Össznépi kérdezz-felelek 2018/1

- Amíg friss, akarunk évösszefoglalós szezonvégi posztot (év izéi, kérdések, tamtatam, értitek)? - kérdezte Kilgore Trout.
- Akarni akarunk, vki tegye össze, én válaszolok - bökte oda Momir Csillics.
- Elég mozgalmas szezon volt, szóval ennek most lenne létjogosultsága - állapította meg Vautor. Listája nem alakult ki egyből, meg igazából tök lényegtelen néha a a kérdés, mert egy adott téma égisze alatt úgyis elmondhatsz mindent, ami eszedbe jut (néha meg ha elég provokatívan teszed föl, úgyis befolyaásolja a végkimenetelt, höhö). Kiment tehát a közben is bővülő kérdéssor a belsős levlistára, sőt, a föllelkesült ad hoc admin még egy profi játékvezető jóbarátjának elküldte, hogy legyen külsős kontrollvélemény.
- Kint a lista! . emlékeztette a többieket Kilgore Trout.
- Kész! - szólt elsőként Art Mooney.
- Pipa - reagált hamar Vautor.
- Megvagyok - tolta be (kis unszolásra) NyúTomi.
- Én is írtam! - dicsekedett frissiben Momir Csillics.
- Szintén - tette hozzá Room303 (majd könyörgött: - ellenben ezt ne egyben tegyük ki, mert sose senki nem fogja elolvasni).
- Olvashatjátok véleményem - írta (kissé kimérten az amúgy jóarc és általában azért lazább) Spori.
- Na akkor összerakom! - összegzett Kilgore Trout. [a stílust Szutyejevtől loptam, bocs]


Virtuális fejösszedugás van [.]

Kérdések
01) Mi a véleményed a női bajnoki kiírásról? Nálad mi döntene rájátszás nélkül?
02) Mit vársz a következő szezon női bl-csapatainak edzőváltásától?
03) Itthon bajnok lett a Szeged. Ha egy okot kéne kiragadnod magyarázatul, mi lenne az?
04) Ki/mi volt számodra az év pozitív meglepetése?
05) És a negatív?
06) Mi (volt) a Montepite sikerének titka?
07) Épp most reformál az EHF. Nem láttunk még hivatalos cuccokat. A jelenlegi infóidból mit gondolsz a következő szezon nemzetközi kupáiról? [melyik ország hány férficsapatot hova]
08) Év játékosa, év újonca, év edzője?
09) Ki volt az előző szezon legrosszabb, legjobb vétele? Ki most a legjobb vétel?
10) Milyen tanulságot vonsz le a BL és az EHF-kupa végeredményéből?
11) Milyen tanulságot vonnak le szerinted ugyanebből a magyar klubvezetők, egyéb vezetők?

12) Mi lesz Szlovénia ellen?
13) Milyen fronton mit gondolsz Vranjes munkásságáról?

06) Mi (volt) a Montepite sikerének titka? - bár volt, aki elütötte szarkasztikusan, volt aki belement és fölsorolta, elég szépen összecsengő vélemények jöttek:
Az, hogy évente edzőt cserélnek, és sok külföldit igazolnak. Oh wait.
Ez nagyon jó kérdés, alapvetően nyilván Canayert mondanám, de neki is ritkán jönnek így össze a dolgai. Két éve éppen továbbmentek a csoportjukból, 14 meccsen 3 győzelmet sikerült összekaparni. A keret 70%-a ugyanez volt. Dolenec és Gajic helyett jött Porte és Richardson, Mackovsek helyett Truchanovicius, meg persze Mamduh, de Grebille például most is sérült volt. Fabregas két évvel idősebb lett, ami azért sokat jelent az ő korában. Tényleg nem tudom, valahogy mostanra állt össze minden apró részlete a szerkezetnek, ami elképesztően pontosan és dinamikusan működött. Most kelt életre bennük az x-faktor. Ez olyan lehet, mint amikor próbálsz összehozni egy finom ételt és sokszor apróságok különböztetik meg az ehetetlent a mennyeitől.
A francia utánpótlás, a francia edzőképzés, a francia mentalitás, és a La Marseillaise.
Közvetlenül pedig az, hogy azon túl, hogy Canayert békén hagyják az ínséges időkben is, ebben a szezonban annyira összeállt minden nekik, hogy a bajnokságban a végéig élesen voltak versenyben, de közben a BL-ben egész ősszel nyugodtan építkezhettek. És hát Canayer. Meg Gerard. Meg a beállók. Meg a lövők. És az öreg szélsők. Nagyon összepattant ez a Montpellier a szezon végére.

Tudatos építkezés, zseniális UP, némi szerencse, leginkább a sérülések és az alsó ágra sorsolás terén.
Igen, sokat fejlődtek év közben is, de naiv dolog lenne azt hinni, hogy ez egy év alatt rakódott össze: kell a jó alap, a működőképes rendszer, akkor tényleg lehet egy év alatt is nagyot harapva finomhangolni. És szerintem az is nagyon fontos, hogy sokak, lehetőleg mindenki ellen működjön. A Nantes is borzasztóan dinamikus volt, meg tudták oldani, hogy minden gördülékenyen menjen, hogy folyjon a labda, satöbbi. De vagy két nap egymás után nem ment ez nekik, vagy a Pite jobb ebben náluk. A bajnokságot is hozzávéve az utóbbi a valószínűbb.
Csapategység, kiegyensúlyozottság, elszántság, akarat, fiatal és idősebb játékosok tökéletes egyvelege, taktikai fegyelmezettség, dinamikusság, kulcspillanatok kihasználása.

A hetes kérdés csatolmányának [link] részlete

07) Épp most reformál az EHF. Nem láttunk még hivatalos cuccokat. A jelenlegi infóidból mit gondolsz a következő szezon nemzetközi kupáiról? - szintén egybecseng, max abban nincs egyetértés, mit lép, ha lép az EHF. Lássuk:
Idióta az egész rendszer, mindkét nemnél. Három francia csapat van a négyesdöntőben, mindezért kapnak egy helyet a következő évben a BL-ben, mert egy év spétje van a listájuknak? Nevetséges. Biztos vagyok benne, hogy az új marketingdeal keretében az ilyen ökörségeket azonnal eltöröl(tet)ik. Jó lenne már, ha a BL tényleg csak a legjobb csapatokról szólna, és a nőknél főleg továbbra sem látom, honnan gondolja az EHF, hogy van a nőknél 16 értelmezhető csapat. Maximum 8. Nagyon maximum.
Még most nem lesz nagy változás, majd 2020-tól. Bár, ha betartja az EHF, hogy egy országból nem lehet három csapat, az egy hatalmas öngól. Ez esetben kiesne egy német, egy francia és ugye a Vardar szétesésével egy potenciális Köln esélyes is. Kivel fogják feltölteni? Majd a Kristianstad és a Celje mellé jön a Skejrn vagy a Motor? Remek lenne.
Ja, én amiatt egyáltalán nem aggódom, hogy az EHF nem hajol majd úgy el a saját kijelentései elől, ahogy neki a legjobb. Ergo kétlem, hogy a három franciás Köln után ne legyen mindhárom főtáblán, kétlem, hogy a Kiel nem lesz ott, és biztos vagyok benne, hogy mi is ott leszünk, az összes károgás ellenére. Az EHF-ről sok dolgot el lehet mondani, de azt nem, hogy majd elvek miatt gazdaságilag tökön lövik magukat, dehogyis. Akkor majd lefújják a már csak összesen egyre silányult selejtezőcsoportot, és beraknak három szabadkártyát. Szóval szerintem minden így marad, és én 2020-tól sem várok nagy változásokat. Max. átrakják Párizsba az FF-et, hogy végre tényleg megnyerhesse a Pariiiiiii.
Botránynak gondolnám, ha csak max. 2 francia csapat lenne a BL-ben, miután idén megmutatták, hogy mi a kézilabda jövője. Nem gondolom, hogy jót tesz a kézilabdának, ha az elitet ennyire leszűkítik, valamint olyan csapatok kapnak lehetőséget a BL-ben, akik le vannak maradva a legjobbaktól csak azért, mert másik ország csapata. Furcsa lenne, ha pl. a Veszprém a kvóták miatt csak az EHF kupában szerepelhetne, nem vagyok biztos hogy a jelenlegi finanszírozási rendszer mellett kibírná az évet a csapat. Meg kell jegyezzem továbá, hogy idén tökéletesen megmutatta a Montpellier, hogy mekkora hiba ez a lépés az EHF szemszögéből.

10) Milyen tanulságot vonsz le a BL és az EHF-kupa végeredményéből? - Itt látszott át először igazán, hogy kissé ad hoc volt a válaszolgatós kezdeményezés. :) Itt már a csajosabb kollégák is beszálltak - és ki-ki a maga területére összpontosított:
A férfi BL egyértelműen megmutatta, hogy a franciák döbbenetesen értik és érzik ezt a játékot, és valami elképesztő szinten tudnak játékosokat építeni. Nevetséges, amikor itthonról meg azt halljuk, hogy Földvárra jár tanulni a világ, hogy megnézzék a csodaakadémiát. Elrettentő példának, gondolom. Az EHF-kupa megmutatta, hogy a francia másodvonal sem gyenge azért, és hogy a németek a másodvonalat még tudják uralni, de inkább a pénzzel, mint az up-neveléssel, meg persze ha megnézünk mondjuk egy Kielt, akkor szakmával. A nőknél a legfontosabb tanulság, hogy év elején ismét írásba lehetett adni az F4 mezőnyét, és jövőre csak azért nem lehet, mert a Vardar kiszállásával csak három értelmezhető csapat maradt. Az EHF-kupa megmutatta, hogy tényleg utcák-terek bajnokságává silányult, de sajnos a "világ legerősebb bajnokságának" másodvonala még ide is gyenge. Pedig pénz aztán van dögivel, lehet, hogy szakma is kéne?
A francia csapatok megmutatták, hogy kell csapatot építeni jelentős hazai "alapanyagból". Persze ehhez kell egy olyan utánpótlás bázis, ami ontja magából a tehetségeket. A Párizs ott a kivétel, Kölnben pedig gyönyörűen kijött, hogy meg lehet fogni a világválogatottat is, pláne ha egy öntelt edző a felét se hozza ki abból, amire képesek lennének.
Férfi vonalon nyugatra, női vonalon keletre tolódik a kézilabdázás térképe. Előbbinél a szakmai ambíció a motiváció, utóbbinál a pénz.
Hogy döbbenetesen a világ előtt a franciák. Na most értem én, amit Pista bemondott valahol valamelyik szünetben, hogy volt itt francia edző előadni, de szerintem az már nekünk rég nem elég. Edzőket, sőt, lehetőleg fiatal edzőket kellene kiküldeni. Muszáj lenne gyakorlatban tanulniuk a nálunk mindent jobban csinálóktól. Tanuljanak meg angolul/franciául,/dél-szlávul, menjenek ki hónapokra, nézzék meg, legyenek benne, és ezt finanszírozzuk a TAO-ból, ne mást. Nem hinném, hogy ne férne bele, ha komolyan gondolnánk, és azt sem, hogy ne lehetne elindulni ebbe az irányba végre. A kézilabdás világ elég zárt, és nem olyan nagy, mindenkinek van haverja itt, vagy ott, nem tudom elképzelni, hogy ne lehetne ezt elintézni.
Filozófia, vagy ha úgy tetszik, korszakváltás van a férfi kézilabdában, a spanyol iskolát épp most váltotta le a fű alatt visszaszivárgó Tempohandball 2.0. Ezt már nem Jicha és Rutenka méretű Terminatorok határozzák meg, hanem Melvyn Richardsonok és Lagarde-ok: 190-200 cm közötti, 90kg körüli gyors, erős, technikás, de leginkább végtelen kondival bíró, elöl és hátul egyaránt használható játékosok (mezőnyben, kivéve esetleg a beállót), akik képesek bármelyik belső poszton jól teljesíteni.
Nekem is ugyanez. Még tovább gyorsul a sportág, és nem feltétlenül eszeveszett futkorászásra gondolok, sokszor inkább tudni kell, mikor indulj, mi fog történni, jó döntéseket kell hozni, ez meg képzés és kardió meg minden. Itthon is egyre több csapat mellett látni ehhez szakembert, de mintha tökre el lennénk késve, mert másutt meg már készen vannak, sőt, olyan mennyiségben termelik őket, hogy simán kijönne tőlük egy B vagy a franciáknál még egy C válogatott is (plusz kiválasztás, helló!). Ami fura, hogy bár a nőknél is piszkosul felértékelődött az univerzalitás, nekem úgy tűnik, azért más a súlyozottság. Bocs mindenkitől, ha ez sértő, de én azt látom, évek óta szinte elég a sikerhez, ha hátul mindent patentul rendbe raksz, és elöl meg minden megoldódik. Amit persze ennyire sikeres idők után sem szabad alulértékelni. Aztán hogy jó garnitúraválogatás vagy egység, műhelymunka vagy mi a pontos titok, azt mindenki döntse el maga.
Női: nagyon sokat nyom a latba egy csapat gazdasági ereje, azonban tudatos építkezés nélkül a csúcsra nem lehet eljutni.
Férfi: A francia csapatok messze a világ előtt járnak, a magyarok pedig sajnos távolodnak az elittől.

11) Milyen tanulságot vonnak le szerinted ugyanebből a magyar klubvezetők, egyéb vezetők? - igen, vállalom, ez volt a leggonoszabb kérdésem, mert itt aztán nehéz visszafogni magad, ha negatív a véleményed. :D Sokan éltek is a lehetőséggel. A rövidebb válaszok és a véleményt itt-ott felváltó remények az alábbiak:
Hogy nálunk minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve, lám, megint lett egy magyar BL-győztes klub. Ja, hogy abban a csapatban rendszeresen öt magyar játszik, abból négy 30+-os? Ugyanmár. Van baj. A pénz önmagában nem hogy nem old meg semmit, egyenesen árt.
Gondolom Canayert és Antit meghívják a Nekához egy tanulmányútra :)
Világ legjobb edzői vannak hazánkban. Miért kéne bármilyen tanulságot is levonniuk?
Semmilyet? Vagy hogy a külföldi edzők a hibásak? Vagy a két nagy klub? Ilyesmire tippelek.
Remélem azt, hogy Vranjes szerződtetése akkor is jó döntés lesz, ha történetesen elütnek minket a Szlovénok a vb részvételtől.
Remélem azt, hogy az utánpótlással kezdeni kellene valamit, valamint a fiatalok NB1-es mezőnybe integrálásával (lásd jó példa: Vác női csapata) is valami tennivaló van. A külföldiek leigazolása sok pénzért nem ad gyógyírt a magyar szívünkre, azaz a pénz tudatos építkezés nélkül fabatkát sem ér.

Folytköv!