Hajrá, Barça!

Előrebocsátom, hogy a Hajrá, Barça! posztot az elmúlt két hétben úgy dobáltuk virtuálisan a listán egymás között, mint anno a koliszobában az egy hetes fesztiválzoknit. Nem azért, mert ne ismernénk el a Barça teljesítményét, hanem azért, mert akkora toronymagas favoritok, mint amilyen a PSG volt. És a favoritnak nem szorítani szoktunk, hanem ellene drukkolni, mert a papírforma uncsi, a meglepi meg izgi.

Na de hagyjuk a mentegetőzést, lássuk csak, miért áll majd idén is a BL rekordgyőztese a vasárnap esti aranyszín konfettieső közepén!

Ősapánk, az NST történetében hagyomány volt, hogy a BL-döntő előtt objektív, tudományosan megalapozott elemzést készítettek arról, hogy az egyes csapatok miért nyerhetik illetve miért nem nyerhetik meg a döntőt. Lassan közeledő 10 éves évfordulónk apropóján idén mi is nekifutunk e műfajnak, a Final4 felvezetéseként naponta jelentkezünk Hajrá...! illetve Mocskos...! posztjainkkal.

Egyrészt azért, mert ők a rekordgyőztesek (8x) és a Final 4 gyakorlatilag állandó résztvevői - hétszer voltak ott az eddigi 10 alkalomból. Ez olyan pluszt ad nekik rutinban és önbizalomban is, amivel egyetlen másik csapat sem bír. Nekik Köln nem plusz, nem egy szinte hihetetlen jutalomjáték a szezon végén, hanem a mindennapi verkli része. Náluk az a kudarc, ha nem jutnak ki. Ezt a mentalitást irtó profin táplálja a fiaiba Xavi Pascual, ezért hiába vannak tele sihederekkel (Mem és Aleix Gomes 22, Fabregas 23, Andersson 25), náluk a fiatalok is meghatározó játékosok tudnak lenni. Épp ezért sikerülhetett nekik az olyan meghatározó játékosok gyakorlatilag döccenőmentes pótlása, mint Nagy Laci, Karabatic, Lazarov, Dani Sarmiento, Rutenka, vagy ha a kapusokat nézzük Sterbik és Saric.

A folyamatosság fenntartásához elengedhetetlen a spanyol bajnokság. A Liga Asobal az elmúlt tíz évben nagyon messze került fénykorától, ugyanakkor a nemzetközi (edző)trendek a mai napig tökéletesen mutatják, milyen kimagasló szakmai munka folyik arrafelé - nem hiába özönlötték el az ibériai edzők a világ kisebb és nagyobb ligáit. Ez óhatatlanul is folyamatos gondolkodásra, fejlődésre, újratervezésre sarkallja Xavit és csapatát. Szinte szezonról-szezonra változik a Barça játéka, és e fejlődési ív idén különösen látszani fog Kölnben. A Hajrá, Kielce! posztban hosszan taglaltuk, hogy milyen választ adtak a játék gyorsítására a spanyol edzők - no, a katalán különutasság most már a kézilabdában is tettenérhető, mivel ugyanarra a problémára a Barça és Pascual egészen más választ talált, mint Davis és a Veszprém, Raul Parrondo és a Vardar vagy Talant és a Kielce. E különutasság persze nem véletlen, a "spanyol iskolát" épp a minap rajzolta fel gyönyörűen az Aftonbladet egy infografikán:

Szóval a Rivera, avagy Barca iskola jelenlegi éltanulója, Pascual történetesen azt találta ki, hogy a lehető legkevesebbre redukálja a cseréket azért, hogy mindenkinél gyorsabbá válhasson a csapata. Ezért volt számukra kulcsfontosságú Fabregas megszerzése, mert így védekezésből indulva egyetlen cserével, sőt, sokszor csere nélkül érnek fel a kapu elé, ahol kihasználva az egészen kivételes dinamikájukat (ld. még Mem, N'Guessan, Andersson, Dolenec vagy bármelyik szélső) törekszenek a minél gyorsabb támadásbefejezésre. Mivel brutálisan jók lábbal, ezt védekezésben is használják, a lövőket messze kilépve támadják hol a szélsőkkel, hol a kettesekkel, mivel joggal bízhatnak abban, hogy őket indulócselből nem lehet elverni. A kevés csere, az erőltetett gyors befejezések, a nyitottabb fal mind-mind olyan különbségek, amik miatt a Barca játéka egészen más lesz idén Kölnben, mint három riválisáé. A leglátványosabb különbség ráadásul pont a Vardarral szemben lesz meg, mivel Parrondo a nagyjából 9 Final4-szintű játékosa miatt mindenki másnál jobban fog törekedni a játék lassítására, így az a meccs taktikai szempontból egészen pikánsnak ígérkezik.

A korábban említett generációváltással együtt érkezett az alaptaktika változása is, és a tavalyi gyengébben sikerült szezon (kiesés a Montpellier ellen) után idénre tényleg beérett a munka. Ezért írtuk a szezonban annyiszor, hogy a Barca nem legyőzte, hanem legázolta és cafatokra szaggatta ellenfeleit, majd kíméletet nem ismerve a földön fekvő ellennek még annyi gólt lőtt, amennyi a csövön kifért. Ez nem arrogancia volt, egyszerűen csak ezzel fejlesztették tökélyre a játékukat. Az elképesztő erőfölényüket mutatja, hogy mindehhez nemcsak a spanyol bajnokság, de a BL is ideális terepnek bizonyult. Nézzétek csak:


Ha ez nem lenne elég, a csoportban három meccsen is 40 gól fölé jutottak (szenvedő felek: Brest és kétszer a Kristianstad), vagy ha úgy jobban tetszik, a mindössze háromszor maradtak 30 gól alatt - egyszer a Nantes ellen a negyeddöntőben, egyszer a Brest elleni győztes meccsen, és egyszer a Veszprém elleni vesztes meccsükön. De ne tévesszen meg senkit az a veszprémi vereség! Nem arról van szó, hogy feladták azt a meccset, de kétségtelenül, khm, alacsonyabb prioritást élvezett annak a két pontnak a megszerzése. Pascual egy állítólagos sérülésre hivatkozva eleve otthon hagyta Palmarssont, rajta kívül Sorhaindót sem nevezte, pedig mindketten kulcsszereplői az idei csapatnak. Így az a Duarte és Syprzak is érdemi játékidőhöz juthatott, akik amúgy kiegészítő embernek számítanak csak ebben a keretben. A Nantes ellen láthattuk aztán, hogy ebben a szezonban a formaidőzítéssel sem volt gondjuk, Thierry Anti csapatát simán győzték le oda-vissza, érzésre nagyjából 80%-os teljesítménnyel.

Röviden összefoglalva kijelenthetjük, a PSG bukása miatt idén óriási meglepetés lenne, ha vasárnap este nem Victor Tomas emelhetné a magasba a robotkart.