Kellett némi idő, hogy megnyugodjak a szerdai meccs után. Nagyon kavarogtak bennem az érzelmek és a bazmegek. Gondoltam majd Görbe búcsúztatása alatt megnyugszom, de az eseményt látva, ami a meze visszavonultatását leszámítva éppenhogy megütötte Terka néni nyugdíjba-vonulási ünnepségének szintjét a helyi okmányirodánál csak még jobban feldühített. Leginkább azért, mert nagyon jók vagyunk történelmi lehetőségek elszalasztásában, másrészt ez a „csinálom is, meg nem is” mentalitás vagy inkább pacsmagolás kiborít. Remélem kap majd egy rendes gálát is, mert Ő nagyon megérdemli!
Na mindegy, vissza hozzánk. Eddig nagyon jól esett vidám apropóból írni a csapatról, de sajnos föl kellett ébredni ebből a nem túl hosszú álomból. Az kiderült, hogy képesek vagyunk jól játszani olyan meccseken, amiknek maximum presztízse van, de matematikailag nem számítanak sehova. Alkalmasak ezek a meccsek, hogy felhozzanak, felkészítsenek minket az igazi téttel bíró csatákra, hogy képesek legyünk elbírni a ránk nehezedő nyomást. Lehet kísérletezni, gyakorolni, önbizalmat, bátorságot, tartást gyűjteni. Úgy tűnt sínen vagyunk, nem csak a játékosok, de Pastor is. Mindenki szárnyalt a kapott szabadság és lehetőségek miatt, volt vezér, szép és eredményes játék, önbizalom. Okkal hihettük, hogy valami változott, főleg, hogy legyőztük a Veszprémet idegenben és elég pofás meccseink voltak a Bl-ben is.
Mindenkiben lehetett egy kis „na majd most” érzés a tavasz miatt, most megmutathatjuk a zebráknak. Voltak mondjuk olyan jelek, hogy nem lesz majd ez egyszerű. Duvnjak, Dissinger visszatértek, mondjuk Toft-Hansen és Dahmke meg kiestek, de elég komoly névsor van így is Kielben. Lehet azt mondani, hogy ez minden idők leggyengébb Kielje, de ne csapjuk be magunkat, ne keverjük össze a fiatalítást, építkezést és ezernyi sérülést a leépüléssel. A németek hullámzóak és jelen állás szerint, hacsak nem nyernek Kölnben jövőre nem találkozunk velük a Bl-ben, de bárkit képesek elverni. Fiatalítanak és ebben bőven benne van némi bukdácsolás, de látva ki tart még oda és az átlagéletkort, megint arra készülnek arrafelé, hogy újra egy laza évtizedig nagy esélyesként kelljen számolni velük. A Psg elleni meccsük sem volt túl jó ómen, hiszen csak azt bizonyította, hogy ők is felszálló ágban vannak. Ráadásul az időpont és pályaválasztás körüli herce-hurca, a német szövetség kontra Ehf cicaharc, rendesen felpaprikázta az amúgy nagyon decensen tapsikáló németeket, és átváltottak droidból szurkoló üzemmódba.
De ezekkel sem lett volna semmi baj, ha a „tavaszi” Szeged megy föl a pályára, és ugyanolyan elánnal, ötlettel, felaszabadultan esünk neki a zebráknak, mint bárkinek az idén. Én a magam higgadt realizmusával is hittem, hogy így lehet.
Egy félideig tartottuk a lépést a németekkel, sőt talán mi is irányítottunk bizonyos szakaszokban, ami azért volt jól eső érzés, mert eddig mindig lemészároltak a Sparkasseban az első 30 percben. A két szlovén zsebtorpedó irányítózseni dominált az első félidőben, Landinnak nem ment, Duvnjak kereste magát és a labdát, jól ment a támadás. Egy valakivel nem tudtunk mit kezdeni: Vujin. És nem azért, mert a visszavonulása után nyitandó színitanodájába már 2 évre előre elkelt az összes hely, hanem mert ha jól tudom nem a szomszéd városban kukázták a múlt héten, mégis meglepett minket. Nem is akárhogy... Azt, hogy őt hagytuk lőni nettó öngyilkosság volt, főleg, hogy Zarabec is ott rohangált be, ahol akart. De még ezt is bírtuk volna, mert nincs baj a szoros adok-kapokkal, ha a végén eggyel több van nálunk, ha nem fáradunk el. Ehhez viszont rotálni kellett volna, ahogy a túloldalon Frédi tette. Hiába Duvnjak, Dissinger „formánkívülisége” pihentetni kell Zarabecet és a többieket. Főleg úgy, maradva a realitásnál és nem megbántva senkit, de a mi erőnlétünk fasorba sincs egy bundásban és Bl-ben edződő játékoshoz képest. Igazi tévedés volt azt gondolni, hogy mi majd 10 emberrel megoldjuk. Ahogy lenni szokott Skube elkészült az erejével, de a helyére beszálló Zsitnyikovot az első hibánál lekaptuk. Nem igazán értettem, mert amíg a túloldalon a korszakos zseni, Duvnjak betlizgetett, addig legalább Zarabec pihent és a második félidő második felében ez bizony döntőnek bizonyult.
Nem forgattuk a csapatot, hanem össze-vissza cserélgettünk. Gorbok jó, ha egy fél támadást volt fennt, minek vittük ki?? Arra azért lehetett számítani, hogy Ricsikére készülni fognak, nem úgy, mint mi Vujinra és piszok nehéz dolga lesz, nem baj, ha tud pihenni.Balogh Zsoltit nagyon szeretem és nem érdemli meg, amit a szurkolóktól most kap, mert igenis meccseket döntött el a mi javunkra, és ezt talán nem kéne elfeledni, de szerdán elképesztően formán kívül játszott. Lehet, hogy ennek köze van az átigazolási pletykákhoz, de akkor is, amíg Dima hidegen beszállva két hiba után melegítette a padot, addig Zsoltit erőltette Pastor, ami nehezen magyarázható taktikai, pedagógiai oldalról egyaránt. Nehéz úgy csapatot építeni, ha vannak „egyenlőbbek”. Nem Zsoltit akarom bántani, ez egyértelműen rossz döntés volt Pastortól, főleg, hogy Srsen pihentetését védekezésben egyszerűbb lett volna arról az oldalról megoldani és akkor elkerüljük azt az észnélküli csereversenyt a második félidőben. Készültünk a nyitott elleni támadásra, sőt biztos tudtuk, hogy mit kell, kéne csinálni, viszont már nem volt meg a kellő tempónk, főleg a kifingatott Skubéban, hogy tisztességgel átjátsszuk őket. Benike is elfáradt a végére, ahogy a többiek is. Nagyon sokszor elhangzott már, hogy ilyen állapotban nem mindig a legjobb megoldásokat választjuk. Tehát hiába vannak meg a helyzeteink nagyobb eséllyel hibázzuk el. Könnyű utána azt mondani, hogy csak be kellett volna lőni ezeket. Sajnos egy olyan kaliberű kapus, mint Landin, de még egy sokkal gyengébb is kegyetlenül ki fogja használni a lelassult döntési mechanizmusokat. Kicsit olyan érzésem volt, mintha tévedésből az agárversenyen a szomszéd néni tacskóját indítottuk volna. Egyszerűen rosszul mértük föl az ellenfél állóképességét, lehetőségeit vagy a sajátunkat...
Nem csoda, ha a végére teljesen szétestünk, elfogyott a remény és az erő is. Sajnos a második félidő olyan lett, mint az őszünk. Visszajöttek a sokat kritizált őszi momentumok és bele is buktunk. Jó lenne olyankor is csodát tenni végre, amikor várják is azt! Nem belerokkanni a teherbe és tökösnek, bátornak, újítónak, kísérletezőnek maradni, mert igenis képesek vagyunk rá! A Bl F4 nem reális elvárás, nincs igazi tétje. Miért nem lehet kiélvezni, hogy megvan az esélyünk ilyen csapatok ellen. Milyen teher kerül a vállakra? Addig nem lehetünk igazán nagyok, amíg ezen nem tudunk túllépni. Javasolnám a magyar kupa megnyerését, mint gyógyír, mert az elérhető és mindenki vágyik egy ilyen sikerre. Jövő vasárnap meg izzadjanak vért a zebrák, mert lássuk be 8 góllal elég esélytelen megverni őket. Mondjuk nem lehetetlen! De mindenképpen készüljünk a kupára! Nagyon szívmelengető mezgyártónk felajánlása, innen is köszi, remélem tényleg ezren leszünk!
Képek: Ehf, csapatom FB oldala