve nem nyertünk semmit, hanem hogy évek óta nem változtatunk semmit. Nem tudom megérteni, miért nem lehet beépíteni bizonyos embereket. Miért vannak olyanok, akik kapnak bizalmat és a többi akik nem. Ha látnám, hogy megpróbáltunk mindent, többféle felállásban, váratlan megoldásokkal, játszott mindenki aki segíthet a csapaton és nem sikerül, azt sokkal könnyebb lenne megemészteni, mint ezt a helyzetet, amikor a megoldások ott ülnek a padon. Kék melegítőben. Egy okos ember mondta egyszer, hogy a makacs emberek nem tudnak hajlani, csak törni. Pastor mestert elég masszív anyagból rakhatták össze, hiszen a kilencedik elvesztett hazai döntő után is a játékosokban látja a hibát, kizárólag. Ugyanaz történt, mint Kielben. Fel nem tudom fogni, miért kell foggal-körömmel ragaszkodni valamihez, ami egy bő félidőn keresztül működik csak. Miért nem lehet a meccsek végét megoldani? Nem csak taktikailag, mentálisan is. Tényleg egy szürke csapat vagyunk, aki képtelen nyerni. Emlékeztek tavaly előtt ősszel Gorbokra? A Kielce elleni hazai meccsen, mielőtt leütötték, ment mint a mérgezett egér, szinte izzodt a szenvedélytől, annyira akart nyerni. Hol vannak az ilyen emberek? Hol van a tűz és hol van az utánpótlás? Ott, a kék padon...
Képek a csapat facebook oldaláról.