"Természetesen ismét szegedi tollból értékelünk: Dimwitch teszi fel az aktuális kérdéseket, innentől ő folytatja, én csak beszerkesztettem, mielőtt még Mars-téri máglyára vetnétek..."(momir_csillics)
Nem történt itt semmi különös, csak a szokásos tavaszi, a legfontosabb meccsek alatti összeomlás. Gyakorlatilag lemásoltuk a Fradi ljubljanai teljesítményét a pályán és a kispadon egyaránt. Az előjelek már megvoltak: a zágrábi égés, a nyögvenyelős Breszt-verés, a Montpellier elleni itthoni szenvedős döntetlen. Sajnos a jelenség tendencia.
Juan Carlos Pastor 2013-ban vette át a csapat irányítását. A stabil és növekvő anyagi hátteret jól kihasználva kulcsszerepe volt abban, hogy a Szeged, ami addig elsősorban hagyományai és a Sportcsarnok katlanhangulata miatt volt jelentős csapata az európai kézilabdának, egy nemzetközi szinten középcsapatnak számító együttesből minőségét tekintve a legjobb nyolc klub közé emelkedjen. Minden évben látható volt az előrelépés, amit a csapat megtett. A nagyjából hároméves periódusokban dolgozó spanyol mester, jellemzően a keret majdnem teljes lecserélésével, szinte mindig képes volt olyan játékoskeretet összeállítani, ahol az új érkezők minőséget és friss szellemiséget, kvalitást tudtak hozni Szegedre, így látni tudtuk az előrelépést. Akkoriban elsősorban nem ismert játékosokból, tehetségekből, valamint rutinos vén rókákból összegyúrt keretéből tudott extrát kihozni a Mister. Viszont 2019-ben, a szkopjei katasztrófát követően valami megtört. Az együttest tekintve talán az azt követő, Covid miatt félbeszakadt szezon volt az utolsó alkalom, amikor kedvenceinknek reális esélye lehetett volna Kölnbe jutni, és azóta mintha a keretben rejlő potenciált nem tudná Pastor kihozni, a magyar válogatottat idéző játék pedig aggodalomra ad okot.
A tavalyi szezont követően két olyan játékos hagyta el csapatunkat, akiknek alapvető jelentősége volt a Szeged elmúlt években való jó teljesítményéhez. Jonas Kallmanra és Joan Canellasra gondolok. Ezek a játékosok támadásban és védekezésben is képesek voltak extrát nyújtani, ami lehetővé tette a csere nélküli játékot, a támadásból védekezésbe való átmenet gyorsítását. A mai Szegedben nincsenek olyan játékosok, akik alkalmasak lennének hasonlóra: vagy védekezni tudnak, vagy támadni, de a kettőt egyszerre magas szinten űzni alig van valaki. A kényszerű cseréket pedig kihasználják az ellenfeleink, különösképp a BL-ben, így már a csapat szerkezetéből fakadóan sem vagyunk alkalmasak arra, hogy a F4-ba jussunk. Frimmelt úgy verik meg hatosfalban kettest védekezve, vagy 5-1-ben zavaróban, hogy azt rossz nézni, és továbbra is ezt erőltetjük, mikor feltűnően nem megy az osztráknak ez a feladat.
A taktikát illetően már korábbi írásainkban is feszegettük, hogy gyakorlatilag a magyar válogatottat másoljuk. Már az NB1/B-ben is tudják: ha a Szeged ellen játsszunk, akkor fogjuk meg a beállót, hisz úgyis középen fognak tömörülni, ott fogják tömni labdákkal Bánhidit. Négy kiváló kezű szélsővel rendelkezik a Szeged – érthetetlen, hogy ebből egyik sincs minőségének megfelelően használva, a játékot alig szélesítjük ki. Balszélen érthetetlen módon a norvég tehetség, Blonz, akiért a Barcelona is sorban állt, alig kap perceket a BL-ben, a jobbszélen pedig, bár megosztják a meccseket egymás közt a szélsők, de helyzetet így se alakítanak ki számukra. Ennyi a Szeged játéka, nem véletlen, hogy megfojtanak minket középen az ellenfeleink. Jó példa erre az utolsó támadás, ahol a -3 gólért támadtunk, és Deki csak állt középen, pattogtatta a labdát, rámászott a falra, kiharcolt egy faultot, az idő pedig lepergett…
Mentális problémák is fellelhetők a csapat környékén. Egyik játékos szemén sem lehetett látni – már a bevonuláskor sem – az elszántságot, a tüzet. Profi játékosokat kéne motiválni egy BL nyolcaddöntő előtt? Mindenki csak szürkén gürizik, próbál túlesni a meccseken, látványosan nem élvezik a játékot, nem hozza őket lázba egy gól sem. Mindenki enervált és befásult: testileg darabosan mozgunk, lélekben motiválatlanok és kiégettek, fejben pedig lassúak vagyunk. Erre jó példa tegnapról Gaber egymás utáni két kiállítása is, ami abszolút fegyelmezetlenségből fakad, és felborította a védekezésünket. Ezek a típusú oda nem figyelések egy sorsdöntő meccsen nem megengedhetők… mit keres a másodedző a padon, rögtön a cserék mellett, hogyha többek közt nem az a feladata, hogy a játék hevében az ilyen apróságokra is figyeljen?
És mondja meg nekem valaki, miért van az, hogy jellemzően mindig csak a mi csapatunknak tragikus a tavasza? Miért van az, hogy csak a mi csapatunk nem képes visszaállni a rendszerbe a válogatott szünet után? A keret nagyon nagy része már január közepe-vége óta együtt készül, és már a februári találkozóinkon érezhető volt a teljes apátia. Azóta már eltelt két hónap, és semmilyen előrelépés nem tapasztalható sem a taktikai repertoár terén, sem a játékosok hozzáállásában, pedig a sorsdöntő három hónap most érkezik. Mennyi idő kellene még a rendszer felépítésére? Más edzőknek ez miért nem okoz gondot? Miért csak a Pick Szegednek vannak ilyen gondjai tendenciózusan?
A meccsről konkrétumokban: Ricsi kiállítása nyilván felborította az elképzeléseket. A védekezés is felborult Gaber butasága és fegyelmezetlensége miatt korán megkapott második kiállítása miatt. Nyilván Mackó szájsérülése sem jött jókor, de talán egyedül az ő védőmunkáját lehet dicsérni a tegnapi meccsen. Kapusteljesítményünk értékelhetetlen volt, Mikler néhány kisebb-nagyobb védést leszámítva nem tett hozzá a találkozóhoz különösebben, érthetetlen volt, hogy miért nem húztunk meg egy kapuscserét, legalább próba szintjén, vagy hagytuk bent Mirkot a megfogott büntető után. Deki meccsek óta csak látványosan erőlködik középen, Martins pedig nem élvezi Pastor bizalmát, de még így is képes volt legalább egy kis új színt vinni a csapatba. Garciandía pedig olyan, mint egy elszabadult cirkáló: néha talál, néha nem.
Hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültünk. Itthon, a szurkolók támogatásával bármire képesek lehetünk, bízzunk benne, hogy – 2019-cel ellentétben – most sikerülni fog jó pillanatban pont öt góllal vezetnünk. Egy ilyen győzelem átbillenthetné a csapatot, és megindulhatna valami felfelé.
Összességében a rossz csapatszerkezet, a sablonos taktika és a gyenge mentális állapot nem predesztinálják arra ezt a mai Pick Szegedet, hogy a BL legjobb nyolc csapata közt legyen. A gond az, hogy ez a tavaszi összeomlás már tendenciának mondható az utóbbi években, különösképp a kulcsmeccsek előtt – felelőse pedig nincs. Szegeden cél a Final Four. Hiába a bajnoki címek az elmúlt években, a szurkolók már Kölnbe vágynak, és egyre fogy a türelmük, a hibákat mindenki látja. Azt hiszem, mostanra megfáradt ez a kapcsolat edző és keret közt. Mintha Pastor nem lenne képes motiválni a fiúkat, taktikailag beszűkült a csapat, és mivel sem a játék, sem az eredmények nem jönnek, a játékosok is elveszthetik bizalmukat mesterükben hosszútávon – a személyes kapcsolatukról pedig szót sem ejtek, hisz mindenki számára ismert ez. És ezt egy esetleges továbbjutás sem fogja feltétlenül megoldani. Ha ez így van, akkor meddig érdemes erőltetni azt, ami nem működik? Biztos a csapatban van a hiba, ha a problémák az új játékoskeretekkel is fennállnak? Meddig tart a türelem?
Képek: Pick Szeged FB oldal, Flensburg FB oldal, EHF FB oldal