Ez nem most kezdődött...

Nem kárörvendeni akarok itt szegediként, ne értsetek félre. Egy gyenge Veszprém nekünk is nagyon rossz, mert az „egycsapatos” bajnokságok semmire sem jók. Nekünk is volt 10 borzalmas évünk. Néha rettenetes ezt kimondani, de szükségünk van egymásra, hogy legyen verseny, ahol mindenki fejlődhet. Én a tudásban, tehetségben, munkában hiszek, nem az uram-bátyám verseny- és teljesítmény-idegen rendszerben. Ne szépítsük, óriási gáz van nálatok. Aki ezt nem látja, nagyon nagy probléma van a realitásérzékével. Csak egy példa, a veszprémi a legjobban fizetett csapat a Bl-ben, de ehhez képest a teljesítmény: nulla… Tessék végre felébredni, mert ég a ház. De ez nem most kezdődött.

Mindenki örült Ortegának, aki egy kis spanyol csapatot tényezővé tett az első osztályban. Felkeltette ez az akkori veszprémi vezetés figyelmét. Úgy gondolták, jogosan, hogy egy feltörekvő fiatal edző a legjobb egy feltörekvő csapathoz. Nem is tévedtek, mert Carlos elég faszipántos csapatot kezdett összerakni a már kiöregedő, cserélhető spanyol félistenekkel és Lackóval. Meg volt adva minden a sikerhez. Szegediként és komoly spanyol fanatikusként azt kell mondanom Ortega nagyon szimpatikus edző, most is nagyon szurkolok neki a bundásban, de a támogató, értő vezetőség eltávolítása (Hajnal Jabba) nem kedvezett az ő karrierjének kis hazánkban. Már akkor is mondtam, hogy egy spanyol edző nem igazol egy akkor még közepesen védekező Palmarssont egy olyan rendszerbe, ahol az az első. És fáj elismerni, de Carlos összerakta a világ egyik legjobb védelmét. Ki merem jelenteni, hogy az igazolásnál átnyúltak a vezetőedző feje fölött, ahogy szerintem Vranjesnél is Nenadic igazolásánál. Ha Petar kellett volna, már ezer éve a Flensburgban játszott volna és nem fél évvel a szerződése lejárta előtt szerződtetik. Vagy ha ő akarta, akkor nagyon rosszul mérte fel a saját csapatát…

De vissza Carloshoz, mert ott indult el a leejtőn a világ mára egyik leggazdagabb kézilabda klubja. Ortegát kis túlzással, de mi is tiszteltük, egy igazi kézilabdaőrült manus, akinek a taktika és a csapat az első. Egy elbénázott klub vb, meg egy rendszerbe teljesen alkalmatlan, de a vezetőség által óhajtott presztízs igazolás beillesztésének kudarca elég volt az egyik leginnovatívabb szakember elküldéséhez, pedig még Köln is volt. Halál ciki volt ezt még szegediként is megélni, mert ez csak tényleg a fene nagy jómód jele volt, nem szakmai elgondolás. Jött Sabate, aki hanyatt esésével nem lopta be magát a szívünkbe, de elvitathatatlan az ő szakmai hozzáértése is, bár minden idők legnagyobb arányú döntős fordítása is az ő nevéhez tartozik, de ilyen a sport, tanulni kell ezt is. Így maradt a Honvéd az első magyar bajnokok ligája győztes, ha akkor nem is így hívták. Eddig kettő nulla a fejlődő edzők kontra vezetőség meccs…

De Xavi legalább Pálmát tudta használni, ha már muszáj volt. Sőt vele a válogatott is elég pofás lett. De a buckán túli vezetőség más szemében a szálkát, sajátomban a szakértelmet sem mentalitása ott is borította a bilit, pedig a keret még mindig a legjobb korban volt… Nagy csínadrattával idehozták Vranjest a veszprémi és magyar kispadra. Na ez, ami minden szegedit és nemveszprémit kiborít. Miért egy a magyar és bakonyi kispad??? Mocsainál is nagyon gáz volt, Sabate a szükséges „rossz” volt. Könyörgöm ezeket függetlenítsük már, mert ezt az amatőrséget, ami most ősszel volt a szövetségnél az kabaré. Ne már a többi klub fiai szívjanak már, nagyon nem fair!

Szóval jött Vranjes, akiről mindenki azt hitte, megváltja a magyar kézilabdát. Jól is indult, tökéletesen rámutatott az utánpótlás problémáira, erőnléti helyzetre. De Aronlédi úgy lelépett, mint luxuslány az éjszaka végén. Bár a mostani „profizmust” nézve, nagyon nem csodálom.

Mégis úgy elvertek minket ősszel, mint jég a határt, egy nagyon brutál felkészülés után, amit az öregek már nem szívesen toltak végig. Bár Cadenas mester már akkor azt mondta Pastornak, hogy ilyen szar veszprémi védelmet még nem látott, de ugye az északi kézi lényege, nagyon leegyszerűsítve, eggyel több gólt kell lőni rohanva. Mi egy szűk mócsingot kaptunk.

Jól ment a buckacirkusznak a Bl-ben is, Lékai brillírozott, élmény volt nézni, ahogy iszonyatos felelősséget vállalva szárnyalt. Aztán megint jött egy döntés, amivel sanszosan átnyúltak az edző feje fölött. És tegyük hozzá, hogy az északi mentalitáshoz hozzátartozik a norgéknál, svédeknél a játékosok felelőssége is a szinten tartás, fejlődés, állóképesség. Itt bizonyos kor felett ez akadályokba ütközött. Vranjes végigtolta a full erőnléti időszakot 42 évesen, ahogy Flensburgban is. De néhány játékosnak ez terhelés marhára nem tetszett.

Nagyon erősen indult Ljubo és a Veszprém házassága, hogy aztán jórészben belefulladjon a magyar valóságba. Szóval idehozták Nenadicot, amivel az első pillanattól szétcseszték az addig remeknek tűnő csapategységet és közölték a kis svéddel, hogy apa, te itt bármit csinálhatsz, le vagy szarva. Ráadásul lássuk be, nem a legszikrázóbb elmék kerültek a veszprémi elnökség közelébe. Egy szétbarmolt csapattal, egy jogfosztott edzővel és nagyhatalmú játékosokkal elég szépen kódolva volt a bukás.

A Bl-ben Aalborgban jött a legfájdalmasabb pofon, de addigra már rég nem csapatról lehetett beszélni. Bajnokság bukta, egy papíron jóval harmatosabb Szeged ellen, Bl bukta simán a Skjern ellen. Már rég nem a svéd hobbit vezényelt… A világ legjobban kereső gárdája akkorát betlizett tavasszal, mint a ház.

Ha valamikor kiraktam volna Vranjest, akkor az tavasszal lett volna. És tegyük hozzá, ha nem volt edzés régóta, akkor a vezetőség mi a járókeretes ükanyámért vette föl a lét. Nagyon sok sebből vérzik ez a sztori.

Jött az ősz, ahol érdemben semmi nem változott. Maradtak a csontvázak a szekrényben, a tempo handball vén kerékkötői. Szerencsétlen manus semmi segítséget nem kapott felülről. Cserébe egy rettenetesen rossz szerkezetű csapat maradt, ami semmire nem alkalmas igazán, viszont rohadt sokba kerül. Ilyen rossz szerkezetű sztárcsapat csak a nőknél van, a Bukarestnél. Mielőtt köpködnétek, ki tud Terzicen kívül kettest védekezni??? Ja, és elméletileg egy rendes északi rohanáshoz nulla csere kéne… Itt jön egy igazi kérdés, hogy egy olyan kerethez, ami a brutál spanyolos egy-két cserés védekezést mesterien űzte, hogy kerül egy északi ámokfutó??? A csapat nagy része alkalmatlan volt az északi flúgos futamra!!! Milyen elmeroggyant nem látja ezt? Én sem voltam mindig elragadtatva a vezetőségünk döntéseitől, de a játékot ennyire nem ismerni ezen a szinten, az már igazi kihívás.

És tegyük hozzá, hogy azon kívül, iszonyatos lejtmenetben vagytok, semmi közös nincs a mi tavalyi sírva szenvedésünk és a tiétek között. El is mondom miért. Ortega után csak kapkodás van felétek. Őt óriási hiba volt elküldeni, óriási vezetőségi alkalmatlanság, Xavi sem volt rossz, de ő is kuka, Vranjes kuka (ő a legalkalmatlanabb keretet kapta a saját játékához), Gulyás, veretlenként kuka és most szegény Davis, aki eddig csak a második vonalból figyelt. David zseniális játékos volt, edzőként is tehetséges, de nem tud ő sem egy rettenetesen összerakott, csapatként nem működő egyéniségekből egy hónap alatt egy világverő gárdát csinálni. Egyszerűen azért, mert lehetetlen. Nálunk tavaly a klub kiállt az edző mellett. Én nem örültem, de a történelem nem engem igazolt. És most nagyon is megkövetem a klubot. Nagyon bejött. Veszprémben a 3. edző van 3 hónap alatt, szerintem ez rekord. Sajnos állandóság nélkül nincs teljesítmény a sportban, és nálatok még nem is az edző volt a legnagyobb baj.

A Celje edzőváltás után mocskosul elkente a Flensit, ti éppen a Brestet és a Montit, két harmatos csapatot. Nem volt meg az igazi tisztítótűz, a feltámadás. Más baj van. Nem biztos, hogy a rossz fogat húzták ki. És most itt van Davis. Csodát ő sem tud tenni. Szembe kell végre nézni az igazi problémával. Néhány játékosnak túl nagy szava van… A vezetőségben igazi kézilabda idegen vízfejek vannak, és a keret bár sokat ér, rettenetes szerkezetű, nem beszélve a nem létező fizikumról. Tán végre le kéne venni a szemüveget, amikor az északi ifi eltángálja Európa elitcsapatát, amikor a szegediek, köztük én is sokkot kapnak egy sima után az arénában. Amíg nem érzitek, hogy ég a ház, változni sem fog semmi. Szép dolog a múlt, a 26 bajnoki, meg kupa, de ennyi pénzből, ahol most tartotok ez csak szép múltba-révedés, és a megoldás-keresés elódázása. A világ legjobban fizetett kerete az északi csikókat nem tudta megverni. Tavaly mi sem, de kerestük a választ, mert tudtuk, hogy gáz van. Ti mikor juttok oda, hogy elismerjétek, nagyon nagy a baj?

Kép: A csapat Fb oldaláról