A tavalyi szezon végének, kissé megalázó keserűsége nyomot hagyott valószínűleg nem csak az én lelkemben, de talán minden kékében. A fantasztikus ősz és 2.helyezés a BL csoportban, gyakorlatilag Kölnig rajzolt autópálya, kupa rendesen álomba ringatott mindenkit, hogy aztán olyan pofonokba szaladjunk bele, amire senki nem számított. Csak azért vezetem így föl a tegnapi győzelmünket, mert a tavasz meg kellett, hogy tanítson minket, hogy minden egyes meccset, mozzanatot kezdjünk végre a helyén kezelni, folyamatában lássuk az eseményeket, ne részleteket kiragadva, amelyek nekünk tetszenek, ezzel is nyugtatva magunkat, hogy minden a legnagyobb rendben. Nem pesszimista lettem, hanem súlyosan realista. A bajnoki döntő mindkét meccse beleégett az agyamba, de nem az óvatosság, félelem, hanem a reális célok, elvárások és a gyakorlatilag „kötelező érvényű változtatások” miatt. Mik is ezek? Erőnlét, rotáció, az év végére kicsit viharvert csapategység, megújulás a padon, stb… Egy halom apró és néhány nehéz feladat, amik nélkül marad az egyhelyben totyorgás.
Ezeknek a tükrében nézzük meg egy kicsit a tegnapot. Itt volt a világ egyik legjobb és legpatinásabb klubja és kikapott az évad első BL meccsén. Mint minden csapat a Barcelona is az építkezés elején jár, ahogy mi is, hiszen felesleges „készen” lennünk a rajtnál. Senkit nem érdekel, hogy ki futja a leggyorsabban a 60 métert a 100 méteres síkfutásban, csak a befutó érdekes. Tavaly mi futottuk leggyorsabban a 60 métert… Azon túl, hogy presztízs meccs volt, az év eleje nem a győzelmekről, hanem a folyamatos fejlődésről, csapatépítésről, beépítésről kell, hogy szóljon. Presztízs meccseken tavaly is jók voltunk. Nem értünk vele semmit. Ez nem azt jelenti, hogy a bármilyen Barcelonát elpáholni nem kegyetlen jó érzés, meg a két pont is nagyon fontos, de a tavasz lesz az igazi fokmérő.
Az első félidőt csak dicsérni lehet, a másodiknál csak a két rigó volt borzalmasabb. Azt tudom elképzelni, hogy a messzi északról érkező sporik nem tudták melyik mediterrán városban vannak. Lacitól is kedves, hogy meglátogatta öribariját, Pálmát. :D
Bármennyire is elment a tavalyi szezon, rohadtul hiányzott már a csarnok, a tábor, a csapat. Nagyon örültem, hogy megint fantasztikus a hangulat, látni az új játékosokon, ahogy átragad rájuk a szegedi fanatizmus. Radivojevic nem tökölt, az első igazi tétmeccsén megérkezett Szegedre, a száma kicsit ambivalens számomra, de amilyen elánnal tolta tegnap, biztos sokunknál egyből kedvenc lett.
Stepancic már a Zágrábban is nagyon tetszett, nem igazán értettem miért ugrik át 3 lépcsőfokot, és igazol Párizsba, lelke rajta, de hátha itt kiteljesedik, mert klasszikus átlövő úgy kellett ide, mint egy falat kenyér. Szerintem voltak egy páran tegnap, akik kétkedve fogadták Mikler visszatérését, nem fogok hazudni, nekem is voltak fenntartásaim, de ezek elég gyorsan, mondjuk a második hetes védésénél elkezdtek eltünedezni. Mindenkinek fájt, amikor elment, főleg Mordorba, de eszembe jutott az EHF kupa ünneplése és az „Itthon vagy” rigmus, amit több ezren skandáltunk a téren. Ilyen a profi sport, de visszatérni Szegedre kevesen szoktak. Úgyhogy Roli, itthon vagy! De, mint az Apádra ütök című filmben, a szemünk rajtad! Hahaha :D
Az első félidőt megint megnyomtuk, hogy aztán folytatva a tavalyi nem túl eredményes tavaszunkat, a másodikban totál leolvadjunk. Ezzel most már kurva gyorsan kéne valamit kezdeni. Amikor a mócsingért mehettünk volna, látványosan megálltunk elől és hip-hop maradt egy kevéske előny, ami még így év elején kitartott. Ami még aggasztóbb, hogy volt megint kb. 20 perc teljes tanácstalanság. Oké, hogy év elején még illene bírni 60 percet, meg sok volt a sérült, meg építkezünk, meg a fiatalok még kevesek ehhez a szinthez, erre később azért kitérnék, de megint elindult a játékosok csapágyasra járatása. Mi történik, ha Kasparek vagy KisRosta a Barca ellen pallérozódik egy kicsit? Valószínűleg 5 perc Fabregas ellen többet ér, mint 1 hónap edzésmunka. Nem én találtam ki. A padon nem fejlődnek és az Eger ellen sem fognak áttörést elérni, az tuti. Muszáj lesz „beáldozni” néhány meccset. Őszintén mondom, totál leszarom, hányadik helyen megyünk tovább, csak lássuk a fejlődést, dobják be a fiatalokat a mélyvízbe, mert, ha nem használjuk ki megint a keretet teljes mélységében, akkor sanszos, hogy megint elfogyunk tavaszra!
Talán most megbocsátható, hogy nem zengenek a fanfárok az első meccs után. Muszáj óvatosabbnak lenni és lépésről lépésre, meccsről meccsre reálisan látni, hogy hol tartunk, mert még egy olyan lufit, mint tavaly, nem kéne fújni. Még mindig sajog a pofonok helye.
Használjuk végre a csoportkört arra, amire való. Építkezésre. Nekem most hirtelen a Barcelona ugrik csak be a F4 időszakból, akik rajt-cél győzelmet arattak, de az egy igazi ufó gárda volt. Nem ez lesz a mi utunk.
Kapuban megvagyunk, ahogy beállóban is, a jobb oldalunk elég bitang, most bal oldalon és középen vagyunk sérülékenyek, meg jó lenne, ha mindkét oldalról jönnének a sistergősök. A falban Bence fantasztikus, de többet kell majd tehermentesíteni, ez tavaly sem sikerült egészséges, teljes kerettel. Szuper lenne látni, hogy a keret, amit a Mister rakott össze végre ki lesz használva és nem kizsigerelve. Fontos lesz a jó kondi, erős csapategység és a meccset eldönteni képes potenciális őrültek, akikből egyre több van a csapatban. Hála égnek.
Michael Jordan örökbecsűje ugrott be a tegnapról: „A tehetség nyeri a meccset, de az értelem és a csapatmunka a bajnokságot.” Meg kell találni az összhangot a fizikális és pszichés terhelésben, hagyni érvényesülni a zsenit, és folyamatosan fejlődni, és hagyni kéne hibázni a játékosokat, mert abból lehet/ne elég faszán tanulni. Mert amit mindenképpen tanulni kellett a tavaszból, hogy mindenkire szükség lesz!
Mi mögöttetek, fejlődjünk! Csak előre!
Képek: Imádott csapatom FB oldaláról