Egy majdnem rangadó

Régen ragadtam billentyűzetet. Ennek szám szerint 3 oka van.

1. Sok a munkám, hála az égnek.

2. A legutolsó BL kiesésünket a kardiológiai intenzívről kikerülve, (igen 39 évesen volt egy szívrohamom) az osztály egyik szobájában néztem. Finoman utaltak rá, hogy ne izgassam fel magam semmin, de annyira felkúrt a lélektelen sima kiesés, hogy kaptam egy kis nyugtatót, hogy tudjak aludni. A bajnoki döntőt egy három hetes, lélekölő, teljesen felesleges magyar egészségügybe való betekintés után (rehab Füreden) itthon néztem. Rohadtul örültem, a szívem majd kiugrott (most már vicces), és úgy üvöltöttem, hogy a környéken mindenki elejtette, ami a kezében volt! De szomorú is voltam. Kitoltuk a Pastor éra végnapjait. Erről kicsit később.

3.Van egy kisfiam, 2 és fél éves. Ha van időm, akkor vele lógok, mert nincs nála nagyobb kincsem. Egy dolgot nézhet a tévében. Kézilabdát. Nehéz meccs volt életem szerelmével, de kivételesen nyertem. :D Most is együtt néztük. Az első félidőt végig rohangálva mutatta a srácoknak, hogy kéne visszafutni. Kaput állítottunk, és dobáltuk a labdát, passzoltunk, elkaptunk, örültünk. Ha genya akarok lenni, akkor a kisfiam jobban passzolt, mint Bombac.

Amikor kiderült, hogy visszajön Szegedre, boldogok voltunk, mert azt hittük visszakapjuk a királyunkat. De ennyi év türelmes várakozás után kiderült, hogy a bolond kirgiznek a lengyeleknél igaza volt vele kapcsolatban. Deki sajnos nem király, királycsinálók nélkül. Egyszerűen, ha nincs megfelelő partner, aki segíti, kisegíti, akkor terített betli. Megy előre, akar, de nem igazi vezér. Kiváló kiegészítő ember, de egyedül nagyon kevés, ráadásul nagyon kiszámítható téthelyzetben és ma kb. annyi rossz megoldása volt, mint jó. Ami finoman szólva sem emeli a klasszisok közé.

A legnagyobb baj, hogy nálunk se királyok (Karabtic, Schmid, Skube, Karacic, Cindric, Duvnjak, Sagosen, Dujsebajev, Landin, …), se igazi királycsinálók (Jonas, Nilson, Reinkind, Weinhold, Wiencek, …) nincsenek, akik megbízható teljesítménnyel segítenek be, egészítenek ki. Ha van is potenciál, úgy, mint az amerikai hadseregben, nálunk először összetörnek, aztán beillesztenek a puzzle-be. 10 éve szart sem értünk el ezzel nemzetközi szinten, de csináljuk még ugyanígy 10 évig!

"Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen."

- Albert Einstein

A magyar bajnoki cím igazi mázli volt. Nem mi léptünk előre. Mordor volt botrányosan vállalhatatlan magához képest. Ortegát, akit nagyon szeretek és tisztelek, és most megérdemelten tökéletes helyen van a zseni borvirágos vezetés két döntetlen miatt kidobta. Hülyeség volt. De nálunk a legégbekiáltóbb hiányosságok, bukták után levelezgetünk, mint az óvoda kék csoportjában. „Sári megint megharapta Pistikét. Magdi néni”

Azt hittem, hogy ez az írás aktualitását vesztette… A döntés (2017). Tévedtem. Klikk után olvasható.

A gyönyörű csarnokon kívül semmi nem változott és közben rájöttem, hogy Pastor nem nyertes típus. Nem, nem azt állítom, hogy nem akar nyerni. Távolról sem. De amíg egy igazi versenyző, nyertes nem kíméli magát, alkalmazkodik és mindent megtesz, addig a mi vezetőnknek az számít, hogy úgy nyerjen, ahogy ő akart. Fontosabb hogy igaza legyen, mint a győzelem. Üvölt, ha máshogyan oldják meg a játékosok, mint ahogy ő elképzelte. Totál rémálom! Arra a kérdésre, hogy akkor miért hosszabbítanak mégis a játékosok, tök egyszerű a válasz. Ilyen teljesítménnyel sehol nem keresnének ennyit. Andy Schmid, minden idők egyik legzseniálisabb játékosa rosszabbul keresett a bundásban, mint Dean Bombac. Vicc az egész. Jelentős adófizetői, nem éppen önkéntes hozzájárulás mellett itt volt a kánaán, amikor meg lehetett volna teremteni egy nagyon komoly szakmai bázist és fölépíteni a klub, és sport jövőjét. De semmi. Sőt rosszabb. Középszerűség. Valladolid 2.

Egy régi sztori jut eszembe apámról. Bement egy boltba, ahol látványosan tojtak a fejére, nyilván néhány leendő fizikai Nobel-díjas, akik akkor is kaptak fizetést, ha nem adtak el semmit. Odalépett és megkérdezte: -Elnézést, nem ismer meg? A válasz igazi kikerekedett szemmel párosuló buta nézés volt, amikor a kisgyereknek „ellopod” az orrát. Édesapám gondolta, hogy segít: -Én vagyok a vevő! Erre az elképesztő ostobaság ült ki az eladók arcára. Ez a rendszerváltás után volt, amikor senki nem értette mi az a piacgazdaság. 30 év után a magyar „profi” sportban még mindig nem értik. Lefordítom. Ebben az országban nem a piac, hanem MI, az adófizetők tartjuk el a klubokat. A mi és a támogatók pénzén lébecol itt mindenki és játssza a profi vezetőt. Szánalmas és röhejes.

Pastornak ma is volt képe azt nyilatkozni, hogy 7-8 emberrel kellett lehozni a meccset. EMBEEERRR! Mi vaaaan? Ne vicceljünk már! Ki igazolt? Ki készíti föl a csapatot? Arcpirító már ez a gyerekes, sértődött felelősséghárítás. Főleg, hogy ma megint Bence után szabadon, a „nem kedvencek” mentették meg a hatalmas égéstől. Hihetetlen, hogy ez feljebb senkit nem zavar. Vagy partnerek ebben. Egy piaci alapon működő klubban már fejek hullanának. Nálunk leveleznek.

Ami a legfájóbb, hogy olyanok lettünk, mint Mourinho Chelsea-je. Ők betolták a buszt. Mi nézhetetlenre lassítjuk a játékot, csak eredmény nélkül. Aki látta a Kielce-Kiel meccset, annak a mai a felejthető kategóriában van. Egy harmatos, verhető Mordor csak azért nem alázott szarrá, mert a kapuban Mirko volt, Blonz és Martins pedig bebizonyította, hogy a mi zsenink hiába mellőzi őket. 7-8 emberrel kellet játszani! Süket duma. Sokadszorra.

Nem a vereség bosszant. Voltam Mordorban nagyobb zakónál. Hanem a rendszerszintű beleszarás az egészbe. Nincs gazdája egy gazdasági társaságnak, nincs felelőse, nincsenek igazai céljai. Így is, úgy is megkapják a lét, meg a nézők imádatát. Nincs igazi következmény. Mindenkinek jó ez a langyos tócsa, amiben hempergünk.

Csak ne mondjuk azt, hogy az élvonalba tartozunk!

A két rigó meg szimplán vállalhatatlanul füttyögött egész meccsen. Nem csoda, hogy nem roskadoznak a magyar bírók a nemzetközi felkérések alatt.

Csak előre! Hajrá Felelősség! Csak a Szeged!

Kép: A csapat honlapjáról