Párizsi randevú, kockás pléddel

Így, a C-D ág utolsó köréhez érve úgy érezzük, eljött az idő, hogy olyan Egriviktorosan felfényezzük magunkat: a szezon elején a szó szerint a strandról, egy sörrel a kezünkben bebüffentett alsó ági továbbjutóinkat finoman szólva is telibe találtuk. Ugyanis az a helyzet, hogy itt már csak egyetlen hely kiadó, amiről az a

Sävehof (16.) és Sporting (15.)

dönthet majd egy egymás elleni meccsen, akiket szeptember elején a 16. illetve a 14. helyre tettünk. De nemcsak őket találtuk el, hanem a már továbbjutó Plockot, Irunt és Dinamót is (és akkor azt, hogy a Portótól is jó teljesítményre számítottunk, már ne is említsük). Visszatérve a svédekre: így szűk fél év után nyugodtan kijelenthetjük, Koncz Andris és Sunajko remek döntést hoztak, amikor felköltöztek északra. Mindketten rendszeresen játszanak, Sunajko ráadásul még a gólokat is szépen termeli.

Habár a Sävehofnak egy döntetlen is elég lenne, mégis a Sporting van talán jobb helyzetben, már ami a továbbjutást illeti, mert ők játszanak majd otthon, márpedig eddig a lisszaboni meccseiken elég meggyőzőek voltak, mindössze az Irun tudott pontot vinni tőlük. November eleje óta immár Vujinra is számíthatnak, Marko össze is gyűjtögetett gyorsan négy meccsen 17 gólt, azaz távolról már nemcsak a kubánokatari Frankis mellett rá is figyelniük kell majd a svéd védőknek. De persze ha nagyon kilépnek, akkor jönnek majd a bepöttyintett labdák a beállós Fradénak, akit 21 éves kora ellenére állítólag épp le akar igazolni a Barca. Mondtuk már, hogy irigyeljük a portugál utánpótlást?

Sporting - Sävehof 2019.11.30 18:00 (1)

14. Plock

Xaviéknak elég sokáig rezgett a léc a továbbjutást illetően, mert rögtön a nyitányon beleszaladtak egy oroszországi vereségbe, majd volt egy 3 meccs / 1 pontos sorozatuk is. A szerencséjük az, hogy ezt a GOG - Dinamo páros ellen szedték össze, így ez a végén nem számított már, mert a GOG-nak egy 27:24-es győzelemmel vágtak vissza, köszönhetően többek között Niko Mindegía zseniális játékának, ezzel pedig az egymás elleni erdemény miatt már egy körrel a vége előtt továbbjutottak. Így aztán most szerdán még az is belefért nekik, hogy egy Ljubostad elleni zakóval zárják ezt a kört.

Az

Irun (13.)

elleni playoff kör fincsi "spanyol" házirangadó lesz. A baszkok elég simán behúzták a C csoportot: a +53-as gólarány nem hazudik, ennél csak a Barcának van jobb (+73) a teljes BL mezőnyben. Volt egy kisebb kisiklásuk a Presov, meg két igazán éles meccsük a Sporting ellen, de mindegyiket ikszre hozták végül, azaz ha csak nem szórakozzák el a bitolai kirándulásukat a hétvégén, akkor veretlenül léphetnek tovább. Ez az elmúlt években nem sok csapatnak jött össze, idén viszont az Irun mellett a

Dinamo (12.)

is egyetlen lépésre van ettől a bravúrtól. A nyári nagybevásárlás meghozta a várt eredményt, határozottan sikerült előrelépniük tavalyhoz képest. Jamali játszik ugyan, de egyelőre a jó formában játszó Kuduz és Campos mögött igazán sok lehetőséget nem kap. Ez is mutatja egyébként, hogy ez a bukaresti CSapat Messze nem egysoros.

https://gyor.hatosfal.hu/bejegyzes/949-vegetalos-krimi

Kristianstad - Plock 24:20 (15:9)

Rabotnik - Irun 2019.11.30. 17:30 (2)

GOG -.Dinamo 2019.11.30. 16:50 (1)

11. Vardar

Kivételesen nem a forma, hanem a pontszámuk alapján tesszük őket ide. Merthogy a formájuk alapján még ide se férnének fel. Finoman szólva sem lettek jobbak attól, hogy lefokozták Pisonerót, sőt, azóta csak otthon szereztek pontot: a Brest ellen sikerült győzniük, a Kielcével döntetleneztek. Idegenben viszont sorra futnak bele a masszív zakókba, legutóbb épp Brestben kaptak egy szűk mócsingot, pedig a fehéroroszoktól eddig sok mindent láttunk, de elsöprő játékot még nem. A rövid távú tapasztalat tehát ugyanaz, mint a hosszú távú: a Vardar otthon mindig veszélyes. Még amikor látszólag romokban hever, akkor is.

Vardar - Veszprém 2019.12.01. 17:00 (2)

Koksarovnak ezt a fejét szeretnénk a hétvégén újra viszontlátni

10. Flensburg

A csoportban elfoglalt helyezésük nagyrészt annak köszönhető, hogy az elmúlt négy fordulóban hol a Barcával, hol a PSG-vel találkoztak, amiből ők is annyit hoztak ki, mint a világ csapatainak 99%-a: 0 pontot. A Bundesligában eközben szépen hasítanak, igaz, az októberben elpotyogtatott pontjaik és az elvesztett Nordderby miatt lépéshátrányban vannak a Kiellel szemben. Ha feljebb szeretnének kúszni a BL csoportjukban, most hétvégén az Aalborgot mindenképpen le kellene győzniük, már csak azért is, mert az odavágót behúzták a(z igazi) dánok.

Flensburg - Aalborg 2019.12.01. 19:00 (x)

9. Aalborg

A PSG a látszólag sima végeredmény ellenére keményen megszenvedett Aalborgban, egészen az utolsó pár percig nyitott volt a meccs. A dánok eddig igen stabil teljesítményt nyújtottak, és ha most sikerülne nekik megfogni a Flensit, nagyjából be is biztosíthatnák maguknak a csoport negyedik helyét, elsősorban azért, mert a Flensi mellett ők azok, akik már túl vannak a PSG és a Barca elleni oda-vissza meccseken.

Flensburg - Aalborg 2019.12.01. 19:00 (x)

8. Montpellier

Legutóbb otthon kaptak ki a Portótól, ami a rettenetesen szoros B csoportban instant hátrasorolással jár, ilyen szívetlen dolog ez a KP, ez van. Pláne, ha ez a vereség egyúttal azt is jelenti, hogy egymás elleni eredmény tekintetében is alulmaradtak a portugálokkal szemben: az első meccsük döntetlen volt. Szóval úgy tűnik, a Flensburghoz, Kielhez hasonlóan novemberre hozzájuk is megérkezett az erős bajnokság okozta vitaminhiány.

Kiel - Montpellier 2019.11.30. 17:30 (1)

7. Kielce

A B csoport többi tagjához hasonlóan ők is marha messze vannak a stabilitástól idén. Ezt mi persze egy percig sem bánjuk, mert így szinte minden meccs izgalmas a csoportban, másrészt meg a Veszprém sem lőtte el az esélyét az 1-2 helyre azzal a néhány elrontott meccsel. Azért azt a munkát, ami náluk zajlik, irigyeljük kicsit, mert Talant lassan sportot űz abból, hogy egzotikus kézilabdakultúrákból vadász össze magának mindenféle fiatal srácokat, akikből aztán hol klasszis beállót (Karalek), hol brutális átlövőt (Kulesh), hol hármasban is bevethető átlövőt (Pehlivan) farag egy fél szezon alatt. És ugyan utóbbi nyilván sokkal kevesebb szerepet kapott volna, ha Jurkiewicz is Talant rendelkezésére áll Veszprémben, ennek ellenére Pehlivan, vagy úgy általában a Kielce védőteljesítményén múlt a vereségük, hanem sokkal inkább a Veszprém második félidőre feljavuló védekezésén.

Kielce - Brest 2019.11.30. 15:00 (1)

6. Porto

Tényleg elfogynak lassan a jelzők rájuk. Alig pár légióssal hoznak most már stabilan olyan szintet, amivel tényleg bárki ellen benne van a pontszerzés. Ez már több, mint pillanatnyi jó forma, főleg, ha az előző évi EHF kupa négyes döntőbe jutást is hozzávesszük. Magnus Andersson ezzel a csapattal komolyan letette a névjegyét edzőként is, nem lenne nagy meglepetés, ha hamarosan megpróbálna lecsapni rá valamelyik Bundesliga csapat, esetleg válogatott. Mondjuk Portóból nem csak a csapat miatt nem lesz egyszerű elcsábítani, maradjunk annyiban.

Ja, hét közben ukrajnában volt jelenésük, ahova végül nem engedték be a kubai légiósaikat. Ez a "kis" közjáték látványosan megzavarta őket, az edzőváltástól eleve magára találó Zaporozsje így meglepetésre legyőzte őket. Ennek ellenére indokolt a helyezésük a KP-n, kőkeményen meg fog szenvedni velük mindenki a hátralevő fordulókban is.

Motor Zaporozsje - FC Porto 33:29 (19:16)

5. Kiel

A Piténél írtuk, hogy novemberre szépen kifogyott a tankból a benzin az akkumulátorból az elektron, legalábbis nehéz azt máshogy értékelni, hogy az ebben a hónapban lejátszott meccseik közül egyedül a Hannover ellen tudtak négy gólnál többel nyerni, miközben kikaptak az amúgy idén nem túl félelmetes Löwentől és az annál inkább félelmetes Portótól. Ja, meg ikszeltek a Zaporozsjéval egy olyan végjátékban, amit kézilabdázás évtizedes hagyományai szerint be szokott húzni a THW. (Aki nem látta: másfél percig támadhattak a győztes gólért, ami ennek ellenére nem jött össze.) Szóval két - önmagához képest - alacsonyan szálló csapat találkozik ma este Kielben.

Kiel - Montpellier 2019.11.30. 17:30 (1)

4. Veszprém

Ez végre olyan teljesítmény volt, ami láttán kihúzhatjuk magunkat. Oké, legalábbis a második félidő, de az tényleg közelített a hibátlanhoz, miközben egy percig sem tűnt úgy, épp valami ritka és megismételhetetlen pillanatot élünk át. Sokkal inkább azt éreztük, most állt végre össze az a Veszprém, amit DD elképzelt, egy olyan csapat, ami mivel kilóban és centiben is bőven megvan, így baromi jól zár hátul, leradírozza a beállót, zárja a folyosókat, miközben a kapussal együtt kicsinálja a távoli zónából érkező kísérleteket is. Baromi jó volt ezt látni.

Az egyetlen dolog, amit csak nehezen bírunk megérteni, az Mackovsek szerepe. Láthatóan vele és Blagival működik igazán hatékonyan a védekezésünk, ez elmúlt meccseink ezt fényesen alátámasztották. És bár hosszasan nyúzták Davist a Harmadik Félidőben ezzel a kérdéssel, választ csak tavasszal kapunk arra, hogy valójában ezt ő is látja-e. Remélhetőleg amikor elérkeznek az igazán éles meccsek lesznek, akkor már nem fog egy meccsen belül 3-4 különböző hármas párral próbálkozni, hanem felteszi a legerősebbet, amibe legfeljebb szükség esetén cserél bele. Egyelőre azonban vitathatalanul van annak létjogosultsága, hogy mindenki kap szerepet minden meccsen, mert egy ekkora keretnél csak így tarthat tűzben mindenkit, miközben oda tud figyelni arra is, hogy lehetőleg ne terhelje túl magát a keretből senki.

Vardar - Veszprém 2019.12.01. 17:00 (2)

3. Szeged

Ez a szezon eddig Pastor legszebb álmainak megfelelően alakul. Koncentrált, fegyelmezett a Szeged játéka és ez akkor sem változik, ha cserél. Kíváló példa volt erre a Celje ellen Kasparek, aki a második félidőben, biztos előnynél került pályára, mégsem kezdett egyéni akciókba, hanem fegyelmezetten megvárta, amíg helyzetbe kerül, miközben hátul is stabil teljesítményt hozott. Ilyen alapok mellett az sem meglepő, hogy egyre többször látunk egészen zseniális összjátékokat elöl, és itt most nem mondjuk egy sima 2:2 elleni játékra gondolunk, hanem sok passzból álló, összetett figurákra, amiket gyakran olyan sebességgel, olyan pontosan játszik le a csapat, mintha épp a Cirque de Soleil valamelyik előadását néznénk.

A kapusokra is igaz ugyanez: a Veszprémben az utolsó időszakban finoman szólva is hullámzó teljesítményt nyújtó páros talán az egész BL mezőny legmegbízhatóbb párosává lépett elő. Mirko is, Roló is duzzadnak az önbizalomtól, így nem csoda, hogy a kötelező védések mellett sorra hozzák a bravúrokat is. Nem jön jókor a téli szünet a Picknek, az a helyzet.

Szeged - Zágráb 2019.11.30. 17:30 (1)

2. PSG és 1. Barca

Mondanánk, hogy könnyű etap van a két úgynevezett gigász mögött, de azért az némiképp lesajnáló lenne az Aalborgra és a Flensburgra nézve. Szóval inkább azt mondjuk, ezek ketten tovább folytatják azt az erődemonstrációt, amit szeptemberben elkezdtek, és amibe egyes-egyedül a Szeged tudott érdemben beleszólni. A csoportkör végéig már nem is várunk mást, viszont az már akár vasárnap este eldőlhet, ki nyeri meg a csoportot: Párizsba e hétvégén nemcsak a tél, de a Barca is beköszön. Az odavágót a Barca viszonylag simán nyerte (36:32), de ne feledjük, azt a meccset Mikkel Hansennek, Sagosennek és Du Rietz-nek is ki kellett hagynia, most viszont teljes harci díszben állhat fel mindkét csapat. Sajnos épp a Veszprém meccsével egyidőben lesz ez is, de akár párhuzamosan, akár felvételről, de érdemes lesz nézni, az nem is kérdés!

PSG - Barca 2019.12.01. 17:00 (1)