Megnyitottuk hivatalosan is az új szezont, új tét, új esélyek. Nem tudom kinek, hogyan ment, nekem kellett ez a másfél hónap, míg el tudtam engedni az előző szezon végét. No nem mintha nem lett volna benne a pakliban a lényeges meccsek végi összeomlásunk, láttunk már rá példát bőven, de a szezon első 8 hónapja és a kupagyőzelem elhitette velem is, hogy itt már nem lehet baj. Sajnos lett, de ez már a múlt. Tovább erősödött a csapat és én nagyon bízom benne, hogy idén már nem követjük el ugyanazokat a hibákat, képesek leszünk átlépni – tartósan is – a saját árnyékunkat. Ehhez a sok munka mellett az is szükséges, hogy felismerjük a problémákat és tudatosan tegyünk a megoldás érdekében. Próbáltam keresni valakit, aki semleges szemmel, de egy új nézőpontot adva tudhat hasznos gondolatokkal szolgálni így a szezon kezdetén. Dr. Harsányi Szabolcs Gergő sportpszichológussal beszélgettem, aki válogatott kerettag vívó volt, jelenleg Budapesten tanít a Károlin pszichológiát, emellett Szegeden és a fővárosban dolgozik sportpszichológusként. A Pick Szegednek szurkol, de nem ismeri a csapatot, szurkolóként sem elfogult, a kérdéseimre általános értelemben, kívülálló szakemberként válaszol, lehetséges megoldásokat keresve, esetleg újabb kérdéseket feltéve (dőlt betűvel Gergő gondolatai szerepelnek).
Bele is csaptam a közepébe, röviden összefoglaltam a két fájó szezonvégi idegenbeli vereségünket, hozzáfűzve az elmúlt években átélt hasonló „élményeket” és megkérdeztem, mi lehet ennek az oka. Az ember hajlamos leegyszerűsíteni a dolgokat, csupán egy-egy okot tenni bizonyos teljesítmények mögé. Kívülről nem látjuk mi történik a csapaton belül, vélhetően összetett a probléma. 
A csapattagok között van egy csoportdinamika, ahol a személyek hatnak egymásra. Ebben a rendszerben természetesen kiemelkedik az edző, aki fontos láncszem, de ő nincs a pályán. Nagyon fontos a csapaton belüli vezetők szerepe is, hogy nekik milyen a személyiségük. Nem biztos, hogy itt sportpszichológia volt. Találkoztam már olyannal, hogy egyszerűen elfáradtak, de lehet ok a taktika is. Az is fontos, hogy a másik oldalon mi történik. Például Imre Géza esetében sokan találgatták, hogy vajon mi történhetett vele, miért veszítette el olyan nagy előnyről az olimpiai döntőt. Érdekes megnézni ilyenkor a másik oldalt is. Meggyőződésem, Dél-Koreában sportpszichológia órákon tanítják, hogy abban a helyzetben mire kell figyelni. A koreai ellenfelének kevésbé volt vesztenivalója és megpróbálta megragadni a lehetőséget. Ahogy említetted, a Vardarnál is lehetett egy pozitív faktor és ez hatott a szegediekre, akik látták, mennyire pörögtek, akartak a szkopjei játékosok és ez béníthatta őket, ha nem voltak felkészülve az ilyen helyzetekre. Lehet, hogy csak néhány kulcsjátékosra hatott ez nagyon rosszul és társas fertőzés útján továbbadódott a többiekre. Fontos, hogy milyen a csapat struktúrája, egy főnök van-e a pályán vagy több vezető. Mennyire van sportpiszichológiai szempontból belül az edző, hogyan hat a csapatra, milyen köztük a dinamika? Itt megint nagyon sokféle történet lehet. Természetesen lényeges szempont, hogy az edző taktikai húzásai milyenek voltak, ráparázott-e ő is vagy sem, mert-e változtatni? Bár az is igaz, ha megkérdeznénk erről kézilabda szaktekintélyeket, nem lenne egységes vélemény, mindenki mást mondana.
Milyen lehet a jó csoportdinamika? Csapatonként változik. Úgy is működhet jól egy csapat, ha nem jó a kapcsolat az edző és a domináns játékosok között, de mindenki teszi a dolgát és kész. Lehet hátrány is, ha túlzottan erős köztük a kapcsolat, mert akkor, ha az egyik rossz állapotban van, jobban kihat a másikra, ez az erős érzelmi kötődés hátránya. Lehet olyan is, hogy egy csapat jól működik egy bizonyos szintig, de afölött már nem megy. Eszembe jut Modric nyilatkozata, szerinte teljesen felesleges a tizenegyesrúgásokat gyakorolni, mert azt a helyzetet, amikor egy sorsdöntő meccsen odaállsz a labda mögé, nem lehet modellezni. Technikailag nyilván tudod, mit kellene csinálni, de a kivitelezés abban a helyzetben, már más tészta.
Kérdeztem tovább a második félidei leblokkolásokról, nem hagyott nyugodni a dolog... Általánosságban ez akár fáradtságra, akár taktikai okokra, vagy sportpszichológiára is visszavezethető, és természetesen ezek kombinációjára. A másik csapat állapota is fontos, de ha ez már tendencia, akkor nem csak az ellenfélben kell keresni a hibát. Egyszerű példa: a játékosok írják le egy cetlire, hogy szerintük mi volt a baj. Például ezt a figurát ne játsszuk sokadjára, mert már kifigyelték stb. Nem mondom, hogy ez a megoldás, de első lépésként jó lehet. A „fittingnek” meg kell lennie, hogy összeillik-e az edző a játékosokkal (fitting=összeillő - a szerk.). Kinek mi az igénye. Ahogy az előzőekben is mondtam, sokszor próbálunk belelátni dolgokat, okokat bizonyos helyzetekbe, de a valóság általában jóval összetettebb. Kívülről ezt nehéz megítélni. Ha van tendencia, azt érdemes statisztikailag is kimutatni. A sportpszichológiában ugyanakkor nehéz közvetlenül mérni az elért eredményeket, nehéz számszerűsíteni. Az edzőknél is nehéz ezt sok esetben, de jó példa erre a gyereknevelés. Könnyen észrevesszük, ha valaki rosszul csinálja, de hogy mi lenne a jó, arra nehéz receptet adni, sokféle módszer van.
Milyen a jó formaidőzítés? A formaidőzítésnek van egy fizikai része és kérdés, hányszor kell top állapotba kerülni a csapatnak, mely játékos hányszor és milyen gyakran képes a maximumot nyújtani. Vannak sportágak közötti és egyéni különbségek is, az edzőnek kell ezzel sakkoznia. Nagy tornákon mindig ezzel variálnak, hogy például a kulcsjátékosokat mennyire zsigerelhetik ki a csoportkör alatt, mi a prioritás. A Pick Szegednél a magyar kupagyőzelem után lehet, hogy nehezebb volt motiválni a játékosokat. Nem arról van szó, hogy nem akartak, hanem ha egyszer kijátszotta magát egy játékos, akkor nehéz ezt a szintet rövid időn belül megismételni. Ilyenkor is akarja a sikert az ember, csak nem biztos, hogy ugyanolyan jól megy, mint először. Ez is egy lehetőség, ha már tippelgetünk.
Milyen lehet egy kézilabdacsapat optimális mentális felkészítése? Az első lépés egy diagnosztikus fázis, melyben az egyéneket és a csapatot egyszerre nézik, alapvetően problémakeresés zajlik. Például kik azok, akik téthelyzetben rosszabbul teljesíthetnek, vannak-e a csapaton belül vagy az edző és bizonyos játékosok között konfliktusok, vannak-e klikkek? A sportpszichológus feladata, hogy a ki nem mondott konfliktushelyzeteket kimondottabbá, láthatóbbá tegye. Később a folyamatos monitorozás a fontos. Az első időszaktól függ, hogy van-e egy nagyobb konfliktus, amit oldani kell vagy nyugi van. Ezt követően a feladat adja, hogy mennyire van jelen a sportpszichológus. A nehezebb esetekkel többet foglalkozik, általában heti rendszerességgel. Mindig kérdés, mi a cél, azaz csak a minél jobb eredmények, vagy az is számít, hogy mindenki jól érezze magát. Természetesen a legjobb, ha ez a kettő egyszerre történik. Optimális, ha hosszabb ideig tud dolgozni egy csapatnál a sportpszichológus. Sokszor hetek alatt akarnak eredményt a csapatvezetők, amit nem lehet vállalni. Hasonlóan az edző-csapat kapcsolathoz, itt is lényeges, hogy megvan-e az előzőekben említett fitting a sportpszichológus és a csapat közt, összeillenek-e.
Mennyire bíznak a sportpszichológusokban? Változó, ki mennyire fogadja el a sportpszichológust. Az első időszakban az is fontos, hogy a téves előítéleteket feloldjuk. Például, hogy a sportpszichológus nem az edző besúgója, meg lehet bízni – és kell is – benne teljes mértékben. Az edző is legalább semlegesen álljon hozzá. Ha negatívan ítéli meg, nincs értelme dolgozni, kell egy bizonyos mértékű támogatottság.
Az első fotó innen, a második Gergőtől.